Bálint-napi táncház!
Csoóri Sándor Program
A Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése. A magyar népi kultúra, népművészeti értékek társadalmi elfogadottságának, beágyazódásának fokozása, alapértékként való kezelése.
Táncházmozgalom
Az első fővárosi táncház ötlete a Budapesten működő Bihari Együttestől eredeztethető. Ők jöttek rá elsőként, hogy a nem megkomponált táncokat sokkal élvezetesebben adják elő a táncosok, mint a sokadszor előadott koreográfiát. Innen jött a gondolat, miszerint egy privát, csak a négy nagyobb budapesti táncegyüttes tagjait érintő táncházat kellene szervezni. Táncház viszont nincs élő, nem magnóról szóló zene nélkül. Így került képbe a Sebő – Halmos duó Éri Péterrel kiegészülve, akik addigra köztudottan a népi hangszeres zene elkötelezettjeivé váltak. 1972-ben egyedinek bizonyultak az országban. Ők voltak az elsők, akik úgy nyúltak a népzenéhez, hogy annak Bartóki „tiszta forrását” igyekeztek szem előtt tartani úgy, hogy mindeközben mégis újat hozott az akkori ember számára. Ebben nagy segítségükre volt dr. Martin György etnográfus, aki megfelelő zenei gyűjtésekkel látta el őket.
Az első táncház megrendezésére 1972. május 6-án került sor a Liszt Ferenc téren. A Sebő-Halmos duó kiegészülve Éri Péterrel (Muzsikás együttes) szolgálta a „talpalávalót”, a Bihari Együttes pedig házigazdaként szerepelt. Ugyanakkor ez a táncház oly mértékben sikeresen végződött, hogy felkeltette az utcáról betérő emberek érdeklődését is. Ekkor nézeteltérés alakult ki: a Bihari továbbra is a privát, szakszerű táncházat szerette volna, míg Sebő Ferenc, Halmos Béla, és Timár Sándor, a Bartók Együttes akkori vezetője és dr. Martin György jó ötletnek tartotta kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Így történt, hogy a Bartók Együttes ezek után átvette a táncházak szervezését, az azokon való oktatással együtt.