Ars SACRA fesztivál – 2024. szeptember 14-22.
“Az igazság békét teremt” (Iz 32,17)
Szeptember 13-án, az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét Budapesten a legnagyobb szakrális művészeteket felvonultató ingyenes rendezvénysorozat, melynek fővédnökei Nagy Zsuzsanna asszony, a köztársasági elnök felesége valamint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A nagykorúságát ünneplő Ars Sacra fesztivál immár 18 éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára.

Színes programok országszerte Magyarországon
Idén is közel 400 program várja az érdeklődőket országszerte. A fesztivál előadásokon, kiállításokon, koncerteken, szakrális sétákon keresztül hívja meg az embereket egy olyan útra, mely kulturális kincseink forrásait kutatja.
A fesztivál színes programjai így nem csak művészeti gyöngyszemeket kínálnak, hanem örökérvényű igazságokat és üzeneteket is közvetítenek az érdeklődők számára. Ezeket az üzeneteket pedig nem kisebb művészek, mint – többek között – Petrás Mária, Bogányi Gergely, Klukon Edit és Ránki Dezső, a Korossy Vonósnégyes, Csalog Benedek, a Szent Efrém Férfikar, Virágh András Gábor, Berecz András, a Jazzation vagy a Gemma Énekegyüttes “adják át” az Ars Sacra látogatóinak.
Vidéki helyszínek közül idén is kiemelkedik Miskolc, ahol a II. Miskolci Ars Sacra fesztivál keretében több, mint 40 össz-művészeti program kerül megrendezésre.
Ugyancsak számos programot szerveznek Vácott, ahol több felekezet készül érdekes kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal. Esztergomban építészeti konferencia is színesíti a kínálatot, illetve Mosonmagyaróváron és Pécsett is közel 10 program várja az érdeklődőket.
Az országhatárokat átlépve idén is lesznek programok Kolozsváron, Nagyváradon, Alsódobokon, Naszvadon, Somorján valamint Bécsben. A határon túli programok közül kiemelkedik a Nagyszebeni Ars SACRA Fesztivál, ahol a hét minden napjára, a városban élő felekezetek csatlakozásával, különleges programokkal készülnek.
A programok részletei megtalálhatóak az Ars Sacra honlapján: www. ars-sacra.hu

Ars SACRA Nagyszebenben
A Nagyszebeni fesztivál négy nagyobb műsorcsoportot tartalmaz 2024-ben: Nyitott Templomok Napja, Szakrális Séták, Kiállítások és Kulturális Műsorok. A részletes programot, a helyszíneket és időpontokat a honlapon, a piros-fehér-zöld zászlót kiválasztva magyar nyelven lehet megtekinteni. A fesztivál beharangozója egy sajtótájékoztató keretén belül történt meg, amelyen a budapesti Ars Sacra Alapítvány elnökasszonya, Dragontis Márta és a Budavári Önkormányzat képviselője, Bauer Eszter is jelen voltak, a helyi felekezetek képviselői és a szervezők mellett.
A Szakrális Sétákat négy nyelven mutatják be a szervezők: románul, németül, magyarul és angolul. A magyar nyelvű sétának házigazdája Balázs Enikő okleveles idegenvezető, aki 2024. szeptember 14-én, 16 órai kezdettel várja Önöket. Az idegenvezetés ingyenes, de regisztráláshoz kötött, hisz nem tudunk több, mint 40 személyt egy csoportban fogadni. Megértésüket köszönük és várjuk a feliratkozásaikat a Google Forms ŰRLAP segítségével, amely csak 4 kérdést tartalmaz.