TÁNCHÁZ Nagyszebenben

Táncház a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztiválon.

Szombaton este a mulatozásé lesz a főszerep a 19. Ars HUNGARICA fesztiválon. November 16-án 20:00 órától TÁNCHÁZba várunk minden mulatni vágyót a Lelkes Zenekarral.

Oktatók Kovács János és Erika.

Táncház a Lelkes Zenekarral

2016 őszétől az így megalakult Lelkes Zenekar bekerült a székelyudvarhelyi Kaszaj Egyesület képzésébe, ahol azóta is a Kedves Zenekar tagjaitól tanulnak. A fiatalok 2017-ben bejutottak a Miskolcon megrendezett VIII. Dunán innen – Tiszán túl ifjúsági tehetségkutató verseny döntőjébe, ahol az alig egyéves lelkes csapat bronz minősítést kapott.

A kezdetekben többnyire a Vadrózsák Néptánccsoport fellépésein, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium rendezvényein és a város által szervezett különböző alkalmakon muzsikáltak. Hamar híre ment a fiatal zenészeknek, és sorba érkeztek a felkérések táncházakba, tánctáborokba, és előadásokban is közreműködtek. Annak érdekében, hogy a fellépéseik színesebbek, hangulatosabbak legyenek, a zenekar kiegészült Berei Izabella népdalénekessel.

A VIII. Dunán innen – Tiszán túl tehetségkutató verseny döntőjében 2017-ben, ahol a Lelkes Zenekart bronz minősítéssel jutalmazták. 2017-ben a Lelkes Zenekar a Vadrózsák Néptánccsoporttal karöltve népzenei képzést szervezett Székelykeresztúron, hogy városunkban a tánc- és a zenei utánpótlás is biztosítva legyen. Jelenleg több mind húsz fiatal és felnőtt vesz részt ebben képzésben. A Folk Társ Egyesület 2018 októberétől rendszeres táncházat tart Székelykeresztúron, melynek társszervezője és állandó zenekara a Lelkes Zenekar.

A Lelkes Zenekar ma már meghatározó szereplője a Székelykeresztúron és környékén zajló népzenei és kulturális életnek. Hiszem, hogy a zenekar tagjai eddigi sikereikkel, lelkesedésükkel példaképpé váltak sok keresztúri fiatal számára.

A zenekar tagjai: Tódor Eszter – hegedű, Salat Barna – hegedű, Kis-Antal Csaba – brácsa, Deé Balázs – nagybőgő, Berei Izabella – ének.

 

Ez is érdekelhet

Videók és fotók

Videók és fotók

Videók a 16. Hungarikum Napok fesztiválról Készítette: Demeter AttilaKépek a tizenhatodik nagyszebeni...

7000 látogató

7000 látogató

Közel 7000 látogatót vonzott a 16. Hungarikum Napok Nagyszebenbe Tartalmasan tölthették a nyári hétvégét...

Részletes műsor

Részletes műsor

Részletes műsor - 16. HUNGARIKUM Napok, Nagyszeben - július 4-6. Július első hétvégéjén a nagyszebeni ASTRA...