Szegedi-Kosza Torella Alice: Szebeni Arcok – Organikus portrék

Szegedi-Kosza Torella Alice két-három évente megszervezett kiállításaival ébren tartja a kapcsolatot a helyi közösséggel, Nagyszebennel. Magyarországon él és alkot, de a világ számtalan országában kiállított már. A kiállítás, amelyet kimondottan erre az alkalomra készített egy szubjektív tisztelgés olyan személyiségek iránt, akik előrébb vitték Szeben város hírnevét, főleg kulturális téren. A kiállítás 2018. szeptember végéig megtekinthető, naponta 8. és 20. óra között.

Szegedi-Kosza Torella Alice:

“A falu gyermeke vagyok. Több generációs népművész család sarja, aki azért indult felfedező útra, hogy megértse a világ működését saját kultúráján keresztül; hogy megerősítse, vagy cáfolja a helyi népmesék bölcsességeit, írók, költők didaktikus irodalmi közegének gyümölcsét , amelyben felnőtt; hogy végül vászonra vesse, vagy megformázza élményeit abban a reményben, hogy ezzel örömöt okoz szemnek és léleknek.

Ma már Budapesten élek és alkotok. Szabadidőmben naponta pár órát, hétvégénkként hosszú órákat festek, rajzolok, vagy gyékényt fonogatok. Volt idő, amikor főállásban alkottam, ekkor ifjú népművész mesterként műveltem a gyékényfonást (legalábbis így tituláltak a romániai szakemberek). Talán pont a korai kitüntetések, és az a tény, hogy diaszpórában éltem (mezőfeleiként Nagyszebenben, ahová költöztünk), vagy hogy ifjú mester révén múzeumok által támogatva folyamatosan utaztam: ez ösztönzött arra, hogy kitörjek a népi hagyományok jól bekeretezett, biztos rendszeréből, s hogy egy újabb alkotói szintre emelkedjek.

Nem kívántam képzőművészeti tanulmányokat folytatni, mivel attól tartottam, ha azt a pályát választom, és vele a habitusomtól teljesen eltérő ismereteket, akkor végül szűkebb keretek közé zárom az elmém. Ahhoz, hogy megértsem a világ mai rendjét, valahogy bele kellett rángatnom magam ebbe a valóságba. Így van az, hogy közigazgatásra felvételiztem, mert bár távol áll a művész lelkétől, mégis egy olyan rend-szer, amely az emberi jólétét hívatott szolgálni.

Valahogy mindenben az egységet keresem, holisztikus módon, vagy csak identitás szempontjából. Azzal a vággyal, hogy végső soron meglelem a harmóniát.

Ha pár szóban kellene meghatároznom, hogy mi célból alkotok, vagy hová sorolható az én alkotói munkásságom, olyan dolgok jutnak az eszembe, amelyek fontosak számomra, vagy jó érzést kelt gondolni rájuk. Ilyenek például: a hovatartozás, a kulturális környezet és Én kölcsönhatása, Ember-Természet közötti kapcsolat.

Nem tudom hová sorolható a művészetem, de annyit tudok, hogy gyékényszálakkal „rajzolni” egy felemelő érzés a számomra.

„Úgy fonódnak össze a törékeny gyékényszálak egymással, úgy kapaszkodnak a vászonba és alkotnak egy történetet, mint ahogy az emberi lelkek kapaszkodnak az Életbe, egymásra találva, és ez által megalkotva törékeny, de örökkévalóságig tartó élet- és családtörténeteiket.„