A decemberi parlamenti választások egyik legfontosabb tétje – az Európai Unió által is egyre rámenősebben kért – régiósítás, a jelenlegi megyék adminisztrációs tömörítése. Ennek gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális befolyásai lesznek. Az USL, de az ARD (Băsescu pártiak) is, ezeken belül számtalan román politikus és képviselt párttag egyetért a nyolc régióval: Erdélyben három, Moldvában kettő, Havasalföldön kettő + Bukarest. Az RMDSZ képviselői, miután a kormányban nem tudtak a politikai nyilatkozatokon kívül fontosabb előrelépést elérni, most ellenzékből a 12. vagy 16 régióval kapcsolatosan próbálnak érvelni, Székelyföld területi és közigazgatási autonómia elérése érdekébe. Szerintem konkrét eredmények nélkül.
Természetesen a cél Székelyföld külön régiósítása lenne, ezen belül az első lépés az évek óta minden erdélyi magyar politikus által hangoztatott autonómia elérése. Ugyanakkor az Összetartozunk című, RMDSZ által kezdeményezett program – amelynek keretében a székelyföldi megyék szórványmegyékkel, immár többéves főképp kulturális kapcsolatokat teremtettek – pontosan arról szól, hogy hidakat építsünk például Kovászna és Szeben, illetve Kovászna és Fehér megye között. Magyarán, már pár évvel ezelőtt tudatosították az erdélyi magyar politikus elöljáróink, hogy „itt nincs mese” régióban kell gondolkodni, építeni kell a kulturális kapcsolatokat, majd rövidesen a társadalmi és gazdasági együttműködések is beindulhatnak.
Nehéz most megjósolni, hogy mit hoz a jövő. Meggyőződésem, hogy a nyolc (8) régió már nem csak nyilatkozatokban, hanem koncepcionális szinten is működik, sőt már intézmények is léteznek (pld. turisztikai fejlesztésekben, vagy akár uniós pályázatok kiírásában és a fejlesztésekhez szükséges pénzek lehívásában, stb.). Erre már nem csak politikusainknak, hanem mindannyiunknak fel kellene készülnünk. Arra, hogy mit jelent például a Közép-Régió, amelyen belül Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér és Maros megyéket találjuk meg. Mit jelent ez a magyar lakosság szempontjából? Mit jelent a Régió Tanácsa és hogyan alakul majd ez, hogyan választják a tanácsosokat és az elnököt, stb.?
Számokba bocsátkozva ennek a régiónak a magyar lakossága az összlakosság kb. 30 százalékát képezi majd. Ezt nehezményezik az autonóm Székelyföld „harcosai” és a politikai nyilatkozattevők. Pár évvel ezelőtt merült fel annak lehetősége, hogy céljaink elérésében és az Erdélyben együtt élő nemzetiségek nyugodtabb kedélyállapota érdekében az „autonómia” szó helyett „önrendelkezést” kellene használni. Egyetértek ezzel a koncepcióval, de románul ugyanazt jelenti, nem változtat majdnem semmin. Nekem inkább a „szórvány” szóval kapcsolatosan lenne ellenvetésem, mert nagyon sokan nem ismerik az igazi jelentését, ugyanakkor lefordítani más nyelvekre is téves jelentéssel lehet. Visszatérve az is lehetséges, hogy rövidesen nem beszélünk szórványról a nagyszebeni magyarok esetében. Erre viszont fel kellene készülni, mert a rohanó 21.-ik században a társadalmi és kulturális változások a gazdasági gyorsasággal kezdik felvenni a versenyt. Amire eddig évtizedek, évszázadok kellettek, ahhoz most pár év elegendő. Egy adott térségen belül nagyléptékű átalakulások (fejlődések, de visszaesések is egyaránt) rövid időn belül megtörténhetnek. Nagyszeben és környéke jó példa arra, hogy pár év alatt – társadalmilag, gazdaságilag, kulturális lehetőségeket és adottságokat is kihasználva – lehet hatalmasat fejlődni, és a térséget akár székely családok számára is vonzóbbá tenni.
Több magyar család költözött Nagyszebenbe és környékére az elmúlt tíz évben, mint ahány elköltözött, elvándorolt. Sőt, az általános európai válság miatt sokan már készülnek is hazajönni, pár éves külhoni vendégmunkásság után. Különböző szociológiai felmérések készültek, amelyek főként a politikai szempontra összpontosítottak, de egyik sem vizsgálta az elmúlt 22 évben a Nagyszeben és térségében élő magyar lakosság helyzetét. A jó szándék ellenére, nem sikerült elkészíteni egy ilyen tanulmányt, és a következő években sem látom ezt megvalósíthatónak.
Mindeközben közösségi intézményeink hanyatlanak, és különféle okokból kifolyólag egyáltalán nincsenek felkészülve komoly magyar jelenlét biztosítására. A magyar tannyelvű oktatás ma-holnap teljesen megszűnik, templomaink padjaiban egyre kevesebben foglalnak el helyet, a kulturális intézményeink alulfinanszírozás és különféle érdekek miatt nem képesek komoly koncepció szerint működni, politikusaink nem „rúgnak labdába”.
A magyar nemzetiségűek többsége csupán személyes kompromisszumok által ér el eredményeket, és csak nagyon ritkán magyar képviseletként. A magyar jelenléttel kapcsolatosan nincs társadalmi, intézményesített és fenntartható stratégia kialakítva, és ameddig ez nem születik meg a Nagyszeben és környékén élő magyar anyanyelvű családok csak helyi európai lakosok maradnak. Sokuknak csak a neve marad magyar, annak ellenére, hogy nemzeti hovatartozásuk szempontjából nem vallják magyaroknak magukat. De még ezt is elveszíthetjük rövidesen, helyrehozhatatlanul.
Visszatérve a régiósításra, szerintem nem is kellene már azt taglalni, hogy mi lesz, és hogyan alakulnak ezek, hanem teljes gőzzel be kellene indítani azt a régió-stratégiát, amely megállítja az eddigi, szórványapasztó társadalmi folyamatokat, hogy ami most észlelhető itt, ne terjedjen ki a tömbmagyarságra is. Elődeink azért, hogy megvédjék Kárpát-medencét őröket helyeztek el a peremén. Most nem is kell őröket kihelyezni, hiszen azok helyben vannak, csupán „fegyvert”, vagyis eszközöket kellene biztosítani számukra.
