Ősbemutató és filmvetítés

ősbemutató

Ősbemutató és filmvetítés

2025. április 30-án este a nagyszebeni Tükörteremben került sor a Magyar Film Napja alkalmából rendezett eseményre: Az Ország Háza című dokumentumfilm vetítésére. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által szervezett est célja az volt, hogy méltó módon emlékezzünk meg a magyar filmgyártás értékeiről és alkotóiról.

Az ősbemutató modern táncelőadást filmvetítés követte

A rendezvényen részt vett Dr. Kőrösi Viktor Dávid, a Kolozsvári Főkonzulátus vezető konzulja, aki a film és az esemény jelentőségét méltatta, az összefogást és a magyar közösség kulturális identitását hangsúlyozta beszédében.

Az eseményt ünnepélyesen megnyitotta Serfőző Levente az egyesület elnöke, melyet a Nagyszebeni Tánccsoport előadása követett. A tánccsoportnak, melyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott Petőfi Sándor Program nagyszebeni és vizaknai ösztöndíjasa, Molnár Lilla kezdeményezte és irányítja, ez az előadás volt az ősbemutatója.

A vetített film a budapesti Országház 120 éves történetébe enged betekintést, bemutatva annak építészeti és történelmi jelentőségét. A 2023-ban készült alkotás különleges felvételekkel és szakértői interjúkkal tárja fel az Országház múltját és jelenét. A filmvetítés nemcsak a magyar filmkultúra iránt érdeklődők számára nyújtott élményt, hanem minden olyan személynek, aki szeretné jobban megismerni a magyar Országház történelmét és jelentőségét.

A rendezvény sikeresen hozzájárult a magyar filmkultúra népszerűsítéséhez és erősítette a közösségi összetartozást Nagyszebenben. A HÍD Egyesület elkötelezett a hasonló kulturális események szervezésében a jövőben is.

 

ősbemutató

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...