Nagyszebeni Magyar Nők Szervezete

Az RMDSZ kezdeményezése

2013. augusztus 27-én ülésezett először a nagyszebeni magyar nők kezdeményező csoportja. Az egybegyültek elemezték azokat a területeket, amelyekre hangsúlyt fognak fektetni a következő időszakban és megbeszélték a teendőket. Serfőző Tünde kiemelte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belül működő női szervezet tagja lehet minden nő aki egyetért a célkitűzésekkel és bekapcsolódni szeretne a szervezetbe, ugyanakkor bármely egyesület vagy egyház nők csoportja is tagja lehet.

“Legfontosabb az, hogy a saját településeinken mi magunk dönthessünk családainkkal, gyermekeinkkel kapcsolatosan, szociális és közösségi témakörökben, viszont azt si éreznünk kell, hogy komoly támogatóval karöltve tesszük mindezt” – fogalmazott a nagyszebeni keydeményező hölgy.

Szeptember 10-én Nagyszebenben, a Magyar Házban kerül sor a Szeben Megyei Nők Szervezetének alakuló ülésére, amelyen a tevékenységi területeket, a célkitűzéseket, konkrét- és az elkövetkező időszak programjairól fognak értekezni, ugyanakkor a magyar nők saját körükből fognak vezetőket megválasztani.

Ez is érdekelhet

140 éves az EMKE

140 éves az EMKE

EMKE - Ünnep, közgyűlés és a díjak átadása 2025. április 11–12-én méltóságteljes keretek között ünnepelte...

Főzőverseny 2025

Főzőverseny 2025

Főzőverseny a 16. HUNGARIKUM Napokon Nagyszeben – Sibiu – Hermannstadt 2025. július 5.   Tájékoztató a...