Mesével és citerakoncerttel zárult a Petőfi-évad

Nagyszebenben szabadtéri citerakoncerttel zárult a hétvégén a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program 2019/20-as évadja. Az utóbbi két hónapban a programban részt vevő ösztöndíjasok a virtuális térbe költöztek, ahol az egyéb foglalkozások mellett magyar népmesékkel szórakoztatták a gyerekeket.

Az Astra szabadtéri múzeum zöldövezetében búcsúztak a nagyszebeni magyar gyermekek a Petőfi-program záruló évadjától. Szombaton délelőtt 11 órától kilenc kis citerás lépett fel, mindegyikük ez év januárjában vette életében először kézbe a jellegzetesen magyar népi hangszert.

Annyira megszerették a pengetést, hogy a két hónapos „szobafogság” idején sem voltak hajlandók letenni. Legfeljebb kézről kézre adni, ugyanis a Híd Egyesületnek és ösztöndíjasának, Bucz Júliának öt hangszert sikerült beszereznie. „A citerák egyik gyermektől a másikhoz vándoroltak, ugyanis a társaságnak az volt a kérése, hogy a karantén alatt se hagyjuk abba a pengetést. Rendhagyó módon online órákat tartottunk, szombaton pedig a nyárára beígért koncertet szervezzük” – számolt be lapunknak az igencsak különleges tanfolyamról Bucz Júlia.

A fellépést eredetileg a nagy népszerűségnek örvendő Hungarikum Napokra tervezték, csakhogy mint szinte minden nagyszabású nyári tömegrendezvény, kérdőjeles lett volna. Mivel azonban a gyermekek nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy bemutassák tudásukat, a szülőkkel közösen az a döntés született, hogy a zöldben, kisebb közönség előtt, egymástól tisztes távolságban június 6-án fellépnek.

A Kárpát-medencei Petőfi-programos ifjak utóbbi két hónapja egyébként is gyermekekről és különösképpen a mesemondásról szólt.

A MeseMeseMátka felolvasósorozat ötlete onnan adódott, hogy az ösztöndíjasok közül sokan olvastak fel saját közösségüknek már a járvány előtt is meséket.

„Arra gondoltunk, miért ne egyesíthetnék erőnket ezen a téren? A projekt a Minden napra egy mese gondolat szellemében fogant, és a felolvasók mindig egy általuk szabadon választott mesével készültek. Az egész Kárpát-medencét virtuálisan bejárva, hol Felvidékről, hol Erdélyből, Moldvából, Kárpátaljáról, Magyarországról vagy a Vajdaságból érkezett a mese lebilincselő történetével, ízes szavaival” – fogalmazott Bucz Júlia.

A mintegy két hónapon át tartó felolvasósorozatban közel félszáz mese hangzott el, amely tízórányi meseanyagot foglal magában. A felolvasó csoport kezdetben tízes létszámmal indult, a végére viszont háromszorosára duzzadt. A kezdeményezők számára külön örömet jelentett, hogy diákok is bekapcsolódtak a kicsiknek szóló programba. Ki otthonából, ki állomáshelyéről küldte meséjét az egész Kárpát-medence területéről országhatárokat átívelve. A meséket mindenki a saját YouTube-csatornáján osztotta meg, de a #MeseMeseMátka és #psp hashtaggel mégis összekötődnek, amire rákeresve, meg lehet találni a YouTube-on vagy a Facebookon.

A csodálatos történeteken túl a MeseMeseMátka során az is bebizonyosodott, hogy élnek még a nyelvi dialektusok a különböző régiókban, sajátos hanglejtésükkel, egyedi szóhasználatukkal, ezzel gazdagítva a magyar nyelvet.  A moldvai Pusztinából érkező csángó meséknél különösen hegyezni kellett a fülünket, de tanultunk is sokat belőlük” – fejtette ki a Petőfi-ösztöndíjas lány. Bucz Júlia elárulta, hogy a mesemondók számára is számos meglepetést tartogatott a kezdeményezés. Kiderült, hogy a magyar nyelvterületen számos olyan mese van, amelyet addig még soha nem hallottak. Azt is megfigyelték, hogy ugyanaz a népmese, a különböző tájegységekben más-más csavart rejt.

A felolvasósorozat egy mesemaratonnal zárult, amikor is Benedek Elek: Vége jó, minden jó!, több fejezetből álló mesetörténetét dolgozta fel hét ösztöndíjas és négy diák Bársony Kata vezetésével. Az egyes napokon a megszokott öt-tíz perces mesék helyett közel egyórányi résztörténetek érkeztek, amelyek felolvasásában az ösztöndíjasokon túl a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai is részt vettek. Kérdésünkre, hogy a karantén lejártával lesz-e folytatása az esténként több ezer Kárpát-medencei magyar gyermek által örömmel követett meseprogramnak, Bucz Júlia reményét fejezte ki, hogy az ősszel induló új évadban mind a régi, mind az újonnan érkező kollégák ismét bekapcsolódnak a mesemondásba.

forrás: https://kronikaonline.ro/szines/mesevel-es-citerakoncerttel-zarul-a-petofi-evad)

Ez is érdekelhet

Szüreti kosarasBÁL

Szüreti kosarasBÁL

Szüreti kosarasbál Vizaknán, 2024. október 19-én, szombaton este 8 órai kezdettel.   A Vizaknai...

Symbiosis 5 koncert

Symbiosis 5 koncert

Symbiosis 5 koncert az Atriumban 2024. október 10-én, este nyolc órakor a nagyszebeni Hazugok hidja melletti...

Nyugdíjasok Találkozója

Nyugdíjasok Találkozója

Nyugdíjasok Találkozója Nagyszebenben Az Idősek Világnapja alkalmából harmadik alkalommal szervezi meg a HÍD...