Márton Áron emlékév

Márton Áron

Márton Áron emlékév

Megszavazta a Szenátus az RMDSZ Márton Áron-emlékévről szóló törvénytervezetét

A Szenátus szerdán megszavazta az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely 2026-ot Márton Áron-emlékévvé nyilvánítja, és egyben megemlékezik a püspök születésének 130. évfordulójáról is. A kezdeményezés Márton Áron életműve és közösségépítő szerepe előtt tiszteleg. A püspök következetesen kiállt az emberi méltóság, a szabadság, az igazságosság és a keresztény értékek védelmében, mindenféle diktatúrával és szélsőséggel szemben.

A jogszabály elfogadása lehetőséget teremt arra, hogy 2026-ban országos szinten szervezzenek kulturális, oktatási és közösségi programokat a püspök szellemi örökségének bemutatására, valamint arra is, hogy a központi és helyi hatóságok, illetve a közszolgálati média anyagi és logisztikai támogatást nyújtsanak az emlékév eseményeihez.

A tervezet a Szenátus döntését követően a Képviselőház elé kerül, ahol a végső döntést hozzák meg.

Forrás: RMDSZ.ro

1929. július 1-jétől a nagyszebeni Szent Teréz árvaház felügyelője. 1930 októberében Gyulafehérvárra helyezték: püspöki levéltáros és titkár lett.

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.)

Erdély római katolikus püspöke, hitszónok, egyházi és neveléstudományi író

Székely földműves család elsőszülött fia volt. A korabeli szokással ellentétben nem a kisebbeket, hanem őt taníttatták. Az elemit a helyi Római Katolikus Népiskolában járta. A gimnázium első három osztályát Csíksomlyón, a IV–VII. osztályt Csíkszeredában (a ferences gimnázium új székhelyén), a VIII. osztályt Gyulafehérváron végezte. 1915 júniusában érettségizett, három nap múlva besorozták, októberben alakulatával az olasz frontra küldték. 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig Ojtozban teljesített katonai szolgálatot, 1918-ban ismét az olasz hadszíntérre irányították. A háborúban háromszor sebesült meg. Az összeomlás után belépett a Székely Hadosztályba, 1919 tavaszán részt vett a tiszai hadműveletekben, fogságba került, s a brassói fellegvárba zárták, ahonnan rövid ideig tartó fogság után hazaengedték.

Forrás és folytatás: Ezer100.ro

Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a második bécsi döntés után a vissza nem tért Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztényi szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt”.

„…olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rá bízottakat, hanem ismerte is őket. Ő még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértőknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak sziklaszilárd volt, amint ezt sokan legjellemzőbb erényének tartják, hanem – bölcsessége és műveltsége mellett – okos is.”

„Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” – 1944-ben Kolozsvárott tartott beszéde

Forrás és folytatás: Wikipédia

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...