Keresztszentelés, 2025. október 5. – Bólya
Keresztes Kálmán
Bólya lakossága arra büszke, hogy a falu nevét viseli egy minden szempontból híres ember, Bolyai Farkas, aki nemcsak szülőfaluja , hanem a magyar nemzet büszkesége lett fiával, Bolyai Jánossal egyetemben.
A Szeben megyei Bólya helység kis magyar közössége október 5-én délelőtt, a szentmise után Varga Vince plébános jelenlétében felavatta az új római katolikus keresztet a hajdani vár alatt, Szilágyi Gyula és Nelli bólyai házaspár adományát. Az új kereszt a régi, elkorhadt helyébe került, amely évekig emlékeztetett a régi katolikus templomra, és a várral szembeni domboldal északi részén volt, addig amíg a 19.század végén lebontották, majd a falu központjában újra építették.
Így a román többségű, Nagyselyk községhez tartozó Bólyában, a kis magyar sziget az új kereszt mellett több, a magyarsághoz köthető szimbólummal rendelkezik, ezeket az alábbiakban felsoroljuk.
Bolyai Farkas mellszobra, Árvai János budapesti szobrászművész alkotása, László Péter anyagi támogatásával, Torpai Imre, Bólya szülöttének javaslatára készült. Ünnepi felavatása 2008. november 20-án, a római katolikus plébánia udvarán történt.
Bolyai János mellszobra Bólya központjában, a római katolikus plébánia előtt, Ioan Cândea nagyszebeni szobrászművész alkotása, felavatása 2003 augusztusában ugyancsak ünnepi körülmények között folyt le.
Osztopáni Peresznyei Erzsébet sírköve, egyben Bólya büszkesége, akit a latin felirat szerint 1639. augusztus 15-én temettek el 77 éves korában. Tulajdonképpen az úrnőt csak szeptember 6-án temették el, mert bevárták tiszteletadásra I. Rákóczi György fejedelem feleségét, Lorántffy Zsuzsannát. A sírkő legendába illő költöztetése is megér egy bólyai sétát.
A fedetlen és kifosztott tömegsír a vár feljárója előtt továbbra is nyílt kérdés eredete és szerepe szempontjából. Az eltemetetlen csontok mindennemű kutató és szélhámos figyelmét felkeltették. A megmaradt emberi csontok eltemetésre várnak, a tömegsír pedig felszentelésre. Ezidáig nincs magyarázat eredetére, történetére vonatkozólag.
Bolyai-emlékszoba a római katolikus plébánián a Marosvásárhelyi Bolyai Társaság szervezésében / ennek felújítása nagyon is időszerű lenne/.
Egyéb magyar viszonylatban is gazdag Bólya:
Egy fekete magyar szövegű márványtáblát helyeztek el a plébánia falán Bolyai Farkas 140. jubileumi évére emlékezve, meg ugyancsak Bolyai Farkas emlékét idéző román, magyar, német és angol réz-fém emléktábla meg egyéb helybéli látnivalók amelyek a leirásban nem szerepelnek, ugyancsak érdekesek és értékesek.
A felsorolt bólyai érdekességek reméljük felkeltik olvasóink érdeklődését, és mihamarabb ellátogatnak Bólyába, hogy személyesen is érzékeljék e Dél-Erdélyi helyiség értékteremtő hangulatát.
A Bolyaiak domáldi birtokáról
Keresztes Kálmán – Oláh-Gál Róbert
Csak dicsérő szavakkal illethetjük a Bolyai Farkas Líceum vezetőségét, hogy Bolyai Farkas 250. születésnapján egy kirándulást szervezett Domáldra és Bólyába.
Nos, akkor is és máskor kicsit beszélhettünk a Bolyaiak domáldi birtokáról, nevezetesen, hogy fizikailag vajon hol állhatott? Tudjuk, hogy Bolyai Farkas és Benkő Zsuzsánna ott élte a mézesheteit, és fiatal, törékeny, beteges felesége, ott Domáldon volt a legboldogabb. És Bolyai János közel hat esztendőt tartózkodott Domáldon, és Bolyai János életébe is kitörölhetetlenül beilleszkedett a domáldi gazdálkodás.
Ezért sok Bolyai-kutatót foglalkoztatott azzal a kérdéssel, hogy hol állhatott a Bolyaiak ősi birtoka. Ezzel foglalkozott Benkő Samu, Weszely Tibor, Kiss Elemér, Bandi Árpád és foglalkoztak e sorok írói is.
Nos, írásunk egyik szerzője, a Nagyszebenben élő Keresztes Kálmán az utóbbi időben igen intenzív kutatásokba kezdett, hogy kiderítsük, hol állhatott az ősi Pávay-birtok, hiszen Bolyai Farkas édesanyjának, Pávay Vajna Krisztinának volt a hozománya, Bolyai Farkas édesapjával, Bolyai Gáspárral való házassága során. Mivel e témában sok új és érdekes okiratot sikerült kibányászni főleg a nagyszebeni szász evangélikus egyház gyűjtőlevéltárából és a Friedrich Teutsch Levéltárából (Teutsch Haus Archivum, Hermannstadt, Maldorfra vonatkozó iratok), fontosnak tartjuk, hogy a közvélemény elé tárjuk ezeket.
A domborzati formák nem változtak lényegesen az utóbbi 200–500 évben, ahol hegy volt 300 évvel, ott ma is hegy van, ahol patak volt ott ma is meg kell, s legyen legalább a patak medre stb.
Arra a hegyre, melyre, ahol kedves emlékű Weszely Tibor Bolyai-kutató gondolta a Bolyai birtokot, és amely üresen állt, Weszely Tibor saját költségén és saját felelőségére kopjafát állított, a legvadabb diktatúra idején! Bolyai Farkas megírta János fiának Bécsbe, hogy arra a helyre ahova eltemette a feleségét árkosi Benkő Zsuzsannát szekérrel felmentek és kávéztak. Sőt azon a telken, ahol állt a házuk, átfolyt egy patak. Arra a patakra Bolyai Farkas egy vízesést szerette volna kialakítani és ebben még Gauss véleményét is kikérte. Kása Zoltán emeritus professzor hívta fel a figyelmünket, hogy arra a helyre ahol most a kopjafa áll sem akkor, sem most nem lehet szekérrel felmenni. De patakvölgye sincs a közelében. Ellenben a mai kopjafától, északra jó 300 méterre ott van a patak völgye, amely átfolyhatott a Bolyaiak telkén, és ahova szekérrel is fel lehet hajtani. Sőt az újonnan feltárt dokumentumok alapján az is látszik, hogy az a hely, ahol ma a kopjafa áll, a Bolyaiak idejében nem is Domáldhoz (Maldorf) tartozott, hanem Csatófalvához (Hohndorf). Mára a két falu egybeépült, de a Bolyaiak idején még külön volt!
A patak azóta kiszáradhatott, de a medre akkor is meg kell, hogy legyen, és csak nagy esőzések alatt folydogálhat benne a víz. (Ezen ne lepődjenek, meg a kedves olvasok, Marosvásárhelyen, még az 1970-es években a Tulipán utca végén a Poklos patak olyan bővizű volt, hogy tutajozni lehetett rajta. )
A sors Weszely Tibor bátor tettét bőségesen megjutalmazta. Mára szinte zarándokhely lett Benkő Zsuzsanna síremléke (legalábbis a Bolyai-tisztelők körében), ha pedig magánterületre állította volna, akkor oda csak a tulajdonos beleegyezésével lehetne belépni, és ez lényegesen korlátozná a kopjafa látogatását. Mára Domáldon teljesen kihalt a magyar elem, de a szász is. A hajdani szász evangélikus paplak és a hozzátartozó birtok román ajkú lakosoknak van bérbe adva. Az evangélikus egyház ragaszkodik, hogy legalább sátoros ünnepekor (Húsvét, Pünkösd, Karácsony stb.) istentiszteleteket tartsanak Domáldon.
Weszely Tibor által felállított kopjafa helyét, az azóta eltelt 43 esztendő helyesnek ítélte, mert nagyon jól látszik a mai falu szinte minden pontjából, és aki felkapaszkodik a kopjafához, azokat csodás kilátással fényesen megjutalmazza!
Szinte minden Bolyai-emléknek a helye csak valamilyen epszilonos környezetben igaz. Ez az epszilon a matematikai analízisben nagyon kicsit jelent, de a mi okoskodásunkban az epszilon lehet akár 50 méter is.
Ezért nehogy valaki úgy értelmezze szerény írásunkat, hogy kétségbe vonjuk a domáldi Benkő Zsuzsánna emlékére állított kopjafa létjogosultságát. Szó sincs erről, mi csak a Pávay-Bolyai birtok helyét szeretnénk minél pontosabban meghatározni. Ezért végeztünk ehhez alapos kutatásokat. Kutatásunk célja, hogy a zavaros és homályos dolgokat, az újonnan feltárt okiratok alapján újra értelmezzük
Sajnos csak egy őshonos domáldi lakos tudna jól eligazítani, aki ismeri a faluban a határ, egyéni birtokok, dűlők, földdarabok nevét!
Van egy nagyon értékes dokumentum, amely egy birtokösszeírást tartalmaz még 1817-ből, melyen még Bolyai Gáspár neve szerepel mint tulajdonos. (Valószínű, még az akkori telekkönyvben és összeírásban nem történt meg a megosztás Bolyai Farkas és testvéröccse Bolyai Antal között). Rá négy esztendőre, 1821-ben újból történt Domáldon, egy birtokösszeírás, amelyen szintén Bolyai Gáspár szerepel mint birtokos. Tudjuk, hogy Bolyai János eladta a domáldi birtokot. Erre is megvan az eredeti előszerződés, és a végleges adás-vételi szerződés.
Még értékesnek tartjuk, Bolyai Jánosnak az erzsébetvárosi közjegyző előtt adott nyilatkozatát. Tudni illik, hogy a Bolyaiak idejében Domáld közigazgatásilag, de egyházilag is az örmény Erzsébetvároshoz tartozott.
Keresztes Kálmánnak olyan sok, Bolyaiakra vonatkozó dokumentumot sikerül feltárnia, hogy abból földrajzi-történelmi szakdolgozatot lehetne írni, ha egy érdeklődő alaposan bejárná a vidéket és azonosítani tudná az okiratokban szereplő birtokokat és dűlőket a mai valósággal. Ez már az utánunk jövő fiatal Bolyai-kutatókra vár! Mi csak fellebbentettük a fátylat Bolyai Farkas tündekertjéről. Ahogy fentebb már írtuk, Bolyai Farkas és első felesége, árkosi Benkő Zsuzsanna Domáldon volt a legboldogabb. Mikor a gazdálkodó Bolyai Farkast a református kollégium diákküldöttsége meghívta a kollégiumba professzornak, Bolyai Farkas nagy dilemmába esett, mert nem könnyen vált meg az éppen befejezettnek gondolt „tündérkertjétől”. De aztán, nagy hatással volt rá, idős apja óhaja és tanácsa, hogy el kell hagyni a bizonytalan és kiszámíthatatlan gazda életpályát és hivatalt kell vállalni, biztos fizetéssel. (Ez a vélemény és tanács sajnos, ma is érvényes!) Majd jó 30 év múlva Bolyai János is közel 10–12 évet gazdálkodott Domáldon, de csak 6 évet volt ott állandó lakos. Ezért nem lehet közömbös számunka, vajon hol is állhatott a Bolyaiak kúriája Domáldon?
EMT Konferencia, Kolozsvár, Június 2025 @




