Imádságos-énekes rendezvény a békéért

Holnap, április 30-án a békéért való imádságos-énekes rendezvény szerveződik. A holnapi rendezvény egy nagyobb program része, program mely egészen pünkösdig tart, midőn minden szombaton egy felekezet bevállalja, hogy a békéért imádkozik, prédikál, felolvas.

Program:
10:50 – Találkozó az Astra park végében, a Continental Forum szálloda mellett.
11:00 – Felvonulás a Sétáló utcán a Nagypiactérig. Elől valaki viszi a keresztet, melyre fel lesz írva: Krisztus, a békesség fejedelme.
11:30 – Igeolvasás, éneklés a gyerekek részéről illetve a Református énekeskönyből: 436: Vezess Jézusunk, 459: Áldó hatalmak oltalmába rejtve
          – Imádság a békéért 5 nyelven / felolvasás
          – Rövid igehirdetés a békéről, mint Isten ajándékáról
 
“Szívesen látjuk a gyerekeket, ifjakat, szülőket és gyülekezeti tagokat a rendezvényre. Örömmel vesszük, ha a gyerekeket elkísérik szüleik, nagyszüleik is. Szívesen látjuk a reformátusokat, de római-katolikus, unitárius, görög-katolikus, ortodox vagy baptista testvéreinket is. Minden imádság számít és meghallgatva életeket menthet. Református keresztényekként vállaljuk fel ezt a szép és nemes szolgálatot, úgy, ahogy felvállaltuk az ukrajna és kárpátalja népe számára a nagylelkű anyagi adakozást. A rendezvény hivatalos engedéllyel bír a Polgármesteri Hivatal részéről.” – Varró Sándor lelkipásztor

Ez is érdekelhet

Májusi táncház

Májusi táncház

Májusi táncház! Sok szeretettel várunk mindenkit, 2025. május 17-én, 19 órától a nagyszebeni Tükörterembe...

Főzőverseny 2025

Főzőverseny 2025

Főzőverseny a 16. HUNGARIKUM Napokon Nagyszeben – Sibiu – Hermannstadt 2025. július 5.   Tájékoztató a...