Huszadik kiadásához érkezett az Ars HUNGARICA – a magyar kultúra ünnepe Nagyszebenben és környékén
Jubilál az Ars HUNGARICA, Nagyszeben és környéke sokszínű magyar kulturális fesztiválja, amely idén huszadik alkalommal várja a közönséget november 7. és 16. között. A rendezvénysorozat immár két évtizede a magyar kulturális jelenlét fontos erdélyi eseménye, amely a város gazdag magyar örökségét és sokszínű kulturális életét ünnepli. A fesztivál idén is koncertekkel, kiállításokkal, irodalmi estekkel, színházi- és gyermekelőadásokkal, valamint közösségi eseményekkel hívja a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a magyar művészetet, hagyományokat és értékeket.
PROGRAM
Első nap, péntek – november 7.
A 20. Ars HUNGARICA nyitóeseményére november 7-én, pénteken 12:00 órakor kerül sor a Brukenthal Múzeum Kortárs Galériájában: a tárlat a Brukenthal Nemzeti Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének válogatott alkotásain keresztül mutatja be a magyar grafika sokrétű világát. A kiállításon többek között Nagy Imre, Borsos Miklós, Végh Jenő, Jakab Piroska, Kasza Imre, Orth István, Bertalan István és Bartha Árpád művei lesznek láthatók. Az alkotások különböző generációkat és irányzatokat képviselnek: a klasszikus grafikai hagyományokat követő művektől a kísérletező, modern megközelítésekig.
19 órakor a Nagyszebeni Filharmónia Thalia Dísztermében kerül sor a 20. Ars HUNGARICA Gálaestjére, amelynek központi eseménye A lélek rejtelmei című zenés előadás: az opera- és operettirodalom legszebb áriái csendülnek fel. Az est díszvendége Molnár Levente, Liszt díjas és Érdemes művész, operaénekes. Egészségügyi okok miatt Benedekffy Katalin nem tudta vállalni az előadást. Jávorka Ildikó, felvidéki operaénekesnőt fogjuk Nagyszebenben megismerni, meghallgatni, csodálni. Alapfokú diplomáját 2017-ben szerezte meg a győri Művészeti Karon. Ezt követően 2017-ben felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oratóriumdalének szakára, ahol 2019-ben megszerezte mesterdiplomáját, Nádor Magda növendékeként. 2021-től a Nagyváradi Partium Keresztény Egyetem énekszakos hallgatója, ahol olyan mesterek kurzusain vehetett részt, mint Molnár Levente, Lavinia Chereches, valamint Ács János, Rost Andrea. 2024-ben részt vett a nagyváradi Musicum Laude nemzetközi énekversenyen, ahol a 2. Díjat szerezhette meg, majd Budapesten a Simandy József énekversenyen a Magyar Állami Operaház Különdíjában részesült. 2025-ben Szlovákiában a Mikulás Schneider Trnavsky nemzetközi énekversenyen 3. helyezett lett, valamint a Budapesti Operettszínház különdíjasa. Zongorán kísér Sándor Szabolcs karmester, kamaraművész és zongorista, a budapesti Zeneakadémia docense, valamint a Csokonai Nemzeti Színház zenei vezetője. Az ünnepi gála hivatalos beszédekkel veszi kezdetét, majd a díszelőadás után állófogadás zárja az estét.
Szombat – november 8.
17:00 órakor a Nagyszebeni Polgármesteri Hivatal kiállítóterében nyílik meg a XXV. Nemzetközi Magyar Fotószalon kiállítása, amely a Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2025-ös díjazott képeit mutatja be. A tárlat a fotóművészet világába enged betekintést, bemutatva a különböző látásmódokat, témákat és technikákat, amelyek a kortárs magyar fotográfiát jellemzik. A kiállítást Magdó István, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, valamint Louis Guermond, nagyszebeni fotográfus nyitják meg.
18 órakor ünnepi műsor kezdődik: 20 ÉV HÍD Egyesület & Ars HUNGARICA a Német Demokrata Fórum Tükörterem*. Az eseményen kiállításmegnyitóra, ünnepi beszédekre kerül sor, majd az Opra Monica & MoniAcustique – Sentimental Journey című koncert következik. Koccintások és a fogadás után pedig Retro Party DJ Szabival (a 70-80-90-00 – es évek magyar és nemzetközi dalokkal) zárja az estét.
* A rendezvény meghívóhoz és regisztrációhoz kötött. A jelentkezési űrlapot a meghívóval együtt küldjük.
Vasárnap – november 9.
11 órakor a Református Templom Galériában nyílik meg a Szerelem az évek tükrében című kiállítás, amelyet sepsiszentgyörgyi fotóművészek alkotásaiból állítottak össze a fesztiválra. A tárlat a szerelem változó, mégis örök arcait mutatja be, a fiatalos szenvedélytől az időskor békés szeretetéig. A fotókiállítás anyaga mélyen tükrözi két ember kapcsolatát a kezdetektől a befejezésig, miközben a székely néphagyományok és az Istenbe vetett hit is visszaköszönnek. A kiállítást Art. Huszár Szilamér mutatja be.
18 órakor a nagyszebeni Tükörteremben kerül sor Fejes Krisztina zongoraművész estjére, amelynek középpontjában Rózsa Miklós és Liszt Ferenc művei állnak. Fejes Krisztina előadóművészetét mély érzelmi átéltség, technikai elegancia és a zenei szerkezetek iránti különleges érzékenység jellemzi. A nagyszebeni koncert első részében Rózsa Miklós klasszikus zongoraműveiből hallhat válogatást a közönség, a második részben pedig Liszt Ferenc művei csendülnek fel.
Hétfő – november 10.
19 órától könyvbemutató és beszélgetés várja a közönséget. A Tortoma Kiadó igazgatójával, Demeter Lászlóval és Kovács Lehel István szerzővel beszélget Veres Emese Gyöngyvér A Csukás-hegység turistakalauza című kiadványról.
Kedd – november 11.
17 órakor a Zénó az elképesztő madárijesztő című gyermekelőadásra várják a legkisebbeket, amelyet Zorkóczy Zenóbia színművész ad elő. A történet középpontjában egy különös madárijesztő áll, aki hűséges szolgálat után menekülni kényszerül és a gyerekek segítségével próbálja megtalálni új életcélját. Az előadás saját szöveg mellett magyar és román költők, írók verseit és meséit is felhasználja. Az előadás 6–10 éves gyermekeknek és szüleiknek ajánlott. Az előadást követően 19 órától könyvbemutatóra és beszélgetésre kerül sor Zorkóczy Zenóbiával, a Kaszáló színésznő avagy ufó a Székelyföldön című tárcakötet kapcsán. Házigazda: Szebeni Zsuzsanna.
Szerda – november 12.
17 órakor a nagyszebeni Tükörteremben a HalVirág Bábszínház Laci ürge – avagy barangolás Petőfivel című előadását nézhetik meg a legkisebbek. Az előadás egy fiatal ürge felnőtté válásának történetén keresztül mutatja be az olvasás fontosságát. A gyermekek számára érthető formában megjelenített történetet Petőfi-versek megzenésített feldolgozásai kísérik, amelyek játékosan vezetik be a kicsiket a költészet világába.
18 órakor a Tanács Toronyban nyílik meg Demeter János egyéni természetfotó-kiállítása Barokk… természetesen címmel. Az eseményt Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és Daniel Bălțat méltatják. A kiállítás különleges élményt kínál: a természet szépségei barokk zenei hangokkal kelnek életre. A látogatók így egyszerre élvezhetik a látványt és a zenét, így a teljes élmény érdekében érdemes magukkal hozni okostelefonjukat és fülhallgatójukat.
19 órakor a Magyar Kultúra Magazint mutatják be. Az est meghívott vendége Bonczidai Éva, a lap főszerkesztője, a beszélgetés házigazdája Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy igazgatója.
Csütörtök – november 13.
18 órakor, a Magyar Nyelv Napja alkalmából kortárs költői est várja az irodalomkedvelő közönséget. Az est két friss kötet köré szerveződik: Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis (Magvető, 2024) és Dimény H. Árpád Fák Daphnénak (Erdélyi Híradó, 2024). Az est során a közönség betekintést nyerhet két különböző, mégis egymással párbeszédet folytató költői világba, ahol a gondolat és az érzelem, a tágasság és a pontosság egyaránt otthonra lel. Házigazda: Szonda Szabolcs.
Az est folytatásaként 19 órától a fordításokról, a magyar és a román nyelv közötti átjárásról lesz szó. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) egy reprezentatív román nyelvű versantológiával tiszteleg. A Concert de gală című antológiában 30 kortárs magyar költő, mind az E-MIL tagjai, mutatkozik be román nyelven. Meghívottak: Dimény H. Árpád, Fekete Vince, Dósa András, Szántai János, moderátor pedig Radu Vancu nagyszebeni író, költő.
Az irodalmi programokra a nagyszebeni Tükörteremben kerül sor.
Péntek – november 14.
19 órakor a CineGold mozi 3-as termében (Promenada bevásárlóközpont) lép fel a Szomszédnéni Produkciós Iroda legújabb előadásával: Hatalmi Arcok címmel. Az előadás a hétköznapok abszurd küzdelmeit veszi górcső alá, a kisebb csetepatéktól a komolyabb összetűzéseken át egészen a képzeletbeli végső tusáig. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda Karinthy-gyűrűs humoristái, garantálják a székely humorra jellemző, szórakoztató és éleslátó estét.
Szombat – november 15.
November 15-én, szombaton, a Magyar Szórvány Napját ünnepe. Ez alkalommal a Rózsafa éneke című, Hungarikum-előadást nézheti meg a közönség 18 órától a Thalia Díszteremben. A műsorban Erdő Zoltán tárogatóművész és Lisztes Jenő cimbalomművész lépnek színpadra. Ezt követően, 19:30-tól a Bekecs Táncszínház Táncolva öröklődik című előadása viszi tovább a népi örökség és a közösségi összetartozás üzenetét. Az ünnepi napot 21 órától Táncház zárja a Tokos Zenekarral, ahol Kovács János és Kovács Erika vezetik a táncot.
Vasárnap – november 16.
19 órakor a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Stúdió Termében, a fesztivál záróeseményeként kerül színpadra Sławomir Mrożek Emigránsok című darabja. Az előadás két névtelen szereplő történetét meséli el: AA (Bogdán Zsolt) és XX (Szarvas József) egy lerobbant pincelakásban élnek, távol otthonuktól. A darab szembesít azzal, hogy az ember mindig keres: jobb életet, nagyobb szabadságot, igazabb válaszokat, de közben gyakran csak egy másik börtönbe lép át. Az Emigránsok időtlen kérdéseket feszeget az illúziókról, a kényszerű együttélésről és a valódi kiút lehetőségéről.
A 20. Ars HUNGARICA fesztivál eseményei Vizaknán.
November 9-én, vasárnap 11 órától a VallásTérKép – Románia vallási sokszínűsége számokban című, a 3. Ars SACRA fesztiválon bemutatott kiállítást ezúttal Vizaknán tekintheti meg a közönség. A VallásTérKép kiállítás interaktív térképek, grafikonok és diagramok segítségével mutatja be a 18 hivatalosan elismert romániai felekezet földrajzi eloszlását, lélekszámának változását, etnikai összetételét, iskolai végzettségét és korstruktúráját. A kiállítást Béres Levente, helyi református lelkipásztor mutatja be.
November 16-án, vasárnap 11 órakor a Református Gyülekezeti Teremben kerül sor Romhányi András magyarországi kulturális szakember előadására Magyar kultúrával Európába(n) – a magyar stafírung címmel. Gondolatébresztő előadása a magyarság helyét és szerepét vizsgálja Európában, a történelmi és kulturális örökség fényében.
Az Ars HUNGARICA a magyar kultúra és a közösség ünnepe, amely két évtizede épít hidat a résztvevők, az intézmények és a művészetek között. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a jubileumi programsorozatra. A teljes program a ITT tekinthető meg.
Szervező: HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete.
Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa. Magyarország Miniszterelnöksége – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap, Nemzeti Kulturális Alap, RMDSZ és Communitas Alapítvány. Csoóri Sándor Program, Petőfi Sándor Program.




