A Nagyszebeni Citerások Marosvásárhelyen léptek fel
Marosvásárhelyen került sor a Gyermek- és Ifjúsági Citeraegyüttesek Találkozójára 2026. január 31-én. Nagyszebenből, irányítójukkal három fiatal citerás érkezett, akik elhivatott munkájukkal a szórványban élő magyar közösség kulturális értékeinek megőrzését szolgálják.
A nagyszebeni citerások 2020 januárjában kezdték meg ismerkedésüket a hangszerrel. A csoportot három tizenéves fiatal alkotta: Bándi Alessia, Bándi Jázmin és Lőrincz Beatrice. Zenei fejlődésüket az elmúlt években folyamatos, következetes munka jellemezte.
Munkájuk valódi kuriózum Nagyszebenben – a helyi magyar közösség nagy szeretettel és figyelemmel kíséri fejlődésüket. Több alkalommal felléptek már a Hungarikum Napok színpadán, valamint az Ars Hungarica rendezvényen is. A csoport művészeti vezetője Bucz Júlia, ének–népzene szakos tanár, a HÍD Egyesület volt Petőfi-ösztöndíjasa.
A marosvásárhelyi találkozón egész Románia területéről összesen 14 gyermek- és ifjúsági citeracsoport vett részt, amelyek közösen pengették a citerát a hagyomány jegyében. Az esemény jelentős mérföldkőnek számított a fiatal zenészek számára és megerősítette a népzenei közösségek összetartozását.
Bucz Júlia, az esemény kapcsán hangsúlyozta: „Amíg az ifjúság érdekelt abban, hogy a kultúrájuk egy szeletét elsajátítsák és tovább is vigyék, addig nincs nagy baj. Nekünk, felnőtteknek pedig az a feladatunk, hogy ebben támogassuk őket.”
A találkozó felejthetetlen élményt jelentett a résztvevők számára. A nagyszebeni citerások örömmel és hálával tekintettek vissza a közösen eltöltött napra, és köszönetüket fejezték ki a szervezőknek a lehetőségért és a színvonalas lebonyolításért.
Az esemény ismételten bebizonyította, hogy a citerazene élő hagyomány, amely a fiatal generációk aktív részvételével a szórványban is tovább öröklődik.




