Valentin Trifescu irodalomtörténész és kritikus, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum kortárs galériának igazgatója és André Ferenc költő, fordító kapta idén a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja által alapított és a Communitas Alapítvány által támogatott Fordítói Különdíjat.
Valentin Trifescuval több éve együttműködik a HÍD Egyesület. Többek között két évvel ezelőtt a Magyar művészek a Brukenthal Nemzeti Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményéből bemutatott kiállítás kurátora és a megjelent katalógus szerzője volt. Idén, ugyancsak az Ars HUNGARICA magyar kulturális fesztivál keretén belül nyílik meg a Kortárs magyar grafikusok a Brukenthal Nemzeti Múzeum gyűjteményéből c. kiállítás. A kiállítás anyagát, amelynek természetesen kurátora is lett, szintén Valentin Trifescu állította össze, és ő a megjelenő kötet szerzője is. Kutatómunkájának köszönhető Incze Ferenc Álommese a békéről című gyermekkönyv kiadása. Ezt a kötetet román nyelven is kiadja idén a HÍD Egyesület, akárcsak a Deák Tamásról két nyelven megjelent Szaturnusz irodalma című tanulmányok is az ő tollából származnak. Egyesületünknek és a nagyszebeni magyar közösségnek a díj odaítélésének híre nagy öröm. Büszkék vagyunk, hogy Valentin Trifescuval együttműködhetünk, méltán említhetjük, hogy jó helyre kerül a kitüntetés.
Román–magyar irodalmi szimpóziumot tartottak Marosvásárhelyen
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Román–magyar irodalmi interferenciák szimpóziumot a Marosvásárhelyi Rádió stúdiótermében. A rendezvényt a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja szervezte, az idei téma pedig így szólt: Mi és ti. Románok és magyarok egymás tükrében.
A beszélgetések során helyi írók és vendégeik arról beszélgettek, hogyan hat egymásra a román és a magyar irodalom, milyen kihívásokkal jár a műfordítás, és milyen további együttműködésekre lenne lehetőség. A bukaresti központ képviseletében jelen volt Angelo Mitchievici, az írószövetség alelnöke, és Cristian Pătrășconiu, a hazai programok igazgatója. Galacról George David költő érkezett.
… két előadás hangzott el:
-
- Demény Péter Tükörforgás. Román-magyar irodalmi kapcsolatok és jelenségek a kortárs irodalomban címmel beszélt,
- majd Valentin Trifescu tartott előadást Alteritatea transilvăneană / Erdélyi másság címmel.
A délutáni programban került sor a Fordítói Különdíj átadására is, amit a helyi írószövetség alapított, a Communitas Alapítvány támogatásával. A díjat idén Valentin Trifescu irodalomtörténész és kritikus, valamint André Ferenc költő kapták – előbbi a magyar–román irodalmi kapcsolatok ápolásáért, utóbbi fordítói munkásságáért. A díjazottakat Iulian Boldea és Szonda Szabolcs méltatták.
Forrás és további részletek: Transtelex.ro




