Erdélyi életképek – Fókuszban a hitéletünk címmel nyílt meg a KÁMME fotókiállítása Nagyszebenben

Az Erdélyi Életképek című kiállításmegnyitóra november 16-án, szerdán került sor. A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány KÁMME Fotóműhely című pályázatára beérkezett nyertes munkák egy részét tekinthették meg a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztiválra érkezők. A 29 kép december végéig látható a Német Fórum Tükörtermének előcsarnokában. 

A KÁMME pályázatának célja a Kárpát-medencében élő magyarság hitéletének megerősítse volt, a fotósok a karácsony, a húsvét, a pünkösd és a mindenszentek kategóriájában nyújthatták be alkotásaikat. A pályázat során több sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklub tag került díjazásra, köztük Huszár Szilamér, sepsiszentgyörgyi fotós is. „Ekkor született meg az ötlet, hogy ezt a kiállítást Erdélyben is jó lenne megmutatni. Felvettem a kapcsolatot a KÁMME -vel, és megkérdeztem a szervezőket, hogy mit szólnának, hogyha a pályázati anyagot erdélyi turnéra vinnénk el. Természetesen nagyon örvendtek a lehetőségnek, így került a kiállítás a 17. Ars HUNGARICA fesztiválra” – nyilatkozta a kiállításmegnyitó után Huszár Szilamér. 

A pályázatra beérkezett munkákat két részre osztották, így a szebeni fesztiválra az Erdélyben készült felvételek, 29 kép érkezett, az anyag többi része jelenleg magyarországi körúton van. A képek gyönyörű erdélyi természeti tájakat, kastélyokat, templomokat örökítettek meg, de bepillantást nyerhetünk székely és csángó asszonyok mindennapjaiba is. A tárlat járt már Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Brassóban és Bukarestben is, a Bukaresti Magyar Napok megnyitóján. A Fókuszban a hitéletünk című kiállítás a Bethlen Gábor Alap és a magyar kormány támogatásával valósult meg, Nagyszebenben pedig november és december folyamán még látogatható a Német Fórum Tükörtermének előcsarnokában.

Lőrincz Anna / Médiaműhely 

Ez is érdekelhet

Március 15. koszorúzás

Március 15. koszorúzás

Március 15 - Nagyszeben és környéke – ünnepnapi koszorúk elhelyezése, tisztelet a hősöknek! Jelen voltak a...