Elhunyt Bács Ferenc

Nagyszeben is gyászol
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy életének 83. évében, hosszantartó súlyos betegség után április 16-án elhunyt Bács Ferenc, nagyszebeni születésű Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.
Családjával 1977-ben települt át az Anyaországba. Játszott a miskolci, a győri és a soproni színházakban, a fővárosban pedig a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. 1989-1991 között Színház- és Filmművészeti Főiskola beszédművészet tanára volt.
Ismertebb főszerepei között van Newton: A fizikusokban, Ádám – Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, Tót a híres Örkény darabban. Évekig járta Magyarországot Színes és évek, majd Színek az életemből című önálló estjeivel. Számos nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. De az Ő hangján szólalt meg Tigris is a Micimackó rajzfilmekben.
Utolsó filmjét 2014-ben forgatta. Sütő András művéből, a Hargitai vadászkalandokból készített tévéfilmet András Ferenc. A mesélő szerepben hallhatjuk Bács Ferencet.
Mi itt Nagyszebenből végigkövettük életútját, büszkék voltunk és vagyunk a város nagyszerű szülöttjére, kívánjuk, hogy könnyű legyen neki a föld.
Isten Veled, Bács Ferenc!

Ez is érdekelhet

Szüreti kosarasBÁL

Szüreti kosarasBÁL

Szüreti kosarasbál Vizaknán, 2024. október 19-én, szombaton este 8 órai kezdettel.   A Vizaknai...

Symbiosis 5 koncert

Symbiosis 5 koncert

Symbiosis 5 koncert az Atriumban 2024. október 10-én, este nyolc órakor a nagyszebeni Hazugok hidja melletti...

Nyugdíjasok Találkozója

Nyugdíjasok Találkozója

Nyugdíjasok Találkozója Nagyszebenben Az Idősek Világnapja alkalmából harmadik alkalommal szervezi meg a HÍD...