Asztalitenisz vetélkedőt szerveztünk Nagyszebenben 2025. december 20-án.
Az idei asztalitenisz-bajnokságon 14 gyermek, fiatal és senior vett részt. A játékosokat három kategóriába osztottuk, és a mérkőzéseket körmérkőzéses rendszerben szerveztük. A döntő mérkőzések késő este fejeződtek be, és úgy érezzük, hogy mindenki számára különleges élményt jelentett a nap. Az RMDSZ-Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően a mérkőzéseket a Square Club három asztalán rendezhettük meg, külön asztal állt a gyermekek és a fiatalok rendelkezésére. A seniorok a másik két asztalon mérhették össze tudásukat.
Az utóbbi kategóriában helyi versenyzők, valamint sepsiszentgyörgyi és gyergyószentmiklósi diákok is részt vettek.
A szervezők mindenkinek készítettek egy kis ajándékot, hogy ezáltal is emlékezzenek a közelgő karácsonyi ünnepekre és az év sikeres lezárására. Minden kategóriában egy kis kupát nyújtottunk át a győzteseknek, illetve egy kis folyékony ajándékot, a gyerekek pedig édességeket kaptak.
Kiemelhetjük, hogy a második alkalommal megrendezett bajnokság egyik következménye, hogy szinte minden héten 3-5 ember találkozik egy kis testmozgásra, ping-pongozásra, esetenként akár komoly edzésekre is.
Szervező: HÍD Egyesület. Támogatók: RMDSZ-Communitas Alapítvány, Cafe Store.




