Ars SACRA fesztivál Nagyszebenben
A szakrális művészetet és a spirituális értékeket ünnepeljük Nagyszebenben és környékén 2025. szeptember 13. és 21. között, miközben a csodálatos épített örökséget is megismerhetik az érdeklődők.
Koncertek, kiállítások, tematikus séták, vezetett templom- és múzeumlátogatások, különböző kulturális programok várnak kilenc napon át, mindez a zsidó-keresztény hagyományokra és a művészet felemelő erejére épülve.
Részletes program: https://ars-sacra.ro/hu/program-hu/
A belépés, minden programra ingyenes! Szeretettel várunk!
A 2025-ös fesztivál mottója: „A remény zarándokai” – Jubileumi év.
Az idei rendezvénysorozatban hat történelmi egyház, a helyi önkormányzat, valamint magyarországi támogató intézmények is együttműködnek, hogy közösen mutassák be a szakrális művészet sokszínűségét Nagyszebenben.
A kilencnapos fesztivál programjában koncertek, kiállítások, szakrális séták és templomlátogatások szerepelnek, amelyek mind ingyenesen látogathatók. A fellépők között neves hazai és nemzetközi művészek szerepelnek, többek között a JAZZATION acapella együttes Budapestről, az izraeli Nataly Oryon, a ReForma vegyeskar Brassóból, megtekinthető lesz továbbá a Németországból érkező Heike Schuster táncelőadása, fellépnek a Collegium Musicum Brukenthal zenekar, Nicoleta Paraschivescu orgonaművész, a helyi Anca Arnău szopránművész és még sokan mások.
A fesztivál kiemelt eseményei között szerepel a Nyitott Templomok Napja szeptember 13-án, szombaton, amikor a programban résztvevő templomok 10–13 és 16–20 óra között, a szertartások idején túl is ingyenesen látogathatók. Ezen a napon szakrális sétákra is sor kerül magyar, román, német és angol nyelveken. A szakrális sétákra a részvétel szintén ingyenes, viszont előjegyzés szükséges, ami IDE kattintva tehető meg az űrlap kitöltésével.
Számos kiállítással készülnek a szervezők, többek között a VallásTérKép Romániában című tárlattal, amelynek bemutatása a fesztivál hivatalos megnyitója is egyben szeptember 13-án a Nagyszebeni Városházának CIT kiállítóterében, 12 órakor. További tematikus kiállítások is látogathatók lesznek a különböző felekezeti templomokban, mint például a Református Templom Galéria fogadja a Szakralitás a kortárs művészetben című csoportos tárlatot, amelyet második alkalommal rendez be a Brukenthal Múzeum kurátora, Dr. Iulia Mesa, Orth István helyi grafikusművész segítségével.
A részletes program elérhető a fesztivál honlapján, és Facebook oldalán. Az Ars SACRA fesztivál összes rendezvénye ingyenes.




