Borsos Miklós Nap – Nagyszeben. 2025. augusztus 13.
11:00 Nagyszeben – Budavár, önkormányzati találkozás a nagyszebeni polgármesteri hivatalban
12:00 Megemlékezés Borsos Miklós emléktáblánál – Kutyahát utca, 7. szám
13:00 Koszorúk elhelyezése Mosolygó (Borsos) Erszébet és Zsófi, Borsos Miklós Édesanyja és húga sírjánál, a keresztfán a feliratot a művész véste 13 éves korában – római katolikus temető
16:00 Idegenvezetés Balázs Enikővel: Nagyszeben, az ékszer város
18:00 HÍD Magyar Ház – Nagyszeben, Sörház utca, 2. szám
Látogatás Orth István nagyszebeni grafikusművész műtermében
Filmvetítés: Borsos Miklós – Szülőföldjeim
Beszélgetés a jövő évi Borsos Miklós 120. konferencia szervezéséről
A művészről
Borsos Miklós 1906. augusztus 13-án született Nagyszebenben, Gyergyócsomafalváról elszármazott székely családban. Ez a nagy székely nemzettség olyan kiváló embereket tarthat számon tagjai között, mint Borsos Sebestyént. A XVI. századi erdélyi krónikaírót, Borsos Tamást, Marosvásárhely főbíróját és Bethlen Gábor fejedelem diplomatáját. Aztán Paál Lászlót, a neves festőművészt, Köllő Miklóst, a segesvári Petőfi-szobor alkotóját.
Iskoláit szülővárosában kezdte, majd Győrött folytatta. Ugyanitt kezdte el művészeti tanulmányait, azután Firenzében, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Első kiállítása a Nemzeti Szalonban volt, 1932-ben: rajzokkal, festményekkel mutatkozott be. Szobrait csak kilenc esztendővel később állította ki először, a budapesti Tamás Galériában. Majd újabb két év múlva az Ernst Múzeumban.
1945-ben Budapestre költözött és tagja lett a Művészeti Tanácsnak. 1946-ban kinevezték az Iparművészeti főiskola tanárává, ahol 1960-ig tanított. 1954-ben Munkácsy-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott; ebben az évben rendezték meg a Nemzeti Szalonban gyűjteményes kiállítását is. 1959-ben elnyerte Carrara város szobrászati díját, a Premio Carrarát. 1965-ben rendezték meg a nagy sikerű tihanyi kiállítását, 1966-ban pedig megkapta az Érdemes Művész címet. Ugyanebben az évben sikeres résztvevője volt a Velencei Biennálénak.
Kora tavasztól késő őszig tihanyi házában, a téli hónapokban budapesti műtermében dolgozott.
Borsos Miklós ízig-vérig mai művész. Korunk minden szellemi áramlatára, művészeti irányzatára érzékenyen reagáló, céltudatosan és megfontoltan tanuló, mégis teljesen önálló egyéniség. Szobrai arról tanúskodnak: mindent ismer, ami előtte volt, de sohasem utánzott, még kezdő korában sem,.hanem újrafogalmazott: az örök emberit ősi, igaz mivoltában fejezi ki minden szobra. Alkotásaiból egyszerűség, klasszikus tisztaság sugárzik.
Ez az egyszerűség és klasszikus tisztaság sugárzik ebből a könyvből is. Érdekfeszítő önvallomásából és önéletírásából, melyben minden szépítés nélkül, de nagy szeretettel idézi meg gyermekkorát. Családjának minden tagját, nagyszebeni és győri iskolatársait, tanárait, a két város érdekes lakóit. Ugyanilyen egyszerűség és felelős erkölcsiség hatja át azokat a fejezeteket, melyekben művésszé válásának viszontagságait. Művészi pályafutásának nehézségeit és sikereit idézi föl – de azokat a lapjait is, melyeken európai barangolásait, nagy művészekkel – Papinival, Kokoschkával, Mooreral, Kassákkal, Kodállyal, Egryvel, hogy csak mutatóba említsünk néhányat – való találkozásait, beszélgetéseit eleveníti föl.
Visszanéztem félutamból és Szülőföldjeim
65 éves volt, amikor a „Visszanéztem félutamból” c. lebilincselő hangulatú őszinte vallomását megírta önmagáról, művészetéről. Kora művészetéről és mélyen őrzött érzelmeiről. A Nagyszebenről írt több tíz oldal az 1906-22 közötti gyermekévek történései – ezt idézte fel negyven év után… hiszen a művész csak a könyv megírása után tíz évvel – 75 évesen – jött újra Nagyszebenbe. Filmforgatásra érkezett, mely róla szólt: „Szülőföldjeim” címmel.
Ebben a filmben láthatjuk és hallhatjuk újra Nagyszebenről szólni. Magasba emelése Nagyszebennek itt fogalmazódik meg igazán. Mindent elmond múltjáról, értékeiről, népéről, építészetéről és históriáiról. Mintha el sem ment volna, úgy csengenek össze a gyermekkori élmények az idősebb kor bölcseleteivel. Iránytűje maradt Nagyszeben Győrben, Budapesten, Firenzében és Tihanyban. A bástyák és tornyok végigkísérték választott otthonaiban – gondolatait, kérdéseit a szülőföld értékrendje irányította – és válaszait is visszacsatolta szellemi bölcsőjéhez.
Ezért, aki ma Nagyszebenről akar hiteles útmutatást kapni, ismerkedjen meg a szobrászművész írásaival, műveivel, mert aki őt megismeri, otthon érezheti magát a gyönyörű Nagyszebenben.
„Gyökerek, tövek feszülnek a mélyben, s a mélyből szívják a nedveket, miként az ember is a múlt mélyéből és a jelenben fölülről, a fényből kapja azt, amiből a jelent alakítja, valósítja meg.”
Borsos Miklós e mondatában benne foglaltatik szinte mindaz a gondolati mélység, humánum, a természet örök törvényeinek megismerése utáni vágy és az isteni fénynek az az alázatos tisztelete, amely szellemét, emberi jellemét és egész művészetét áthatotta. XX. századi művészetünk e kiemelkedő személyisége olyan mély gyökerekkel kötődött az emberi műveltség egyetemes értékeihez, a Biblia és a keresztény kultúra világához, a görög-római mitológiához, a reneszánsz emberközpontú, szellemet dicsőítő szemléletéhez, a zenéhez és a természethez, mint az a fa, amely mélyre ereszti a gyökereit ahhoz, hogy az erdő sűrűjében a többi fa közül magasra nőve kiemelkedhessen a fény felé.
Forrás: A gyökerektől a fényig, szerk.: Borsos Miklós, Fertőszögi Péter
