Mikulás járt Nagyszebenben
December 5-én délután zsúfolásig megtelt a patinás belvárosi Tükörterem és bő egy óráig lehettek együtt gyermekek, pedagógusok, szülők, nagyszülök, barátok, szervezők és a Mikulás.
December 5-én délután zsúfolásig megtelt a patinás belvárosi Tükörterem és bő egy óráig lehettek együtt gyermekek, pedagógusok, szülők, nagyszülök, barátok, szervezők és a Mikulás.
Ünnepre hangolódás Nagyszebenben, CsodaVár módra – a gyermekek és a szülők örömére ismét megrendezésre került az adventi foglalkozás.
Karácsonyi CsodaVár ünnepváró – csütörtökön, 2021. december 16-án, 18 órától a HÍD – Magyar Házban, az egyesület székhelyén, Sörház utca 2/a szám alatt.
Sikeres volt a nagyszebeni gyermekműsor, amelyet nagyobb létszámmal és szervezetten lehetett megtartani, a hosszas lezárások és korlátozások után. A magyar hagyományban minden május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Gyermeknapot, nemzetközileg június 1. a számon tartott. Ennek apropóján született meg a HÍD…
Május 29-én ismét a kicsiké a főszerep, Astra Falumúzeumban a korondi ház udvarán 10:45-kor gyülekező CsodaVár Baba-Mama foglalkozás Bucz Júlia a kicsiket várja, majd 12 órától a nagyobbakkal folytatódik a mókázás, népi játékok citera kíséretében – Bucz Júliával, vetélkedők, kézműves…
A Marosvásárhelyi ARIEL Bábszínház jóvoltából 2021. április 8-ig online tekinthetők meg gyermekelőadások. Minden előadás élőben, live stream indul majd április 8-ig bármikor megtekinthető. A szervezők külön megkértek, hogy bárki számára elérhető online felületeken ne osszuk meg a linkeket. Emiatt a…
Mesével és citerakoncerttel zárult a Petőfi-évad Nagyszebenben szabadtéri citerakoncerttel zárult a hétvégén a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program 2019/20-as évadja. Az utóbbi két hónapban a programban részt vevő ösztöndíjasok a virtuális térbe költöztek.
A nagyszebeni citeraoktatás 2020. január 16-tól indult mind gyermekek, mind felnőttek számára. A karantén beálltával az online citeraoktatás először ismétlő YouTube videókkal indult, majd a tavaszi szünet után a ZOOM-on folytattuk az órákat a gyerekekkel hét héten át.
A Szebeni HiStory nevet viselő történelmi előadássorozat második évada filmvetítéssel folytatódik. Párhuzamos múlt. Mítoszok és régészeti leletek Székelyföldön rövidfilm tekinthető meg Nagyszebenben december 10- én a Sörház utcai HÍD – Magyar Házbana. A sorozatot a HÍD Egyesület és az Erdélyi…
A Szebeni HiStory nevet viselő történelmi előadássorozat második évadja a Nagyszebenben október 25- én. A sorozatot a HÍD Egyesület és az Erdélyi Krónika portál közösen szerveznek meg, RMDSZ-Communitas Alapítvány pályázati támogatásnak örvend és dr. T. Szabó Csaba történész szakmai vezetésével…
Csoportok: Baba-mama klub I. 0-1 évesek – Időpont: kedd 10h, Iskolások 6-10 évesek önállóan – Időpont: kedd 16h, Óvodások 3-6 évesek önállóan – Időpont: kedd 17h, Baba-mama klub II.1-3 évesek – Időpont: kedd 18h
Szeretettel várunk minden természetjárót és a honismeret iránt érdeklődőt Székely Árpád: Erdélyi-Alpok 3. (Dél-erdélyi épített örökség) című újabb kötetének bemutatójára, melyre 2019. június 11-én, kedden kerül sor Nagyszebenben, 19 órai kezdettel a Sörház utcai HÍD – Magyar Házban.
A Sztárom a párom című sikerfilm helyszínén, Londonban fut 2019. június 1-jén, holott a nagyszebeni maratonra nevezett Csonka Gábor. Az egykori kenus, a polgári vezetésű Szeged volt alpolgármestere, a Janics Natasát is menedzselő sportvezető, az NKM Szeged Vízisport Egyesület elnökségi…
Első alkalommal rendezték meg a CsodaVár Vakációs Napközis Tábort óvodás és elemi iskolás gyermekek számára Nagyszebenben. Magyar népi hagyományok, kézművesség, játék, sport, kirándulás, hasznos időtöltés volt a háromhetes tavaszi vakációban, ugyanis az országostól eltérően a húsvéti vakáció Nagyszebenben a gyermekek…
„A legtöbb ember meghal 25 évesen, de csak 75 évesen temetik el” – emlékeztetett Benjamin Franklin gondolatára a magát „idézetmániásnak” nevező Sipos János, amikor bemutatta Fuss, hogy érezd: élsz! című könyvét. A szegedi egyetemen 1980-ban diplomázó pedagógus az SZTE Mentor(h)áló…
A Dél-Erdély fővárosában, Nagyszebenben szórványban élő magyarok gyermekei számára létrehozott fejlesztő és hagyományőrző foglalkozás-sorozat, a CsodaVár a 2019. évi nagyszebeni jótékonysági futóverseny egyik támogatható projektje. Az alábbi cikkben részletezik, hogy mi a CsodaVár fejlesztésének célja, illetve azt, hogy mire fordítanák…
Szeretnél a 8. Nagyszebeni Nemzetközi Maratonon egy projektet támogatni a futásoddal, de 2019. június 1-jén nem lehetsz Nagyszebenben? Alább leírjuk, miként csatlakozhatsz a világ bármely pontjáról a nagyszebeni jótékonysági futóversenyhez.
A Szebeni Folk Csoportot 2018 novemberében indította a HÍD – Magyar Ház Nagyszebenben a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai segítéségével. Egyes tánctípusok és táncdialektusok rendjeit sajátíthatják el az érdeklődök heti rendszerességgel Gresa Dávid és Angyal Réka Sára oktatóktól.
A HÍD Egyesület a Petőfi Sándor Programmal karöltve napközis vakációs tábort hirdet amelynek időpontjai: 2019. április 23-24. – kedd, szerda 2019. május 2-3. – csütörtök, péntek 2019. május 6-7. – hétfő, kedd. Foglalkozásvezetők: Gresa Dávid, Angyal Réka Sára, Simon Andrea,…
A Szebeni HiStory közönség javaslatára új sorozatot indítunk március 14-én, éspedig történelmi FILMsorozatot. A filmek megtekintése után – amelyek az egy óra hosszat nem fogják meghaladni – a témával kapcsolatos kérdésekre és felvetésekre nagyszebeni történészek, kutatók, levéltárosok és meghívottak fognak válaszokat keresni. A…
HÍD – Magyar Ház: Szebeni HiStory – történelmi előadássorozat Meghívott előadó: Dr. Derzsi Júlia A sorozat szakmai vezetője: dr. T. Szabó Csaba, történész-régész, egyetemi tanársegéd, a Szebeni Lucian Blaga Egyetem Történelem Tanszékének munkatársa
HÍD – Magyar Ház: Szebeni HiStory – történelmi előadássorozat Meghívott előadó:Bándi András az Evangélikus Egyház Gyűjtőlevéltárának munkatársa. A sorozat szakmai vezetője: dr. T. Szabó Csaba, történész-régész, egyetemi tanársegéd, a Szebeni Lucian Blaga Egyetem Történelem Tanszékének munkatársa
A CsodaVár egy 2017-ben létrehozott nem formális oktatási központ. Ez egy olyan interaktív hely, ahol a csecsemőknek, gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt lehetőséget kínálunk a különféle oktatási tevékenységekkel az egyes készségek fejlesztésére, a személyes fejlődésre színházon, táncon, kézműves foglalkozásokon, interaktív…
A HÍD – Szebeni Magyar Egyesület beindította CsodaVár játékos tanulás magyar nyelvi környezetben, és még ennél is több. Alternatív magyar oktatást igénylő szülők számára és interaktív módszerekkel népi hagyományokat és kézművességet ápoló műsorként.
A Szebeni HiStory közönség javaslatára új sorozatot indítottunk márciusban, éspedig történelmi FILMsorozatot. A filmek megtekintése után – amelyek az egy óra hosszat nem fogják meghaladni – a témával kapcsolatos kérdésekre és felvetésekre nagyszebeni történészekkel, kutatókkal, levéltárosokkal és meghívottakkal nyílik lehetőség elbeszélgetni.
Az első foglalkozás 2019. január 23-án, szerdán délután 6-órától, a Sörház utcai, 2. szám alatti, HÍD – Magyar Ház (Kulturális Központ) irodájában lesz megtartva. A foglalkozást Angyal Réka Sára, Petőfi Sándor Program ösztöndíjas vezeti. A foglalkozás ingyenes. Bővül a CsodaVár…
Dr. Derzsi Júlia: Nagyszeben igazgatása a kora újkorban Szebeni HiStory – HÍD Magyar Ház, 2019. január 11., 19:00 Az előadás körüljárja mit lehet megtudni a városi levéltárban őrzött forrásokból a helyi önkormányzatról, hogyan jött létre és milyen közérdekű feladatokat végzett…
A Szebeni HiStory nevet viselő történelmi előadássorozat második előadására került sor Nagyszebenben december hetedikén. A sorozatot a HÍD Egyesület és az Erdélyi Krónika portál közösen szerveznek meg, RMDSZ-Communitas Alapítvány pályázati támogatásnak örvend és dr. T. Szabó Csaba történész szakmai vezetésével havonta fog jelentkezni.