„Ősz hajjal is Isten tenyerén”
Idősök vasárnapja Nagyszebenben
Október első vasárnapján különleges alkalomra gyűlt össze a nagyszebeni református gyülekezet. Mivel október elseje világszerte az Idősek Világnapja, a hozzá legközelebb eső vasárnapot gyülekezetünkben Idősök vasárnapjaként ünnepeltük. Az istentiszteletet követően immár ötödik alkalommal került sor a Nyugdíjasok Találkozójára, amelyet a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a Nagyszebeni Református Egyházközség közösen szervezett.
„Én hordozlak”
Az ünnepi istentiszteleten többek között a 479. ének első három versét énekeltük: „Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem.” Az igehirdetés alapigéje Ézsaiás könyvéből szólt: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Az Ige arra emlékeztetett, hogy életünk során sok minden megváltozik. Fogyhat az erőnk, változhatnak körülményeink, emberek távozhatnak mellőlünk, de Isten ugyanaz marad. Amikor pedig mi már nem tudjuk úgy hordozni életünk terheit, mint korábban, Ő azt ígéri: „Én hordozlak.”
Az igehirdetés másik fontos gondolata az ember értékéről szólt. Isten előtt az ember értékét nem az határozza meg, mennyit tud még dolgozni vagy teljesíteni. Az időskor sem értéktelenebb életszakasz. Tapasztalat, emlékek, megpróbált hit és sok évtized imádsága áll mögötte. Ez olyan örökség, amelyből a fiatalabb nemzedékek is gazdagodhatnak.
Kimenetelkor minden résztvevő egy erre az alkalomra készített könyvjelzőt kapott. A többféle színváltozatban elkészült könyvjelzőkön az ünnep alapigéje szerepelt, így mindenki magával vihette a nap üzenetét.
Az istentisztelet után az időseket a Református Közösségi Terembe hívtuk. Sütemény, kávé, tea, ásványvíz és kellemesen meleg terem várta az érkezőket. Varró Sándor lelkipásztor köszöntötte a szeretetvendégségre bejötteket. Elmondta, hogy tulajdonképpen kétféle ember van: aki már idős, és aki Isten kegyelméből majd egyszer idős lesz. Kellemes együttlétet kívánt, és Isten áldását kérte időseink életére, egészségére és családjára.
Serfőző Levente röviden ismertette az Idősek Világnapjának történetét. Felidézte, hogy az ENSZ Közgyűlése 1990-ben nyilvánította október elsejét az idősek nemzetközi napjává, amelyet először 1991-ben tartottak meg. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az idősek helyzetére, megbecsülésére és az idősödő társadalom kérdéseire. A vendégek kiszolgálásáról Serfőző Emese és Badi Blanka gondoskodott, figyelmes szolgálatukkal is hozzájárulva az alkalom családias hangulatához.
Az együttlétet versmondás is gazdagította. Serfőző Emese Meggyesi Éva Hatvanon túl című költeményét, Varró Margit pedig Várnai Zseni Mintha örökké élnél című versét olvasta fel. A két költemény más-más hangon, mégis egymást kiegészítve szólt az idő múlásáról, az időskor megéléséről és az élet értékéről. Bátorító, elgondolkodtató soraik szépen kapcsolódtak a nap üzenetéhez, és meghitt színfoltjai voltak a találkozónak.
Az együttlét következő részében Tóth Barnabás Újratervezés című rövidfilmjét vetítettük le, Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével. A film egy idős házaspár hétköznapjain keresztül beszél összetartozásról, szeretetről és veszteségről. A sokszor mosolyt fakasztó civódások mögött lassan kirajzolódik, milyen mélyen kötődik egymáshoz két ember egy hosszú közös élet után.
Örömteli pillanata volt a találkozónak a születésnaposok köszöntése is. Virággal köszöntöttük Mihucz Juliánna nyugdíjas titkárnőt és Hunyadi István főgondnokot, akik a héten ünnepelték születésnapjukat. Józsa Benjámin tiszteletbeli presbitert ezúttal csak a távolból köszönthettük, mivel ezen a napon családja körében ünnepelt.
A jókedvről és izgalomról a tombola is gondoskodott. Három könyvet és egy képet sorsoltunk ki. A sors különös tréfája volt, hogy mind a négy nyertes egymás mellett ült, éppen a terem középső részén. Nem maradhatott el a megjegyzés sem: a következő tombolán bizonyára különösen keresettek lesznek a középen levő székek.
Bár az istentiszteleten mintegy kétszer annyian vettek részt, a közösségi terembe körülbelül huszonöten jöttek át. A többiek – amint tréfásan megjegyeztük – talán még nem érezték magukat eléggé idősnek ahhoz, hogy részt vegyenek a Nyugdíjasok Találkozóján. Akik azonban velünk maradtak, derűs, meghitt és tartalmas együttlét részesei lehettek.
Az Idősök vasárnapja így nem csupán egy korosztály ünnepe lett. Arra emlékeztetett bennünket, hogy az időskor Isten ajándéka, az előttünk járók pedig közösségünk megbecsülendő tagjai. Ezen a vasárnapon Ige, ének, film, köszöntés, sütemény, beszélgetés és nevetés ugyanarról beszélt: jó egymáshoz tartozni, és jó tudni, hogy életünk minden korszakában van Valaki, aki megtart és hordoz bennünket.
Varró Sándor – református lelkipásztor
Filmvetítés