Borsos Miklós emléknap

Borsos

Borsos Miklós emléknap Nagyszebenben

 

Idén is megemlékeztek Nagyszebenben Borsos Miklósról, a város szülöttéről, a Munkácsy-díjas és Kossuth-díjas szobrászról, főiskolai tanárról, érdemes és kiváló művészről. Az emléknap szervezői immár két évtizede ápolják a kiváló alkotó emlékét, akinek életműve és szülővárosához fűződő kapcsolata ma is fontos része a helyi magyar kulturális életnek.

A megemlékezést először 2006-ban szervezték meg, abból a felismerésből kiindulva, hogy hosszú éveken át keveset tudtak Borsos Miklós életművéről. Illetve arról is, hogy milyen büszkén és méltósággal emlékezett vissza szülővárosára.

 

Borsos Miklós nap 2007-ben

Egy évvel később, 2007-ben, amikor Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa volt, a hivatalos programsorozat egyik rendezvénye Borsos Miklós nevét viselte. Ekkor helyezték el a Kutyahát utcában, gyermekkori lakásánál azt az emléktáblát, amelynél azóta minden évben koszorúzással tisztelegnek a művész emléke előtt. Az emléktábla elhelyezését már akkor támogatta a Budavári Önkormányzat, amellyel a szervezők azóta is szoros kapcsolatot ápolnak.

A megemlékezések történetében jelentős szerepet játszott a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Alapítvány is. Nekik köszönhetően sikerült felújítani, vörös márványba foglalni és megóvni a művész Édesanyjának és húgának sírján álló keresztfát. Külön érdekesség, hogy a feliratot maga Borsos Miklós véste bele 12 éves korában.

Fontos partnerként említették a budapesti Borsos Miklós-Kéry Ilona Alapítványt, valamint az Úri utcai Emléklakás munkatársait és közösségét. Az elmúlt évek során számos közös rendezvényt valósítottak meg. Ezen intézmények nagylelkű támogatásának köszönhetően a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban ma már Borsos Miklós alkotásai is megtekinthetők. Ez különös jelentőséggel bír, hiszen korábban a művész szülővárosában egyetlen alkotása sem volt látható. Miközben Magyarország számos településén szobrok, grafikák és domborművek őrzik emlékét, és gazdagítják a mindennapokat.

 

Borsos

Felolvasás és filmvetítés

Az idei emléknap a római katolikus temetőben kezdődött, ahol a résztvevők koszorút helyeztek el a művész Édesanyjának és húgának sírjánál. Ezt követően a Kutyahát utcai emléktáblánál folytatódott a megemlékezés, ahol a helyi sajtó jelenlétében újabb koszorút helyeztek el.

A program a nagyszebeni Tükörteremben zárult, ahol Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című kötetéből hangzottak el részletek három nyelven. Magyarul Serfőző Emese, németül Beatrice Ungar, a Hermannstädter Zeitung főszerkesztője, románul pedig az est házigazdája olvasott fel. Ezt követte a Szülőföldjeim című film megtekintése, amelyet román felirattal vetítettek.

Az eseményen Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke, az EMKE alelnöke és az emléknap főszervezője bejelentette: novemberben nagyszabású kiállítás nyílik Nagyszebenben, a Brukenthal Múzeum Kortárs Galériájában, az Ars HUNGARICA fesztivál megnyitónapján.

A kiállítás előkészületei már zajlanak Tihanyban és Budapesten, és egy szélesebb eseménysorozat részét képezik. Ennek hátterében az a pályázat áll, amelyet a Budavári Önkormányzat, a Budavári Közösségi Nonprofit Kft. és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hirdetett meg Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából. A felhívás a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász- és grafikaszakos hallgatóinak szól, célja pedig, hogy méltó módon tisztelegjen a Kossuth-díjas szobrász, éremművész és grafikus kiemelkedő munkássága előtt.

A pályázat legjobb alkotásait szeptember 17-én mutatják be és díjaznak Budapesten, a Tér-Kép Galériában, ahol jelen lesz a Brukenthal Múzeum igazgatója, dr. Raluca Teodorescu. A tárlat ezt követően november 6-án érkezik Nagyszebenbe.

 

Borsos Miklós 120 – kiállításmegnyitó 2026. november 6-án

A szervezők szerint a novemberi események arra is lehetőséget teremtenek, hogy hivatalossá váljon a kapcsolat Nagyszeben és Budavár között. Mint elhangzott, az erdélyi megyeszékhelyek közül talán éppen Nagyszeben az egyetlen, amelynek jelenleg nincs hivatalos partnerségi kapcsolata magyarországi várossal.

A nagyszebeni emléknap egyik fontos eleme volt, hogy a filmvetítést román felirattal mutatták be, így a helyi sajtó képviselői, magyarországi, sőt kanadai vendégek is, valamint Petru Scântei, az SKV – Siebenbürgischer Karpatenverein (Erdélyi Kárpátok Egyesülete) egykori elnöke, jelenlegi ügyvezető igazgatója is részt vehetett az eseményen. Az 1985-1986-ban készült film vetítését nagy érdeklődés övezte a patinás Tükörteremben. A hivatalos programot követően hosszas beszélgetések alakultak ki a résztvevők között. A forró nyári időjárás ellenére mintegy két tucatnyian vettek részt a megemlékezésen.

A szervezők köszönetet mondtak minden jelenlévőnek, partnernek és támogatónak, különösen Nagyszeben Polgármesteri Hivatalának, amiért idén is meghitt hangulatban, Borsos Miklós szellemiségéhez méltón emlékezhettek augusztus 13-án a város neves szülöttére.

S. Kutasy Lehel

 

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...