Részletes program a tizenhetedik alkalommal szervezett HUNGARIKUM Napokról
Tizenhetedik alkalommal kerül sor a Hungarikum Napok fesztiválra Nagyszebenben, július első hétvégéjén.
Újra a hungarikumok, a magyar népi hagyományok, gasztronómiai és kulturális programok kapnak főszerepet július 3. és 5. között a nagyszebeni ASTRA Múzeum skanzenjében a térség nyári, szabadtéri fesztiválján, a 17. Hungarikum Napokon.
A három napos rendezvényen idén is várja a látogatókat az Őstermelők és Kézművesek Utcája. Sor kerül mesterségek bemutatására, kulturális előadásokra és koncertekre. A családosokat interaktív és kézműves foglalkozásokkal, valamint népi és hagyományos játékokkal várják. A rendezvény egyik fő attrakciója a szombati főzőverseny, de vasárnap is bográcsban készült, hagyományos magyar ételeket lehet megkóstolni.
A program ismertetése
Pénteken, július 3-án 12:00 órától kerül sor a Kallós 100 kiállítás megnyitójára a belvárosi ASTRA Múzeum Mesterségek Pavilonjában (Kispiac tér). A tárlat három tematikai egységből áll: áttekintést ad Kallós Zoltán népzenekutató életútjáról, bemutatja a páratlan Kallós Gyűjteményt, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány jelenlegi oktatási és közösségszervező munkásságát. Ezt követi 14:00 órakor a Kallós Zoltán kedves képei című kültéri kiállítás megnyitója az ASTRA Múzeum skanzenjének Korondi Házánál. E képsorokkal tisztelgünk a nagy mester előtt, születésének 100. évfordulója alkalmából. Szeretett Erdélye és Moldvája jelenik meg előttünk – az ő szemén keresztül.
Pénteken 15:00 órakor nyílik meg az Őstermelők és Kézművesek Utcája, ahol a kézműves termékek mellett, bor, pálinka és kézműves sör kóstolására is lehetőség lesz. A vásár egész hétvégén látogatható.
Szintén pénteken 17:00 órától Kovács Sándor – olimpiai és világbajnoki aranyérmes Venesz-díjas mesterszakács tart gulyásfőző bemutatót.
Szombaton, július 4-én kerül sor a Hungarikum Napok fő attrakciójára, a Főzőversenyre.
A csapatok már reggel 7 órától elkezdik a munkát, 9 órától pedig tűzgyújtással, tánccal és muzsikával veszi kezdetét a hivatalos fesztiválprogram. A zsűrizésre, a díjazásra és a kóstolókra 14:00 órától kerül sor.
Július 4-én, szombaton a Székelykáli Néptánccsoport fellépésével indítjuk a napot a 17. Hungarikum Napokon, az Astra Múzeum skanzenjének szabadtéri színpadán. A Marosvásárhely közelében fekvő településről érkező, tíz éve alakult együttes különlegessége, hogy három generáció táncol együtt a színpadon. A helyi családok kezdeményezéséből létrejött csoport vezetői, Molnár Csaba és Izabella számára fontos, hogy élményszerűen, közösen és példamutatással adják át a hagyományokat a jövő nemzedékének. Gazdag repertoárjukból Nagyszebenben szilágysági táncokat láthatunk tőlük. Az együttes szakmai felkészítői és koreográfusai Fazakas János és Füzesi Albert.
A szombat további színes kulturális és zenei programokban bővelkedik. A skanzen szabadtéri színpadon a marosfelfalusi Bíborka Néptáncegyüttes csokorba mutat be Maros-menti és Mezőségi táncokat. Őket követően színpadra lép a 2018-ban alakult Ditrói Férfi Dalkör. A tizennégy férfiból álló együttes Szabó Ágnes vezetésével szüleiktől tanult katonadalokat és Gyergyószék gazdag népdalkincsét mutatja be a közönségnek.
Ezt követően a Nagyszebeni Citeracsoport ad koncertet. A Bucz Júlia vezette helyi együttes a közösség egyik büszkesége, akik fellépésükkel indítják a zenei műsorokat.
A szombati zenei programokat a Skanzen zenekar folytatja. A formáció 2024 folyamán alakult erdélyi zenészekből. A fiatal zenekar rövid fennállása ellenére már több jelentős mérföldkövet tudhat maga mögött: teltházas budapesti vendégzenekari szereplések, nagy erdélyi fesztiválok, rádiós lejátszások és több szakmai díj, jelölés és elismerés. A zenekarra elsősorban a 60-as, 70-es évek rockzenekarai voltak a legnagyobb hatással, de más zenei korszakok stílusjegyei is fellelhetőek a dalaikban.
Díjazások után a Bíborka Néptáncegyüttes második előadásukkal lépnek színpadra és a műsor legvégén, Kovács Hajnal és Duka Szabolcs oktatók irányításával mindenkit Táncházba invitálnak a szervezők.
Vasárnap, július 5-én a Magyar Konyha jegyében magyar séfek főznek.
9 és 15 óra között a nagyközönség számára is terítékre kerül a halászlé, több üstben gulyás, pörköltek, töltött káposzta és a desszertek. A gasztronómiai élmények mellett a kulturális programok is színesítik a napot.
A kulturális előadások sorát a Héva Zenekar és Vajda Szilvia énekesnő közös fellépése nyitja. Az erdélyi formáció célja a népzenei örökség továbbadása; a zenekar neve egy régies kifejezésből ered, amely szimbolikus hidat képez a múlt értékei és a jelen közösségei között.
Őket követi a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar előadása. Az 1980-ban alakult, számos hazai és nemzetközi díjjal, köztük EMKE díszoklevéllel büszkélkedő kórus karnagya 2014 óta Jakab Árpád. Repertoárjukban a nemzeti és világi kórusirodalom régi és új művei egyaránt felcsendülnek. A kórus a hazai fellépések mellett Európa számos országában, valamint rangos nemzetközi fesztiválokon is sikerrel bemutatkozott már.
A Rubik-kocka a világ egyik legismertebb logikai játéka, a Magyar Értéktár kiemelkedő része. A nagyszebeni 9 éves Ștefan Cosma a kockakirakás bajnoka, a 17. Hungarikum Napokon pedig látványos bemutatót tart július 5-én az Astra Múzeum skanzenjében. Ștefan rendszeres résztvevője a speedcubing versenyeknek, már 6 évesen elnyerte a legfiatalabb versenyzőnek járó díjat, személyes rekordja a 3x3x3-as kockán pedig hihetetlenül gyors, mindössze 16 másodperc.
A színpadi programokat 14:00 órakor a Tokos Zenekar koncertje zárja, ők már visszatérő vendégek, a fesztivál közönségének ismerős zenészek. A formáció a 2010-es évek elején alakult Kolozsváron, a második virágkorát élő kolozsvári táncházmozgalom hatására. 2014-ben a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőn a saját kategóriájukban első helyezést értek el. 2017-ben megjelent az első saját albumuk.
Változatos gyermekprogramok színesítik a háromnapos rendezvényt
Szombaton és vasárnap a Kalibáskő Erdei Iskola közös jurtaépítéssel és izgalmas foglalkozásokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Szintén szombaton, a jurtában tekinthető meg Gál Orsolya Az aranyalmafa című előadása. Ez az élő zenei és ritmikai kísérettel gazdagított, bánsági népmesét feldolgozó tárgyjáték 3 éves kortól ajánlott, de a felnőttek számára is garantáltan élvezetes, közös családi élményt nyújt.
A Népi Fajátékok – Újratöltve program keretében a gyerekek több tucat nagyméretű, kézműves fajátékkal is önfeledten szórakozhatnak. Ezek az ötletes eszközök amellett, hogy kiváló kikapcsolódást nyújtanak, játékos formában, észrevétlenül fejlesztik a finommotorikát, a logikai gondolkodást és az együttműködési készséget.
Főszervező: HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete
Társ-szervező: ASTRA Múzeum
Kiemelt támogató: Buia Highland
Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megyei Tanács, Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Agrárminisztérium – Hungarikum Bizottság, Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi Kulturális Program, Csoóri Sándor Program, RMDSZ – Communitas Alapítvány, Hagyományok Háza, Erdélyi Hagyományok Háza, Evida Kft.
Partnerek: Kallós Zoltán Alapítvány és Kallós 100, EMKE – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség, Muravidéki Nemzeti Művelődési Intézet – Lendva, Határokon Túli Magyarságért Alapítvány – Pécs, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület, Petőfi Sándor Program, Paprika Molnár, Bíbor Birtok, Nagyszebeni Művelődési Otthon, Nagyszebeni Református Egyházközség, Nagyszebeni Római Katolikus Egyházközség, Hungarikum Shop, Coffe Store, Bere Sibiu, Gulyás Master.
Médiapartnerek: MTVA – Duna TV, Zile şi Nopţi, Magic FM, Hermannstadter Zeitung, Sibiu City App, Strada Cetății, Sibiul Azi, Sibiul în Imagini, Sibiu Now, Turnul Sfatului, Erdély TV, Erdély FM, Szabadság, Művelődés, Kolozsvári Rádió, Marosvásárhelyi Rádió, KrónikaOnline.ro, Maszol.ro, Székelyhon.ro, Szeben.ro.




