Virágvasárnapi beszélgetés Vizaknán
„Itt van az áldott nap, melyet esdve vártunk:
A konfirmáció, mit szívből kívántunk,
ezt a napot el nem felejthetjük soha,
tekints szelíden ránk, lelkünk pásztora.
Anyaszentegyházunk, ki minket dajkáltál,
Csecsemőkorunktól bölcsőnk mellett álltál,
Szereteted, íme, nem vala hiába,
Végy be minket felnőtt tagjaid sorába!”
E sorok egykoron a Brassó megyei Bácsfaluban hangzottak el konfirmációi kérésként. Hasonló kéréseket ma Erdélyben, több település különböző felekezetű gyülekezeteiben mondtak a konfirmandusok, hiszen virágvasárnap igen sok helyen a konfirmáció hagyományos ünnepe.
A Szeben megyei Vizaknán nem virágvasárnap veszik az első úrvacsorát az ifjú felnőttek, de a református gyülekezet lelkésze, Béres Levente Marosvásárhelyen még ezen a napon vált gyülekezetének teljes tagjává. Így hát legelőször is azt kérdeztem tőle, hogy miként emlékezik vissza arra a napra.
Béres Levente ref.lp.: Jó érzés volt konfirmálni, nehéz volt, szigorúan tanítottak minket, viszont jó volt az, hogy nagy csoport voltunk. A legnagyobb harc akkor volt, amikor be kellett osztani a két csoportot, hogy ki mikor konfirmál, mert két istentisztelt volt egymás után. A kikérdezést végig izgultuk, de utána az ünnepi alkalom már rendben volt. Tele volt a templom, pótpadok, pótszékek voltak, és még úgy sem fértek be a templomba.
– Virágvasárnap konfirmált?
BL: Igen, mert nálunk a gyülekezetben, ahová tartozom, még mindig virágvasárnapi a konfirmáció.
– A kikérdezés hogyan zajlott? Két külön alkalom volt a kikérdezés maga és az ünnepi istentisztelet?
BL: Igen, szombaton kérdeztek ki este a szülök, illetve a jelenlevők előtt, az egész Kátét kérdezték, meg az énekeket, az imádságot, bibliai történetet, és vasárnap már nem volt az ünnepi istentiszteleten más kérdés, csak a fogadalom tétel.
– Mennyire maradt meg a virágvasárnapi konfirmáció a református egyházban? Hiszen azt látjuk, hogy most már ez az időpont is változik.
BL: Az időpont a helyi sajátosságok miatt változott és muszájból. Főként a városoknál most már beosztják, melyik gyülekezett mikor konfirmáltat. Legtöbben virágvasárnap és pünkösd közötti vasárnapokra teszik, és ennek az az oka, hogy a meghívottak vagy a rokonság több helyre kell, hogy menjen, és akkor ezért alakult ki ez a változtatás. A vidéken azért még mindig a virágvasárnapi konfirmáció a gyakori, vagy pedig az új kenyérünnepén augusztusban. Kevesebben vannak, akik pünkösd előtt konfirmáltatnak.
– Amikor ide került lelkészként Vízaknára, mi volt a tapasztalata?
BL: Érdekes volt a tapasztalat. Januárban érkeztem meg Vízaknára, és egyből kiderült, hogy három konfirmandus van, aki kell konfirmáljon. Kérdeztem, hogy mikor? Mondták, hogy itt pünkösd előtti vasárnap van a hagyomány szerint, azt meg kell tartani. Akkor leültem a gyerekekkel is beszélgetni, megnéztük azt, hogy hol állnak, mit tanultak addig, de kiderült, hogy túl sokat nem. Úgyhogy gyorstalpalóban három és fél hónap alatt fel kellett őket készíteni. Jó tapasztalat volt olyan értelemben, hogy át kellett alakítani a felkészítést. Erdélyben a Heidelbergi Kátét tanítjuk, viszont teljes egészében nem volt, ahogy átvenni. Így témák szerint csoportosítottam, és ez lett végül aztán az alapja a következő generációs oktatásnak is, amely később következett.
– Volt-e itt Vízaknán egyéb hagyomány, amely a konfirmációhoz kötődött? Miért éppen pünkösdelőtti vasárnap?
BL: Hogy miért, nem tudom. Így örököltem. Azonban a hagyomány, amely a mai napig megvan, hogy a fiúk mennek az erdőre fát vágni a konfirmáció előtti napon. Nyírfaágakat vagdosnak, szekérrel hozzák be, ami egy egésznapos rendezvény. Nyilván a családból, a rokonságból a férfitagokkal közösen mennek. Amikor visszaérkeznek, a templom bejárati ösvényeit végig kell szúrják ezekkel az ágakkal, egyfajta alagútrendszer alakul ki. Megvan a templomtoronynál a közös fotó helye is, ott az egész falat be kell rakniuk faágakkal, illetve a konfirmandusoknál, a főgondnoknál és a lelkésznél a bejárati kaput is ki kell díszítsék. A lányok pedig – ha nincsen lány, akkor az édesanyják mennek el a gyerekek helyett – végigjárják a gyülekezetet, és az akkor épp virágzó virágokból gyűjtenek. Azokból feldíszítik a templomot, a padokat, illetve ahol jönnek be, a főbejáratnál van egy koszorú, ami átnyúlik a padok fölött, és azt is kidíszítik. Így érkeznek a konfirmandusok a lelkésszel, presbiterekkel együtt az Úr asztala köré, hogy kezdődjön az Istentisztelet. Virágokat mai napig is gyűjtenek, ha nincs a kertekben, akkor a gyülekezett tudja, hogy akkor venni kell, hogy legyen a templom díszítéséhez.
– Mivel itt a létszám nyilvánvalóan alacsonyabb, másképp alakul-e az istentisztelet? Szokás-e itt köszöntőket mondani szülőknek, nagyszülőknek, bárkinek?
BL: Megvan a köszöntő, egy régi szöveg, ami mindig ugyanaz. A konfirmandusok közül valaki felolvassa a gyülekezet közössége előtt, amikor a közös fotózásra kiérkezünk. Egy nagyon szép szövegű köszöntőjük van.
– Nincs még hosszú ideje itt a gyülekezetben. Változtatott-e valamit már ezalatt is?
BL: Sokat változtattam, mert azt vallom, hogy mindig a gyülekezetből kell kiindulnunk. Szeben megyének a déli részén vagyunk, szórványban. A gyerekek nem járnak már magyar iskolába, nehéz az olvasás. Innen kezdve nem magoltatom be velük a Kátét. Én háromszor mondtam fel a KT-t igaz lelkészképzés alatt is, és rájöttem arra, hogy annak, hogy bemagoljuk, nagy értelme nincsen. Ezért átalakítottam, hogy továbbra is témákban tanítom nekik a Kátét, illetve sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy bibliaolvasás legyen. Van három Káté-kérdés, ami a hitvalláshoz tartozik, vagy a hitünknek a lényegét összegzi, azt megtanulják, de a többit nem kell tudják, hanem saját szavakkal válaszolnak a témák mentén. Ezért a kikérdezés is nem Káté-központú, hanem van egy bibliai történet, amit el kell meséljenek a saját szavaikkal, és ezáltal a kikérdezés interjúszerű. Körülbelül 10-15 kérdést kapnak, előre megadom a kérdéseket utolsó héten. Nem tudják, hogy melyiket kapják, de megegyezünk abban, hogy egymást ki tudjuk segíteni. Tehát, ha valaki a kérdésen meglepődik, vagy leblokkol ott helyben, akkor a többiek kisegítjük. Tehát mindenképp saját szavakkal kell válaszolniuk. Ennek az az értelme, hogy a gyerekek jobban törekednek arra, hogy megértsék a kérdéseket, a témákat, és amennyit megértettek, a saját szavaikkal azt tudják visszamondani. Én hiszem, hogy ennek sokkal több az értelme, mint annak, hogy valamit bemagolunk, felmondjuk, a gyerekek izgulnak, elhadarják, és senki semmit nem ért belőle. Így meg az interjú módszerével értelmesen tudnak válaszolni. Egy picit nyugodtabbak ők is, a szülők is.
Még egy változtatás volt részemről, azért harcoltam. Régi szokás volt, hogy pénteken a presbiterek előtt kérdezték ki, szombaton a szülők előtt a konfirmandusokat, vasárnap pedig a gyülekezet előtt is még mindig kaptak kérdéseket. Ezen annyit változtattunk, hogy egy hétvégével hamarabb van a kikérdezés, és a következő vasárnap csak a konfirmáció van, és ott semmilyen kérdés. Pont azért, hogy ne izgulják végig, hanem tudjanak lélekben is jelen lenni, és megtapasztalni, átélni mindazt, ami ott történik egyáltalán.
– Azt látjuk, hogy a konfirmáció alkalmával különböző vidékeken felöltik a viseletet is. Itt van-e egy sajátos viselet, vagy maradt a fehér ruha a lányoknak, az öltöny a fiúknak?
BL: Az utóbbi. A polgárosodás már az 1800 években a helyi népviseletet, ha volt is, kiölte. Nem tudjuk, hogy volt-e, kellett lennie. Viszont Nagyszeben közelsége, illetve az, hogy maga Vizakna város volt már akkor is, ezeket a hagyományokat, a népviseletet kiölte. Volt rá próbálkozás, hogy székelyruhát valahonnan beszerezni, és abban konfirmáljanak. Volt időszak, a 2000-es évek elején, hogy magyaros ruhában konfirmáltak, ami valójában az operett világából szerzett piros, kis fehér köténykés, pántlikás öltözet volt. Nem látom értelmét. Ezért inkább megmaradt a fehér ruha a lányoknál és a fiúknál az öltöny.
– Az idén lesz-e konfirmáció?
BL: A legutóbbi konfirmáció és a legközelebbi között hat év lesz. Lehet, hogy lesz egy nyári konfirmáció, egy rendkívüli alkalom. Egy hozzánk tartozó nálunk keresztelt román kislány, aki máshol él, illetve egy fiú, aki Olaszországban él. Úgy tűnik, hogy haza akarnak jönni és konfirmálni. A legközelebbi generációban, amely itthon él, egy gyerek konfirmálna, illetve egy fiú még kérdéses. Így lehet, hogy a következő év konfirmandusaival együtt vesz majd először úrvacsorát.
Veres Emese-Gyöngyvér
