A Hazugok hídja

A Hazugok

Nagyszeben (Sibiu, Hermannstadt)

Nagyszeben nem az a város, amit néhány óra alatt meg lehetne ismerni. Bár jómagam többször jártam benne, de mindig másik arcát láttam meg, épp csak kóstolgattam a várost.

Már többször írtam a Királyszékről és a Szász Univerzitásról, az erdélyi németek etnikai önigazgatásáról, mely 1876-ig állt fenn – ennek volt központja Nagyszeben, a Transzilvániába plántált német város. A középkorban a szászok által megválasztott és a király által megerősített gróf nem csak az Univerzitás vezetője, de egyben a város polgármestere is volt.

Szellemiségére jellemző, hogy 1529-ben itt kezdte meg működését Erdély első nyomdája, s az első kinyomtatott könyv, a források szerint egy latin nyelvtankönyv, ugyanebben az évben már meg is jelent.

Ebben az időben írta Sebastian Münster német térképész Erdélyről: „a főváros viszont Cibinium, a köznyelvben Hermányváros (azaz Nagyszeben), amely szinte akkora, mint Bécs Ausztriában és nagyon erős falak veszik körül”.

A főtéren sétálva egy méltóságteljes szobor ötlik a szemünkbe: Samuel von Brukenthal (1721-1803) alakja. Legfontosabb tisztségeinek is impozáns a listája: 1761-től a nagyszebeni szász univerzitás királybírója és a szászok grófja, 1766-tól az Erdélyi Udvari Kancellária elnöke, 1774-től Erdély kormányzója – ő volt az első erdélyi szász és evangélikus vallású személy, aki ezt a tisztséget betölthette. Hivatalában egyszerre volt hű az uralkodóházhoz és képviselte a Szász Univerzitás érdekeit: elérte, hogy Erdély elnyerje a nagyfejedelemség rangját, Nagyszebeni palotája az erdélyi kulturális és szellemi élet központjává vált, gyűjteményei európai hírűek voltak. Érdekesség, hogy háziorvosa két éven keresztül Samuel Hahnemann (1755-1843), a homeopátia rendszerének kidolgozója volt. Érdemeit el kell ismernünk, annak ellenére, hogy ő vezette be azt az adórendszert, a „Systhema Bruckenthalianum”-ot, amely a szászok terheit csökkentette, míg a magyarokét és a székelyekét növelte. Habsburg-hűsége nem volt kifizetődő: mivel ellenezte II. József központosító törekvéseit, a Kalapos Király 1787-ben felmentették tisztségeiből és csökkentették járandóságát.

Bár ma a város lakosságának jelentéktelen része vallja magát németnek, de a kihelyezett történelmi tablókon a román mellett németül is szerepelnek az információk.

A város sok nevezetessége közül nekem a Hazugok hídja a kedvencem, erről szól nagyszebeni mesém is.

 

A Hazugok
 
Részlet Rozványi Dávid készülő új könyvéből, a Partiumi és erdélyi útiképekből. A könyv tervezett megjelenése: 2026 nyár.
 

A Hazugok hídja

 

A férfi és a nő Brassó felé tartottak. Benne voltak az időben, a kocsijuk meg a korban, így lassacskán haladtak, legalábbis a román autópályák törzsközönségéhez képest, azonban jó kétóránként megálltak egy-egy pihenőre. S ha már úgyis meg kellett állniuk, olyan helyet választottak, ahol valami szépség, valami titok várt rájuk.

Aradon koszorút helyeztek el a szabadság-szobor talpazatánál és fejet hajtottak a vértanúk domborművei előtt, miközben a férfi felidézte emlékeit ’89 adventjének utolsó, reménycsíráztató napjairól, amikor itt látta meg élőben, hogy milyen is egy forradalom.

A férfi azt tervezte, hogy Déván a siklóval mennek fel a várba, azonban a nő megrázta a fejét:

– Abban ugyan biztos lehetsz, hogy erre fel nem ülök!

A férfi látta, hogy hiába próbálkozna a különböző biztonsági statisztikákkal, nem tudná meggyőzni, ezért csak legyintett egyet:

– Valld be, hogy csak attól félsz, hogy a vár felújításához a befalazásoddal járulnék hozzá…

– Jobb nem kockáztatni! – nevetett fel a nő. – Különben is, az idő kevés, s jobb lenne inkább Nagyszebenben alaposabban körülnézni.

A városon látszódott, hogy anno, 2007-ben Európa Kulturális fővárosa volt: a pezsgő külváros egy élhető és csendes belvárost ölelt körbe, az pedig egy gyönyörűen helyreállított főteret és a belőle nyíló kis utcácskákat. Itt megelevenedett a történelem, a város cipszer múltja, az egykor mindent meghatározó szász univerzitás, az „universitas saxonum” világa. A múlt, amit már végleg eltörölt a modernitás, hiszen a német lakosság száma már csak egy százalékra zsugorodott, emléküket csak a kétnyelvű táblák őrizték. A férfi elgondolkozott, hogy vajon nem hazugság-e a múlt, hiszen az már nem létezik máshol, csak a tudatunkban, esetleg régi iratokban, amik vagy igazak, vagy nem. Ami nem hazugság, az a valóság, de az is múlttá válik, mire eljut a tudatunkig.

Mégis, az evangélikus templom gótikus falai előtt állva ez a múlt tűnt igaznak és a múlékony jelen hamisnak. A nő azonban kizökkentette filozofikus mélázgatásából:

– Úgy érzem, hogy a mai templomadagomat már megkaptam tőled, most már nézzünk meg valami mást is!

– Mire gondoltál?

– Mondjuk a Hazugok hídjára – vont vállat a nő.

– Miért pont arra?

– Miért ne? Én nem lehetek kíváncsi? Vagy félsz, hogy lebuksz valami hazugsággal?

Ilyen szíves invitálásnak nem tudott a férfi ellenállni:

– Ki tudja? Sok mindent mondanak.

– Például azt, hogy aki ezen a hídon nem mond igazat, elájul, a szerkezet meg nyikorogni kezd.

– Mások szerint meg azért a hazugok hídja, mert a monarchia katonái itt esküdtek örök szerelmet a kedveseiknek. Márpedig, ha mindkét szóbeszéd igaz, megmagyarázza, hogy a híd átadása óta miért veszítette el az Osztrák-Magyar Monarchia majd az összes háborúját… Elaléló bakákkal nem lehet csatát nyerni.

– Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy honnan tudják… – morfondírozott a nő -. Ott voltak? Itt éltek? – mutatott a hídra a nő.

– Igazad van. És még mennyi mindent mondanak! Például azt, hogy a piaci kofák itt árusítottak és dicsértek agyon a portékáikat. Ehhez képest a tények, hogy 1859-ben építették és hogy ez volt Európa e szegletének első öntöttvas függőhídja, szinte érdektelennek tűnnek.

– Akkor döntsük el, hogy melyik változatot fogadjuk el! Azt, amely szerint itt megszégyenültek a hazugok, vagy éppen ellenkezőleg, hogy itt hazudni szokás – állt meg a nő egy méterre a hídtól.

– Tegyünk egy próbát! – mosolyodott el a férfi. – A hídon azt mondom, hogy „szeretlek” és figyeljük meg, hogy mi történik! Ha elájulok, vagy nyikorogni kezd a híd, akkor tudjuk, hogy az első változat igaz.

– Kivéve, ha igazat mondasz…

– Ezt a kockázatot vállalnunk kell, tisztán tudományos célból.

– Biztos, hogy érdemes? A hazugság fájdalmas lehet, de az igazság meg életveszélyes – állította meg a nő.

– Jobb a bizonytalanság? Hogy úgy megyünk el Szebenből, hogy nem tudjuk meg a híd titkát?

– Képzeld el, milyen unalmas lenne a világunk, milyen tényszerű, ha minden állításról tudnánk, hogy igaz-e vagy hamis. Nem jobb a bizonytalanság, amikor mi tudjuk eldönteni, hogy mit akarunk elfogadni és mit nem?

A férfi a híd felé lépett, de megállt és visszanézett a nőre: – Gondolj a szerelmespárokra, akik azért jönnek el ide, hogy megtudják mi az igazság?

– Miről?

– Például, hogy valóban szeretik-e egymást? Hogy összeköthetik-e az életüket?

– Azzal, hogy kimondják, hogy ami közöttük van, az barátság, szerelem, vagy valami más?

– Igen.

– Semmit sem számít, amit mondanak az emberek, csak az, amit érezni akarnak. Gondolj magadra! Ahogy a legtöbb ember, téged sem a tények érdekelnek, csak az, hogy mi az, ami alátámasztja, amit hinni szeretnél.

– Az illúziók rabjai lennénk?

– Mint minden ember – simogatta meg a nő a férfi arcát. – De túl sok felesleges dolgot veszel, mint például levegőt és túl sok felesleges dolgon rágódsz, mint például az érzések kategóriái. Az igazságot, ahogy a többi ember is, tudod, mert érzed; és amit érzel, az az igaz. Nem pedig egy ipartörténeti remekmű fogja eldönteni.

És a férfi és a nő szó nélkül sétált végig a hídon, s amikor leléptek róla, az öreg vasszerkezet megnyugodva felsóhajtott.

Végre valaki megértette a titkát …

A Hazugok

Rozványi Dávid

Közgazdászként végzett Győrben a Széchényi István Főiskolán 1995-ben, szakmai művei 1996-tól, szépirodalmi művei 2009-től jelennek meg. Leghíresebb műve a 2010-ben publikált Boldogságbolt c. novella. Szakmai munkásságának legfontosabb eleme a Szakmák éjszakája.

Forrás és folytatás: Wikipédia

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...