Mikulás járt Nagyszebenben

Mikulás

Mikulás járt a Tükörteremben

Egy szép közösségi délután Nagyszeben központjában

Több mint 45 gyermek, szülők és nagyszülők gyűltek össze csütörtök délután a nagyszebeni belvárosi Tükörteremben, hogy együtt várják a Mikulás érkezését. A rendezvényt a HÍD Egyesület szervezte és egy különleges alkalomnak bizonyult, amelyen nemcsak a gyerekek, hanem az egész közösség részesévé válhatott a varázslatos ünnepi pillanatoknak.

Ajándékok, szeretet és támogatás

Idén, a frissen megalakult Szebeni Magyar Vállalkozók Klub tagjainak hozzájárulásával még bőségesebbekké váltak a Mikulás ajándékai. Az ajándékok értéke jelentősen megemelkedett és a gyerkőcök örömükre autókat, plüssbabákat, kifestőket és egyéb játékokat találtak a csomagjaikban. Természetesen, a Mikulás csokoládéja és a friss gyümölcsök sem hiányoztak.

Köszönet a támogatóknak!

A Mikulás-napi rendezvényt és több eseményt ebben az évben, amelyeket a HÍD Egyesület megszervezhetett, a működését biztosító támogatóknak is köszönhető. Külön köszönet illeti a Nemzetpolitikai Államtitkárságot, a Nemzeti Kulturális Alapot, Nagyszeben Polgármesteri Hivatalát. Valamint az RMDSZ-Communitas Alapítványt, a Csóori Sándor- és a Petőfi Sándor Programokat. Támogatásuk lehetővé teszi, hogy a nagy fesztiválok mellett havi rendszerességgel szervezhessünk kisebb eseményeket. A közösségi összejövetelek sem maradnak el, amelyek tovább gazdagítják és szebbé teszik közösségünket.

Hálás köszönet a szülőknek és pedagógusoknak!

Nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak! Idén is segítettek abban, hogy a Mikulás minden kisgyerekhez eljusson, és hogy az ünnep igazán varázslatos élménnyé váljon számukra. Önök azok, akik a legnagyobb ajándékot adták: a szeretetet és gondoskodást, amely nélkül nem létezhetne igazi közösségi összetartás. A gyermekeknek szánt ünnep alkalmat biztosított a szülőknek is, hogy az esemény után beülhessenek egy meleg teára a karácsonyi vásárba és együtt lehessenek, beszélgessenek, barátkozzanak.

Zenével és tánccal a közösségért

A rendezvény különleges pillanataként köszöntöttük a nagyszebeni citeracsoportot, amely zenéjével, énekével emelte az esemény hangulatát. Felkészítőjük, Bucz Júlia sajnos nem tudott személyesen részt venni, de a csoport tagjai továbbra is folytatják a többéves, lelkes munkát, amely szebbé és gazdagabbá teszi közösségünket.

Egy emlékezetes Mikulás-nap

A Mikulás ünnepléséhez kapcsolódó események varázslatos hangulatot adtak a szebeni családoknak és úgy tűnik, hogy mindenki számára felejthetetlen élményekkel gazdagodott a mai nap. Bízunk benne, hogy a közös ünneplés során a gyermekek és a felnőttek egyaránt megtapasztalhatták, hogy a .Mikulás mindig figyel és sosem feledkezik meg róluk.

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek, és kívánunk minden családnak további meghitt ünneplést!

 

​

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...