Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai

Krasznahorkai László Nobel-díjas

A Kossuth-díjas magyar szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését „lebilincselő és vizionárius életművéért.”

Október 10-én, 13 órakor jelentette be a Svéd Akadémia, hogy a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László veheti át lebilincselő és vizionárius életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét.

Az elismeréssel 11 millió svéd korona (388 millió forintnyi összeg) jár. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

A Svéd Akadémia hivatalos közleménye úgy fogalmaz, Krasznahorkai László a közép-európai irodalmi hagyomány nagy epikus írója, műveit pedig Franz Kafkához és Thomas Bernhardhoz hasonlítják az abszurd és groteszk túlzások miatt. Indoklásukban kiemelték az 1985-ös Sátántangó című regényét, amely az áttörést jelentette az író számára, és igazi irodalmi szenzációnak számított Magyarországon. Emlékeztettek, hogy a történetből kultikus film készült Tarr Béla rendezésében.

Egyúttal kiemelték, hogy munkássága során hamarosan a Kelet felé fordult, Kínában és Japánban tett utazásait ugyanis számos kötetében megörökítette. Mint írták, ezek a könyvek egyfajta előtanulmányként szolgáltak a Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéhez, amely tizenhét, Fibonacci-sorozatba rendezett írást tartalmaz a szépség és a művészi alkotás szerepéről a vakság és a múlandóság világában. Az akadémia szerint ez a kötet Krasznahorkai egyik fő műve.

A könyv mesteri ábrázolás, amely során az olvasót egy sor „mellékajtón” vezeti el a teremtés megmagyarázhatatlan aktusához – írták.

Az irodalmi Nobel-díjat tavaly a dél-koreai Han Kangnak ítélték oda „a történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív költői prózájáért”.

Forrás és folytatás: Fidelio.hu

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...