Szolnok volt a díszvendég

Szolnok volt a díszvendég a 10. Hungarikum Napok gasztronómiai versenyén

A tiszai halászlé lett a legjobb bográcsos étel Nagyszebenben

A Hungarikum Napok tizedik kiadása ismét a magyar ízek, hagyományok és gasztronómiai kreativitás ünnepe volt Nagyszebenben. A rendezvény egyik legnépszerűbb programpontja a gasztronómiai verseny, amely évről évre több ezer látogatót vonz az Astra Szabadtéri Falumúzeum hangulatos környezetébe.

A jubileumi, 10. Hungarikum Napok különleges vendéget is köszönthetett: az idei fesztivál díszvendége Szolnok városa volt. Amely méltó módon képviselte a Tisza-menti régió ízeit és kulináris hagyományait. Szolnokot a Hotel Tisza Étterem csapata képviselte, akik a helyi gasztrokultúra igazi nagyköveteiként mutatták be a klasszikus tiszalöki halászlé receptjét és elkészítésének művészetét.

 

A szakmai zsűri és a közönség egyaránt nagy elismeréssel fogadta az ételt. A bográcsban készült tiszai halászlé kiemelkedett ízvilágával, autentikus elkészítésével és tökéletes tálalásával. A zsűri maximum pontszámmal jutalmazta a csapatot, ezzel a halászlé elnyerte a rendezvény „legjobb bográcsos étel” díját.

A verseny ugyanakkor nemcsak a magyar gasztronómia sokszínűségéről szólt, hanem a Kárpát‑medencei közösségek találkozásáról is. A bográcsokban rotyogó ételek a hagyományon, az ízeken és a közös élményen keresztül hozták közel egymáshoz a résztvevőket.

A Hungarikum Napok szervezői – a HÍD Egyesület és partnerei – külön köszönetüket fejezték ki Szolnok városának és a Hotel Tisza Étterem kollektívájának, akik élménydús, ínycsiklandó bemutatóval gazdagították a fesztivál programját.

Az esemény újra bizonyította: a magyar gasztronómia nem csupán ízekről szól, hanem a közösség, a hagyomány és az összetartozás ünnepe – határok nélkül.

Ez is érdekelhet

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat

Gazdag programkínálat a 21. Ars HUNGARICA fesztiválon Folytatódik a több mint két évtizedes hagyomány: a...

Filmgalopp díjak

Filmgalopp díjak

A menekülés lehetőségei nyerte el a Filmgalopp fődíját Egy szarvas elgázolása miatti bonyodalmak, illetve...