Színes koncertkavalkád a 14. Hungarikum Napokon

A június 30. és július 2. között sorra kerülő fesztiválon tíz koncert és zenés előadás színesíti a nagyszebeni ASTRA Múzeum skanzenjében zajló programsorozatot.

A kézműves vásár, a gasztronómiai és a gyerekeknek szóló programok mellett idén sokszínű kulturális programok és műsorok egészítik ki a 14. Hungarikum Napokat Nagyszebenben. 

A 2023-as Hungarikum Napok zenés műsorai a Dream Flow zenekar ifjúsági koncertjével kezdődik pénteken délután. A szászrégeni Dream Flow zenekar 2020 májusában alakult és azóta töretlenül halad előre az erdélyi könnyűzenei színtéren. Alakulása óta már számos díjjal, elismeréssel gyarapodott és büszkélkedhet: a 2021-es és 2022-es Siculus Fesztiválon elnyert SICULUS Díjak, a 2021-es Legszebb Erdélyi Magyar Dalon kiérdemelték az „Év felfedezettje” kitüntetést a Csendes utazó című dalukkal, bejutottak a 2022-es Erdély Dala döntőjébe, amelyen 3. helyezettet és a Legszebb Erdélyi Magyar Dalnak járó díjat is elnyerték az Itt boldog vagyok című dalukkal. 2023 januárjában megjelent a zenekar első kislemeze, a Bújjunk a Hold mögé, amely 5 szerzeményt tartalmaz és ezek között megtalálható a Kormos égbolt című dal, amely a zenekar eddigi legsikeresebb saját száma, olyannyira, hogy Budapesten, ahol a Bagossy Brothers Company vendégzenekaraként léphettek színpadra az A38 Hajón, a közönség együtt énekelte a dalt a zenekarral. Tagok: Borbély-Bartis Zsuzsanna – ének, Nagy Endre Dániel – szólógitár, billentyű, Nagy Flórián Attila – basszusgitár, Bakos Rolland – ritmusgitár, billentyű, Fülöp Ábel – dobok.

A 14. HUNGARIKUM Napok szombati napján az érdeklődők megnézhetik a Nagyszebeni Citera Csoport előadását (oktató és csoportvezető: Bucz Júlia), a Daniel BRASS DANCE fúvószenekar koncertjét, a BEKECS Néptáncszínház előadását. A nap során még fellép a TOKOS Zenekar, a TATROS Együttes és a napot Táncház zárja. 

Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei fesztivál programját a Nagyszebeni Citeracsoportot fellépése is színesit. A csoport művészeti vezetője Bucz Júlia, ének, zene – népzene szakos tanár, citeraművész, a HÍD Egyesület volt Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa. Kitartó szorgalmának és hozzáállásának köszönhetően a jelenleg öt személyes kiscsoport szabadtéri koncertet fog bemutatni a skanzenben július 1-jén szombaton délben. A nagyszebeni citerások 2020 januárjában kezdték meg a citerajáték elsajátítását. Jelenleg öt tizenéves fiatal tagja a csoportnak, Bándi Alessia, Bándi Jázmin, Lőrincz Beatrice, Lőrincz Melissa és Nyulas Klára, akik lelkes szorgalommal tanulnak hétről-hétre. A járvány sem rettentette el őket, online folytatták az órákat. Citerajátékuk kuriózum a szebeni magyar közösségben. Nagy álmuk idén valóra válik és a Hungarikum Napok színpadán léphetnek fel. 

Bekecs Néptáncszínház a gazdag néptánchagyományú Nyárádszereda együttese, nagy hangsúlyt fektet a helyi, főként erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszi színpadra. 2007 óta az együttesnek több mint tizenöt nagy műsora született, emellett a tánckar közreműködött színházi társulatok előadásaiba is. A társulat évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon. A Hungarikum Napokon a Párosan szép… című folklór előadást láthatjuk majd, amelyet fennállásuk tizenötödik évfordulójának apropóján vittek színpadra. 

Tokos zenekar a 2010-es évek elején alakult Kolozsváron, a második virágkorát élő kolozsvári táncházmozgalom hatására. Eleinte főként táncházakban és kocsmákban, kávézókban léptek fel, később a Kolozsvár környéki magyarlakta falvakba kaptak felkérést bálokba, mulatságokba, táborokba és egyéb eseményekre. 2014 jelentette a nagy fordulópontot a zenekar életében, amikor jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőre, ahol saját kategóriájukban első helyezést értek el. 2017 februárjában mutattuk be a Hallgassátok meg, magyarim című első nagylemezüket a Kolozsvári Magyar Operában.

Tagok: Tókos Csongor Attila – hegedű-prímás, Vajas Albert – hegedű, ének, Szép Gyula Bálint – hegedű, brácsa, Gergely Elek – harmonika, ének, nagybőgő, Szakács Kristóf – nagybőgő, Bálint Zsombor – cimbalom, brácsák.

TATROS Együttest a közös muzsikálás öröme, valamint a gyimesi és moldvai hagyományos népzene, néptánc és kultúra iránti szerelem hozta létre 1988-ban Budapesten. A zenekarnak meghatározó szerepe volt a csángó népzene megismertetésében, népszerűsítésében Magyarországon, ahol elsőként tartott rendszeres csángó táncházakat. A zenekar máig a forrásból merít és újul meg, a hagyományban élőktől tanulja és alkalmazza a csángó muzsika fortélyait. Tagok: Ladányi Ferenc – furulyák, Havay Viktória – ének, Illés Gábor – koboz, Vellner Balázs – dob, gardon. Fogadjuk őket szeretettel július 1-én, szombaton a Hungarikum Napokon. 

Szombaton és vasárnap a 14. Hungarikum Napok színpadán a pécsi Daniel BRASS DANCE formációt köszönthetjük. A zenekar repertoárja öt évszázad muzsikájából merít. Reneszánsz és barokk művekkel, klasszikus, romantikus,  valamint kortárs szerzők, a rézfúvósok standard darabjaival koncerttermekben, templomokban, kastélyokban szerepelnek. A számos sikeres hazai hangverseny mellett többször turnéztak Ausztriában, Németországban, Szlovákiában. A Daniel Speer Brass szép sikereket ért el Berlinben, Bukarestben, Nürnbergben, Párizsban, Szófiában, Trierben, valamint Stuttgartban, két ízben is. Tagok: Maronics Zsolt – tuba, Péter Zoltán – dobok és ütőhangszerek, Pétersz Árpád – kürt, Sörfőző Zoltán – harsona, Hammer Gábor, Horváth Zoltán – trombiták. A nagyszebeni fesztiválon zenével töltik meg a skanzen több helyét és a színpadon is koncerteznek szombaton és vasárnap is.

Július 2-án is több kulturális előadás színesíti a napot, a FINOM Zenekar népzenével, az Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület népdalcsokorral érkezik, majd a pécsi Daniel BRASS DANCE egy fúvószenei előadással. A fesztivál utolsó műsoraként a magyarországi ESZTERLÁNC Zenekar koncertezik és vasárnap sem marad el a Táncház. 

Finom zenekar 2018-ban indult Kézdivásárhelyen, a tagok mindannyian gyermekkori barátok, akiknek szenvedélye a népzene. A legidősebb zenekari tag mindössze 20 éves, a legfiatalabb 16 éves. Nagyon komolyan veszik feladatukat, hogy a helyi táncházakban, koncerteken és fesztiválokon színvonalas zenét szolgáltassanak. Hetente többször próbálnak és a legjobb szakemberektől kapnak útmutatást, szerencsésnek érzik magukat, hogy Erdély legnagyobb zenészei, a nagyhírű Heveder, Folker és Kedves zenekarok művészei tanítják és irányítják őket.

Az Eszterlánc hagyományos erdélyi, elsősorban mezőségi népzenét játszó zenekar, melyet 1998-ban Császár Attila hozott létre és szervez azóta is. Az idén 25 éves, folyamatosan megújuló zenekarnak, idáig 8 lemeze jelent meg, mindössze négy falu – Búza, Melegföldvár, Mezőkeszü és Magyarszovát – zenei hagyományait feldolgozva. A elmúlt időszakban egy Kelet-Mezőségi falu, Mezőköbölkút tánczenéje épült be a repertoárjukba. Az Eszterlánc a falvakban felgyűjtött zenéken keresztül igyekszik közvetíteni egy eltűnőben lévő paraszti kultúra értékeit, egy természettel harmóniában álló létforma fontos üzenetét. A zenekar rendszeresen játszik Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban és a Budapesti Tavasz Fesztivál keretében megrendezett Táncháztalálkozón. Közreműködnek: Bognár Szilvia – ének, Fekete Zsuzsanna – ének, Komáromi Márton – hegedű, Szilágyi Márton – hegedű, Császár Attila –  Bálint László Domonkos – bőgő, kontra. Vasárnap őket köszönthetjük majd a színpadon, a szabadtéri ASTRA Múzeum skanzenjében.

 A Hungarikum Napok szervezője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az ASTRA Múzeum. 

Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., RMDSZ-Communitas Alapítvány, Miniszterelnökség-Nemzeti Együttműködési Alap, Kovászna Megyei Tanács és Művelődési Központ, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, EVIDA Kft.

Ez is érdekelhet

Májusi táncház

Májusi táncház

Májusi táncház! Sok szeretettel várunk mindenkit, 2025. május 17-én, 19 órától a nagyszebeni Tükörterembe...

Főzőverseny 2025

Főzőverseny 2025

Főzőverseny a 16. HUNGARIKUM Napokon Nagyszeben – Sibiu – Hermannstadt 2025. július 5.   Tájékoztató a...