Sikeresen zajlott a 18. Ars Hungarica fesztivál Nagyszebenben

Összesen 29 programmal zajlott a tíz napos magyar kulturális fesztivál, a 18. Ars Hungarica Nagyszebenben és környékén. Hat kiállításmegnyitó, tíz komoly- és könnyűzenei koncert, három filmvetítés és beszélgetés, három könyvbemutató, három színházi (táncszínház és bábszínház) előadás várta az érdeklődőket, de sor került a megnyitó gálára, idegenvezetésre és magyar termékek kóstolására is. Az események több mint 3.000 résztvevővel zajlottak november 10. és 19. között.

Az idén is bebizonyosodott, hogy a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztivál a helyi kulturális kínálat egyik fontos, nemzetközileg elismert és közkedvelt rendezvénye. A magyar hagyományokat és a kulturális gazdagságot mutatja be a helybélieknek és az ide érkező vendégeknek. Megerősíti a hovatartozás érzését és kikapcsolódási lehetőséget kínál a helyi magyar közösség számára.

A tíz napos fesztivál nyitóeseményén Serfőző Levente, az Ars HUNGARICA főszervezője, a HÍD Egyesület elnöke, EMKE alelnök beszédében kihangsúlyozta, hogy amikor megszületett az Ars Hungarica rendezvény ötlete, akikkel közösen az első események üzenetét és értelmét, kiterjedését és nagyságát elképzelték nem is mertek arra gondolni, hogy itt, Nagyszebenben egy ilyen hosszú életű magyar kulturális fesztivál megállja a helyét és nemzetközileg elismert rendezvénnyé növi ki magát.

Az eseménysorozat a Magyar művészek a Brukenthal Nemzeti Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményéből címmel nyíló kiállítással vette kezdetét. A Thalia Díszteremben a hivatalos megnyitót az Attacca World Music és Balogh Kálmán BIHAR című, Bartók Béla gyűjtéseiből összeállított előadás követte.

Megnyitották Szegedi Alice Torella, nagyszebeni származású, Budapesten élő művésznő Babák című kiállítását a Tükörterem kiállító terében.  A Református Templom Galériában Pădureț Mónika, bukaresti művésznő CSEND(ES) – ÉLET – SZERENÁD  (Csendes köszönet) című tárlatát, a sokszorosan díjazott, marosvásárhelyi Nagy Botond – Lélektükör című fényképkiállítását a Tanács Toronyban, a Nagyszebeni Polgármesteri Hivatal kiállítóterében pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetség XXIII. Nemzetközti-Magyar Fotószalon legfrissebb díjazott fényképei kerültek bemutatásra. A kiállítások november végéig látogathatók.

Vetítették Maksay Ágnes Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! című filmjét, Szilvássy Carola életén keresztül pedig a 19. század végi és a 20. század eleji Erdély történelmi viharokkal, tragédiákkal átszőtt kulturális és társadalmi életébe nyerhettünk betekintést A maga természete szerint és szabadon című film által.

Fellépett a budapesti Szeder Trió és a Góbé Zenekar, a Tekergők kisegyüttes, Tasi Nóra & Sárosi Péter Duó, hallhattuk Béres Leventét zongorán játszani, valamint Sámson Melinda, szoprán és Jürg Leutert orgonaművész komolyzenei műsorát is.

Benedekffy Katalin művésznő Egy csipetnyi Erdély című könyvét mutatta be a Dél-erdélyi turnéja során, a műsor legelején a Nagyszebeni Citeracsoport játszott. Az ORTH István illusztrációit tartalmazó Madách Imre Az ember tragédiája című magyar és német nyelvű köteteket is bemutatták, amelyek a nagyszebeni Honterus nyomdában készültek el idén.

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ produkciójában, a HalVirág Bábszínház bemutatta Tamás Gyopár Csihán Királyúrfi című bábjátékát. A Gyulai Várszínház a frappáns, De mi lett a nővel című előadását játszotta. Zároműsorként a Bekecs Táncszínház előadásában Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadását tekintette meg a nagyérdemű.

Az Ars Hungarica fesztivál eseményei Vizaknán is zajlottak, ide is ellátogatott Benedekffy Katalin, fellépett Béres Levente, a közönség megnézte Maksay Ágnes és László Loránd „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!” Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmjét és fotókiállítás is gazdagította a Nagyszebentől 15 kilométerre fekvő turisztikai városnak magyar közösségének termét.

A szervezők kiemelten odafigyeltek az Ars HUNGARICA fesztivál műsorának kialakításánál a magyar kultúra centenáriumi ünnepeire, így idén két Petőfi 200, egy Madách 200 és egy Ligeti 100 előadásban is részesültek a nagyszebeniek és idelátogatók. Az események során a Magyar Nyelv és a Magyar Szórvány Napjainak megünneplésére is sor került.

Szervező: HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete. Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyarország Miniszterelnöksége – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Nemzeti Együttműködési Alap, RMDSZ – Communitas Alapítvány, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. Partnerek: Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Nemzeti Kulturális Alap, Székelyföldi Legendárium, Carola Egyesület, Salt Communication, MOL, ESTE Film Festival, Nemzeti Filmintézet, EMKE – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, EMKISZ – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, Brukenthal Múzeum, Német Demokrata Fórum, Nagyszebeni Művelődési Otthon, Liszt Intézet Bukarest, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Nagyszebeni Filharmónia, ASTRA Megyei Könyvtár, GONG Színház, Tiszavárkonyért Kulturális Egyesület, Contact Szolnok, RasterLine Print & Design, Gulyás Master, Hungarikum Shop, Intim Vendéglő, Lor.And Take Away, Bíbor Birtok, Szicsek Pálinka, Nagyszebeni Református Egyházközség, Nagyszebeni Római Katolikus Egyházközség, Vizaknai Református Egyházközség.

Ez is érdekelhet