Magyar megnyitóval és filmekkel Maradunk a filmek világában mert 2015. október 5-én veszi kezdetét a Nemzetközi Astra Film Festival. Megnyitó műsorként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásában a Kincses Réka rendezésében a Duble Bind című dok-színház előadás kerül bemutatásra a Thalia terem színpadán. A következő napokban magyar filmek is képernyőre kerülnek, ugyanakkor magyar rendezőkkel találkozhatnak a nagyszebeniek. Részletes…
46. Sibiu Jazz Festival zajlik a héten Nagyszebenben május 23-29 közt. Kövessék a programot a sibiujazz.ro honlapon. Többek között, 2016. május 26-án, csütörtökön este a Thalia színpadon lép fel a budapesti Modern Art Orchestra. A budapesti Modern Art Orchestra nemrég ünnepelte fennállásuk 10. évfordulóját. A MODERN ART ORCHESTRA CSODÁT MŰVEL, ÉS A VARÁZSPÁLCÁT A ZENEKARVEZETŐ FEKETE-KOVÁCS KORNÉL TARTJA A KEZÉBEN.…
Hagyományosan, március 15-én koszorúznak Nagyszebenben a Petőfi Sándor emléktáblánál és parkban. Ez történt idén is, a két magyar civil egyesület szervezésében koszorúkat helyezett el Szabó János, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület elnöke, Márton Ildikó az Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről és az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttsége…
Borsos Miklósról a Katolikus Rádióban 2016. augusztus 13-án Borsos Miklós emlékünnepre került sor a budapesti emlékmúzeumban. A HÍD – Szebeni Magyar Egyesületet Serfőző Emese képviselte, majd a Katolikus Rádió meghívottjaként felvázolta az eddigi nagyszebeni eseményeket és ismertette a művész szüetésének 110-dik évforduló alkalmából tervezett műsort, az Ars HUNGARICA novemberi kulturális fesztivál keretén belül. Az alábbi linkre…
Izgalmakkal telített nap volt december 5., de nem csak azért mert estére vártuk a Mikulást, hanem főként azért, mert versenyre készen elindultunk Dévára. A Varró Margit tanítónő által tanított, Octavian Goga Nemzeti Kollégium magyar tagozatának 1 – 4 osztályos tanulói közül kiválogatott legjobb szavaló kis diákok, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum meghívásának eleget téve,…
Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendhagyó és interaktív műsort mutat be Blénessy Enikő színművésznő a HÍD – Magyar Házban vasárnap, 2019. január 27-én, 17 órai kezdettel.
Örömmel értesítjük, hogy 2019. január 21-től, heti rendszerességel beindul egy alakformáló (fittnesz) óra Angyal Réka Sára csoport-oktató irányításával. Minden hétfőn 18,30 órakor kezdődik a Sörház utcai alagsori teremben (HÍD – Magyar Ház, Berăriei 2). Tornacipő, sportos öltözet kötelező, törölköző és víz szükséges, a többi biztosítva van (matrac, súlyok, stb.). Aki részt szeretne venni, megkérjük szándékát jelezze Serfőző Tündénél telefonon: 0743.797620 (vagy FB, Whatsapp ), a helyek száma korlátozott.
Kultúrházak éjjel-nappal Nagyszebenben 2019. február 14-17. – „MINDENNAP ÉRTÉKET ADUNK” Harmadik alkalommal csatlakozik Nagyszeben a magyarországi Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvénysorozathoz, idén kulturális események-, közösségi találkozások-, néptánc bemutató-, illetve Farsangi Bál megszervezésével. A HÍD Egyesület által megszervezett eseménysorozat csütörtökön, 2019. február 14-én, este hét órakor kezdődik a Sörház utcai HÍD Magyar Házban. A Magyar Népművelők Egyesülete…