Bő egy hete döntöttek azzal kapcsolatosan, hogy ki nyerte meg a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Nagypiac térre tervezett szobor mintázásának a terv-pályázatát. A nagyváradi Deák Árpád egyik művészbarátjától értesült a kiírásról és 21 szobrászművész munkája mellé elküldte a saját pályázatát Nagyszebenbe. Az egyik zsűritag vallomása szerint „ez a terv közelítette meg a leghűbb módon a kiírásban kért feltételek mellett azt a hangulatot, amelyet a szobor kültéri elhelyezésével a város elérni szeretne.”
Megbízható forrásból tudtuk meg, hogy a város Nagypiac terének a négy sarkába terveznek egy-egy szobrot elhelyezni a következő években. A már álló Gheorghe Lazăr szobor mellett ez év végéig S. von Brukenthal szobor kihelyezésére kerül sor, a nevét viselő múzeum elé (lásd Deák Árpád rajzát is). A következő kettőt a térnek túloldalára tervezi a város elhelyezni, szimmetrikusan.
Nagy annak a valószínűsége, hogy magyar személyiségnek a szobra nem kerül a Nagypiac térre, de a művészetnek nemzetiségtől független jellegét igazolja a jelen pályázatnak nyertese. Magyar személyiségről alakított szobrot, egyelőre nem találunk Nagyszebenben, talán ennek/ezeknek helyet adhat a Petőfi Sándor Park, ahol az elmaradt Erdélyi Pavilon felépítése helyett, a 2007-ben elkészített betonalapot akár talapzatnak lehetne hasznosítani.
Samuel von Brukenthal 300 éve született és a kerek évforduló alkalmából 3 évszázad Brukenthal címmel egész évben programokat szerveznek a városban. A szoboravatást születésének napjára, július 26-ra tervezik.
A pályamunkákból kiállítás nyílt a Kék Ház Multimédia termében, amelyet 2021. március 28-ig lehet megtekiteni.
Szervező: Brukenthal Múzeum (dr. Alexandru Constantin Chituță, Bogdan Runcan, dr. Delia Voina)
Partnerek: Boromir, Rotary Club Sibiu, Lions Club Brukenthal
Belépő: 12 lej
A szobrászművésszel Keresztes Kálmán vette fel a kapcsolatot és megkérte, hogy a helyi magyar sajtónak nyilatkozzon. Deák Árpád egy kis tervrajzot is mellékelt a leveléhez.
Röviden az életrajzom: Marosvásárhelyről indultam, Kolozsváron szereztem oklevelet, Nagyváradon élek és dolgozom. A 2000-es évek elejétől kezdtem megrendeléseket kapni, így 20 év alatt több kulturális- és történelmi személyiség alakját mintáztam meg. A köztéri munkák mellett grafikákkal veszek részt kiállításokon.
A Brukenthal szoborpályázatra egy festőművész ismerősöm hívta fel a figyelmem. A báró megmintázása izgalmas feladat. A kiírás szerint a Szent István Rend ornátusában kell ábrázolni a Kormányzót. A díszes ruha és a Brukenthal Múzeum elegáns homlokzata közti esztétikai viszony harmónikus megvalósítása egy nagyon nagy kihívás, ugyanakkor nagy felelősség.
Deák Árpád (Marosvásárhely 1955)
1974-ben érettségiztem a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban. Izsák Márton szobrászművész műtermében dolgozva készültem az egyetemi felvételire.
1982-ben diplomáztam a kolozsvári Ion Andreescu egyetem szobrászat szakán. Osztályvezető tanárom Löwith Egon szobrászművész volt.
1986-tól élek és dolgozom Nagyváradon. A kilencvenes évek végétől készítek köztéri munkákat. Témájuk többnyire történelmi-, kulturális események és személyiségek.
Emlékművek:
– Hajdúemlékmű, Nagyszalonta
– Holnaposok szoborcsoport, Nagyvárad
Egészalakos szobrok:
– Széchenyi István szobra, Szatmárnémeti
– Irinyi János és Irinyi József szobor, Bihardiószeg
– Madaras Gábor népdalénekes, Kibéd
Mellszobrok:
– Bartók Béla mellszobor, Köröstárkány
– Rákóczi Ferencz, Petőfi Sándor, Szatmárnémeti
Misztótfalusi Kis Miklós, Misztótfalu
Károli Gáspár, Nagykároly
Rhédey Ferencz félalakos szobra, Nagyvárad
Domborműves emléktáblák:
Id. és Ifj. Rimanóczy Kálmán, Nagyvárad
Wagner Nándor, Nagyvárad
Szigligeti Ede, Nagyvárad
Raksányi Gellért, Budapest
Barta Tamás, Budapest
Kálvin János, Nagyvárad
Ady Endre, Párizs
Hubay Miklós, Nagyvárad
Kiállításokon grafikai munkákkal veszek részt.
Éremsorozatokat készítettem a nagyváradi Református és Katolikus Püspökségeknek, valamint a Szigligeti színháznak. 1990-től 2020-ig mintázást és rajzot tanítottam a nagyváradi művészeti iskolában.
Alább az erdélyi magyar sajtóban megjelent cikkek közül válogattunk:
A nagyváradi Deák Árpád mintázhatja meg Samuel von Brukenthal szobrát Nagyszebenben
Lezárult a nagyszebeni Nagypiac térre tervezett Samuel von Brukenthal szobor tervpályázata, a nyertes a marosvásárhelyi származású, Nagyváradon élő Deák Árpád, a Holnaposok szoborcsoport alkotója.
A szobrot 2021 második felében tervezik felállítani, az egykori erdélyi kormányzó születésének 300. évfordulója alkalmából. A tervpályázatra 22 szobrász jelentkezett Romániából és külföldről, ezekről hétfőn reggel szavazott a 13 tagú zsűri. Deák Árpád alkotása 10 szavazatot kapott.
A szoborállítás ötlete 3-4 éve merült fel a kormányzó nevét viselő múzeum vezetősége részéről. A projekt koordinátora a helyi Rotary Club, a 100 ezer eurós költség egy részét is ez a szervezett állja a Boromir cég és a nagyszebeni Lions Egyesület mellett.
A nyertes terv szerint a szobor közel három méter magas lesz, és mintegy 60 centiméteres barokk talapzaton áll majd.
Forrás: Maszol.ro
A nagyváradi Deák Árpád képzőművész készítheti el báró Samuel von Brukenthal szobrát, mely a szebeni Nagypiac téren fog állni.
A nagyszebeni Brukenthal Múzeum az intézmény névadóját, Samuel von Brukenthalt ábrázoló szobrot kíván avatni a város főterén. Az erre a célra kiírt tervpályázatra huszonkét képzőművész nyújtott be munkát Romániából és külföldről is, köztük Deák Árpád nagyváradi szobrász is. A zsűrizés március elsején zajlott le, a tizenhárom szavazatból tízet a nagyváradi művész kapott.
A projekt kapcsán Deák Árpád portálunknak elmondta: januárban hirdették meg a pályázatot, amelyről neki az ismerősei szóltak. Egy hónap állt rendelkezésére arra, hogy elkészítsen egy makettet és egy túlméretezett nagyságú fejet, a kiírás szerint ugyanis három méter magas kell legyen a szobor, és mivel Samuel von Brukenthal a Szent István renddel volt kitüntetve, amihez tartozott egy díszruha, ezért az is elvárás volt, hogy az alak viselje ezt a viseletet.
A művész elmondta, hogy mindez beszűkítette a mozgásterét, ugyanakkor segített is neki abban, hogy ráfókuszáljon a megoldandó feladatra. Mint mondta, a viselet kidolgozásában a barokk kor és a 19. század romantikus történelemábrázolása jelentette számára a fő inspirációt. Deák Árpád azt is elárulta, hogy az egykori erdélyi kormányzónak fennmaradt fiatalkori, középkorú, és időskorú portréja is, ő ezeket felhasználva mintegy összegyúrva alkotta meg a fej portrét. „Kértek portfólióba illusztrációkat is az eddigi munkákról, és én elvittem a váradi Holnaposok szobrának, a Rhédey-kertben lévő Rhédey Lajos-szobornak és a szatmárnémeti Széchenyi István szobromnak a képét, mert stílusban ez utóbbi kettő egyezik a mostani felkéréssel” – mondta a művész.
A tervpályázat lezárulta után Deák Árpád elkészíti a szobor makettjét agyagból, a bronzöntöde pedig bronzba önti. A szobor Nagyszeben főterén fog állni a múzeum előtt, a műalkotást július 26-án, az erdélyi kormányzó születésének 300. évfordulóján tervezik leleplezni.