Irodalmi műsor: Égi és földi vágyak

Gyulai Zsuzsanna Radnóti díjas versmondó és a Strófa Trió közös zenés irodalmi műsora

Válogatás Pilinszky János és a huszadik századi költők verseiből

• 2021. november 20-án, szombaton Vízaknán a Református Közösségi Teremben, 17 órai kezdettel és

• 2021. november 21-én, vasárnap Nagyszebenben a Református Templom Galériában, 11 órai kezdettel, rögtön az Istentisztelet után

A műsor ismertetése

A Pilinszky János emlékév egész mozgalmat indított el hazánkban, sőt, a határon túli magyarság közösségeiben is. Bennünket is magával ragadott ez a különleges alkalom, s nekiláttunk – az Aranyévhez hasonlóan – egy közös műsor megalkotásához, aminek az „Égi és földi vágyak” címet adtuk.

Előadásunk két részből áll. Az elsőben Pilinszky János versei és megzenésítései hangzanak el, a másodikban pedig a 20. századi magyar lírából adunk elő egy összeállítást.

Elmerülni Pilinszky költészetében különleges élmény, s ritka lehetőség, hogy a megfoghatatlan transzcendenciának, a lélek isteni mivoltának közelébe kerüljünk. S eközben bejárjuk a szeretet, a gyermeki ártatlanság tiszta világát, átgondoljuk a végtelen magány, az elmúlás és a szenvedés előli menekülés hibábavalóságának kérdéseit is.

Úgy gondoltuk, izgalmas szellemi utazás lesz Pilinszky gondolatvilágát a huszadik századi magyar líra más verseivel párosítani, érdekelt bennünket, hogy a különböző léttapasztalatok miként vannak jelen az eltérő látásmódú költőknél.

Ezért a műsor második felében a magyar lírából a szerelem és az emberi útkeresések témái köré csoportosítva mutatunk be verseket.

A megzenésített és az elmondott versek egymásutániságát formailag és tartalmilag is harmonikusan, belső összefüggéseik mentén fűztük egymáshoz. A két műfaj találkozása a lélek két aspektusa, melyek kiegészítik, erősítik és gazdagítják egymást.

Ez is érdekelhet

Társasjátékest

Társasjátékest

Kedves társasjáték barátok! Szeretettel meghívunk 2025. április 26-án, szombaton 19:00 órától a HÍD...

KVÍZEST

KVÍZEST

Kvízest a magyar történelem és földrajz jegyében – Te mennyit tudsz?  Újabb KVÍZESTET szervezünk, amelyre...