A Hungarikum Napokról írt a Szabadság napilap

Régi és kortárs, tradíció és újraértelmezett hagyomány, kulturális programok és szabadtéri kikapcsolódás – röviden így foglalható össze a Hungarikum Napok, amelyet kilencedik alkalommal szerveztek a hétvégén Nagyszebenben. A HÍD – Szebeni Magyar Egyesület nyári fesztiváljának meghatározó programja a gulyásfőző verseny, amelyre ezúttal rekordszámú – 38 – csapat nevezett be, sőt a többségi lakosság részéről is nagy érdeklődésnek örvendett. 

Details

Nyíregyházi vendégek Nagyszebenben

A HÍD–Szebeni Magyar Egyesület nyári fesztiváljának meghatározó programja a gulyásfőzőverseny, amelyre a fesztivál keretében került sor. Ezúttal rekordszámú (38) nevezés érkezett. A nyíregyházi főzőcsapat nem vett részt a versenyben, de az ízletes babgulyásuk igen hamar elfogyott – említette Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Details

Petrla Ferenc (Señor) kiállítása Nagyszebenben

A mindenki által csak “Señor”- ként ismert művész Rétén született 1951-ben. Az alapiskolát Rétén és Szencen végezte, majd a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett. Zebegényben, és a Szentendrei Szabadegyetemen fejlesztette magát. Rendszeres résztevője a nyárasdi, pati, izsai, pozsonyeperjesi, a franciaországi Touvres-i és a nagymegyeri művésztelepeknek. A kiállítást július végéig lehet megtekinteni minden vasárnapi istentisztelet ideje alatt és előjegyzéssel a Nagyszebeni Református Egyházközségnél hétköznapokon: 

Details

Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola: Receptek

Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták. Bornemissza Elmerné Szilvássy Karola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják, főzni …A receptes könyvet Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiók igazgatónő mutatja be.

Details
Szebeni Arcok

Szegedi-Kosza Torella Alice: Szebeni Arcok – Organikus portrék

“A falu gyermeke vagyok. Több generációs népművész család sarja, aki azért indult felfedező útra, hogy megértse a világ működését saját kultúráján keresztül; hogy megerősítse, vagy cáfolja a helyi népmesék bölcsességeit, írók, költők didaktikus irodalmi közegének gyümölcsét , amelyben felnőtt; hogy végül vászonra vesse, vagy megformázza élményeit abban a reményben, hogy ezzel örömöt okoz szemnek és léleknek.

Details

FŐZŐVERSENY – Nagyszeben, 2018. július 7.

A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete 2018-ban kilencedik alkalommal szervezi meg a Főzőversenyt. A már hagyományosnak számító főzőversenyt az ASTRA Nemzeti Múzeum Szabadtéri Falumúzeumában 2018. július 7-én, szombaton szervezzük. Az eseményt időjárástól függetlenül megtartottuk minden évben és igyekszünk ezt betartani, ha mégis ítéletidőt jeleznének az időjárásjelentések a főzőversenyt másnapra, vasárnapra, azonos programmal és szabályokkal tartjuk meg. A főzőversennyel párhuzamosan kézműves vásár, gyermekprogramok, különböző előadások kerülnek bemutatásra és a jó hangulatot népzenével, operettel és tánccal “ízesítjük”.

Details

Szombati buli a GÓBÉ Zenekarral

Minden idők egyik legsikeresebb nagyszebeni táncház-bulijára emlékeztet a Góbé Zenekar, akiket 2016-ban az Ars HUNGARICA fesztiválon láthattunk, hallgathattunk. Újabb kihívás mindkét félnek, hogy a szabadtéri műsorunkat tegyük hangulatosabbá. A szombati főzőversenyen a Góbé Zenekar is a hangulatkeltéssel lesz megbízva, majd koncerten lehet bulizni velük.

Details