Farsangi Bál
FARSANGI BÁL február 18-án Vizaknán, a Református Gyülekezeti teremben, 19 órai kezdettel. Beugró: 15 lej. Élő zene: SGL Zenekar. Tombola, bábu-égetés, jelmezverseny és más meglepetések.
FARSANGI BÁL február 18-án Vizaknán, a Református Gyülekezeti teremben, 19 órai kezdettel. Beugró: 15 lej. Élő zene: SGL Zenekar. Tombola, bábu-égetés, jelmezverseny és más meglepetések.
A 17. Ars HUNGARICA magyar kulturális fesztiválon készült videók. A szervező HÍD Egyesület szerződéses alapon szövegszerkesztőt, médiareferenst, fotóst és filmkészítőt munkáltatott. Másrészt, partnerekkel együtt Médiaműhelyre is sor került a nagyszebeni rendezvényen.
Az Ars HUNGARICA résztvevői bőséges programon vehettek részt november 19-én, Vízaknán. Az Élet a hegyen címmel megnyílt fotókiállítás után a Five Live Acapella együttes koncertjét hallgathatták meg, majd a Bíbor Birtok által fémjelzett borkóstolón vettek részt.
40 kulturális program, több mint 3000 résztvevő volt jelen a november 11. és 20. között zajló Ars HUNGARICA kulturális fesztiválon Nagyszebenben, és külön műsorokra került sor Vízaknán és Oltszakadáton. Az összművészeti eseménysorozaton több mint 150 magyarországi és erdélyi vendég, művész…
Idén először médiaműhellyel egészült ki az Ars HUNGARICA nagyszebeni kulturális fesztivál.
A 17. Ars HUNGARICA első hétvégéje mozgalmas volt minden szempontból: dús kulturális műsorok, karácsonyi vásár párhuzamosan, örömteli arcok egy-egy magyar kulturális esemény után.
Több kiállításmegnyitó része a nagyszebeni magyar kulturális fesztivál műsorának: grafika és képzőművészet, magyar irodalomhoz kapcsolódó tárlat, három fotókiállítás, vegyes technikával készített portrék.
Zenei kínálat a 17. Ars HUNGARICA kulturális fesztiválon. A megnyitó gálára 2022. november 11-én 19 órától kerül sor a Thalia Díszteremben. A nyitókoncertet Sárik Péter Trió & Falusi Mariann, Luiza Zan és Bajka Brigitta közös előadásában láthatja és hallhatja a…
Gyermekprogramok a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztiválon: szombaton Pora Zoli & Stone Hills a Gong Színházban, csütörtökön Tóth Viktor szaxafonnal narrál népmeséket, a következő szombaton, pedig a Kelekótya Zenekar szórakoztatja az egész családot a Tükörteremben.
Az ARS HUNGARICA nagyszebeni kulturális fesztiválra kerül sor 2022. november 11. és 20. között. A szórvány magas színvonalú rendezvénynek programja összeállt.
Magyar alkotások az október 9-én, Nagyszebenben kezdődő ASTRA Filmfesztiválon. A nemzetközi dokumentumfilm fesztivál az európai filmes közösség egyik legfontosabb eseménye. Holy Dilemma, Otthon, otthon, A szocializmus hátsó bejárata, Whose dog am I?, Too close.
Idén 11 éves a Sárga Csikó Díj. A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén átadott díj tisztelgés egy-egy kiváló erdélyi filmes szakember vagy művész tehetsége és elhivatottsága előtt. A díjat 2022-ben Hatházi András kapja.
Filmtettfeszt – nagyszebeni program: Külön falka – szerdán, Kilakoltatás – pénteken és Magyar passió – szombaton. A 22-dik Erdélyi Magyar Filmszemle az utóbbi év magyar filmalkotásait mutatja be a nagyközönségnek. Nagyszebeni vetítések a Ion Besoiu Kulturális Központban, a belépés ingyenes.
A 22. Filmtettfeszten három filmet vetítenek Nagyszebenben. Október 5-én, szerdán – Külön falka, október 7-én, pénteken – Kilakoltatás és szombaton, október nyolcadikán Eperjes Károly filmjét a Magyar Passiót lehet megtekinteni a Ion Besoiu teremben. A belépés, minden vetítésre díjtalan.
Nyugdíjasok Találkozója az Idősek Világnapja alkalmából, október másodikán, 17 órai kezdettel a Tükörteremben. Meghívott zenész László István Nagyenyedről. A belépés ingyenes.
A Kultúrházak éjjel nappal c. eseményhez hatodik alkalommal csatlakozik Nagyszeben és környékének magyar közössége 2022. szeptember 23. és 25. között. A Magyar Népművelők Egyesülete által tizenhat évvel ezelőtt útjára indított eseménysorozat jelmondata: „MINDENNAP ÉRTÉKET ADUNK”
Benedekffy Katalin „Klasszikusok Könnyedén” műsora egy interaktív klasszikus zenei beavató előadás ahol a résztvevők; Kodály, Gounod, Puccini, Verdi, Strauss, Chopin, Lehár, Kálmán csodálatos zenei világát és műveit történeteken keresztül ismerhetik meg és játékos módon juthatnak közelebb a klasszikus zene fellegvárához.
Oláh-Gál Róbert Bolyai-sommázat című kötet és Gyerekeknek a Bolyaiakról című képes ismeretterjesztő kiadvány kerül bemutatásra 2022. szeptember 24-én, 18 órai kezdettel a nagyszebeni HÍD – Magyar Házban. Bolyai János és Bolyai Farkas – életutak, pályaképek, kutatások.
Őszi TÁNCHÁZ – mezőségi párostánc 2022. szeptember 25-én, vasárnap 18 órai kezdettel a vizaknai Református Gyülekezeti Teremben. Az eseményre kicsiket és nagyokat is egyszerre hívunk meg és fogadunk, a párokat helyben alakítjuk.
Hungarikum Napok Nagyszebenben – Népújság cikk: dicséretre méltó a nagyszebeni HÍD Egyesület azon törekvése, hogy rendszeresen megszervezze Nagyszebenben a magyar napokat, idén immár a tizenharmadik alkalommal.
A szombati nap első mozzanataként Serfőző Levente, a 13. Hungarikum Napok főszervezője és vt. Komlósi Mihály, bográcsos ételek Mestere, Gasztronómus, a Világ Magyarsága Gasztronómiai Szövetségének képviselője megnyitották a főzőverseny
2022. április 9-én a Protestáns Teológiai Intézet Dísztermében kerül sor, délelőtt 11 órától az EMKE Közgyűlésre, délután 15 órától pedig a Díjátadó Gálára. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület minden évben az 1885. április 12-i alapító dátumhoz legközelebb eső hétvégén tartja…
Csütörtökön, 2022. március 24-én, 19 órai kezdettel az Atrium Kávézóban. Bíbor Birtok borkóstoló. Csak helyfoglalással! Meghívott borász: Gaál Dóra
2012-től Nagyszeben is csatlakozott a fesztivál kihelyezett vetítési helszínei közé. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle – bemutatás és program.
Még két hét, és kezdünk! – Filmtettfeszt Nagyszebenben 13 friss, magyar játékfilmmel érkezik október elején az Erdélyi Magyar Filmszemle. Friss magyar nagyjátékfilmek A Filmtettfeszt idén is tucatnyi friss magyar nagyjátékfilmet tűzött műsorára, amelyek között szép számban vannak erdélyi vonatkozásúak. A…
A HÍD – Magyar Ház 2021-ben is csatlakozik a Kárpát-medencei kiterjedésű Kultúrházak éjjel-nappal című programhoz és szeptember 24. és 26. között több közösségi műsorral hívogatja a közönséget az eseményekre és székházába. Koncert és táncház, könyvtári műsor, asztalitenisz bajnokság, filmvetítés, kiállítás…
AZ ELŐADÁST, A JÁRVÁNY OKOZTA KORLÁTOZÁSOK MIATT NEM TUDJUK MEGTARTANI ! Megértésüket előre is köszönjük! A nagyszebeni előadást ÚJRATERVEZZÜK. Nagyszeben, Thalia Filharmónia – 2021. szeptember 29. / 19:00 Az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes előadása Főszerepben:…
Szép. Kerámia. Hsznos. – újabb fazekas vásár a nagyszebeni ASTRA Szabadtéri Múzeumban. A nagyszebeni ASTRA Múzeum 2021. július 21. és 25. között szervezi meg a nagyszebeni skanzenben a fesztivál kilencedik kiadását: Szép. Kerámia. Hasznos. A zilahi kerámia. Romániai, Magyarország-i és…
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján, a főszervező HÍD – Szebeni Magyarok Egyesület nevében Serfőző Levente, elnök köszöntötte a vendégeket. Beszédében a kultúra fontosságát, a magyar örökség megőrzését és bemutatását hangsúlyozta. Megköszönte a támogatóknak, partnereknek, önkénteseknek a támogatást, majd Kalu filozúfust idézte:…
Megerősítést nyert az a hír, miszerint 2021. június 20.- szeptember 5. között a Szeben megyei Kisdisznódon (románul Cisnădioara), Gabriela von Habsburg, Németországban élő művész, az utolsó osztrák császár és magyar király, csehországi és horvát király unokájának szobrait és litográfiáit mutatja…
Online előadás Katona József Bánk bán című műve nyomán. 2019-ben élőben láthattuk az előadást a HÍD – Magyar Házban, most, a különleges helyzethez alkalmazkodva online tekinthetjük meg a Váróterem Projekt legfrissebb előadását. Bánk bán? Jelen! című előadásunkkal a középiskolás diákok…
Egész hétvégén magyar filmek lesznek műsoron 2021. április 30-án ünnepeljük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A TÁNCZ. Azóta minden időszakban kiemelkedő filmes tehetségek alkottak, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar…
Tizenhatodik alkalommal szervezi meg a HÍD Egyesület – Magyar Kulturális Központ a térség közkedvelt kulturális eseményét, az Ars HUNGARICA fesztivált. Kárpát-medence határán, mutasson be magyar kulturális gyöngyszemeket. Ars HUNGARICA részletes PROGRAMJA Hamarosan.
Ars HUNGARICA 2007 – Nagyszeben, EKF Az EMKE Országos Elnöksége 2008-ban úgy döntött, hogy április 12-e legyen a közművelődés napja. 1885-ben ezen a napon alakult meg Kolozsváron a nagy tekintélyű és patinás múltra visszatekintő, ma is aktívan működő kulturális egyesület.…
Miért József Attila születésnapján ünnepeljük? A Magyar Költészet Napja a magyar irodalom legnagyobb ünnepe, melyet 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplünk szerte a világban. És aki nem tudja, Tóth Tamás tanító elmagyarázza, miért József Attila születésnapján ünnepelünk. …
Idén is, csakúgy mint a tavaly, a díjkiosztó gálát a járványügyi intézkedések értelmében szűk körben, református áhítat keretében tartja meg 2021. április 10-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A nagyközönség számára online közvetítésben a Facebook-oldalon lesz követhető. 2021-ben a díjátadó gálára…
A Marosvásárhelyi ARIEL Bábszínház jóvoltából 2021. április 8-ig online tekinthetők meg gyermekelőadások. Minden előadás élőben, live stream indul majd április 8-ig bármikor megtekinthető. A szervezők külön megkértek, hogy bárki számára elérhető online felületeken ne osszuk meg a linkeket. Emiatt a…
Nagyszebenben két magyar film tekinthető meg a huszadik FilmtettFeszt keretén belül, a Thalia Filharmónia teraszán, 2020. szeptember 19. és 20-dikán este 20,30 órától Fotográfia, rendező Zolnay Pál, 1972, 77’ és Akik maradtak, rendező Tóth Barnabás, 2019, 83’
A fesztivál ideje alatt minden versenyfilm elérhető lesz a Filmtett online csatornáján, a közönség a filmeket megnézheti a filmtettfeszt.ro-n megjelenő – fentebb belinkelt – adatlapokon, és az ugyanitt található Like gombbal szavazhat a kedvenceire szeptember 16-e és 18-a éjfél között;…
21 román dokumentumfilm szerepel az idei válogatásban. A filmeket szabadtéren vetítik szeptember 4 és 13 között Nagyszeben óvárosában és ASTRA Szabadtéri Múzeumában. Ebben a bizonytalansággal teli időszakban egy dolog ami biztos: az ASTRA Dokumentumfilm Fesztivál különleges, szabadtéri és online kiadására…
A nagyszebeni citeraoktatás 2020. január 16-tól indult mind gyermekek, mind felnőttek számára. A karantén beálltával az online citeraoktatás először ismétlő YouTube videókkal indult, majd a tavaszi szünet után a ZOOM-on folytattuk az órákat a gyerekekkel hét héten át.
A Kultúrházak Éjjel – Nappal rendezvénysorozat keretében a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete 2020.02.16-án, vasárnap 17 órától farsangi táncházat szervez a Casa de Cultura a Studentilor Sibiu nagytermében mind a gyermekeknek, mind a felnőtteknek.
Kóbor egy fogyatkozóban lévő szigetfalu a Brassó megyei szórványban. A száz évvel ezelőtt még ezer fős színmagyar település ma kétszáz lelket számlál, akiknek alig egyharmada magyar. Átlagéletkoruk hatvan év feletti. Kóbor sorsában, mint cseppben a tenger, megmutatkozik a dél-erdélyi szórványlétbe…
A magyarországi Kultúrházak éjjel-nappal 2020 rendezvénysorozatba idén is becsatlakozik a HÍD-Egyesület, mely 2020. február 14. és 16. között kerül megrendezésre. Milyen programoknak is nézünk elébe Nagyszebenben? 🤓 Febr. 14. péntek, 19h – Kóbor – Dokumentumfilm a magyar szorványról Dél – Erdélyben 🎞 – Helyszín: HÍD -…
A Mikulás idén december 3-án, 17:00 órakor kedden érkezik Nagyszebenbe a Német Fórum Tükörtermében, hogy megajándékozza a gyerekeket. Kérjük jelezzék előre részvételi szándékukat legkésőbb november 29 -ig. és feliratkozáskor befizessenek gyerekenként 30 lejt.
A HÍD – Egyesület szeretettel meghívja a nagyszebeni családokat az Apnoé zenekar Kincskereső kisködmön című mesés zenejátékára, a Német Fórum – Tükörtermében, október 28-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel. A belépés díjtalan!
Ünnepélyes nyitóeseménnyel veszi kezdetét a Nagyszebeni ARS HUNGARICA Fesztivál, Benedekffy Katalin & Turpinszky Gippert Béla opera és operett előadásukat mutatják be és a Mercurium Vonószenekar közreműködésében. A gálaműsor – házigazdája: Blénessy Enikő -színésznő . A gálaműsort állófogadás követi magyar termékekkel…
A program letölthető itt. Filmtettfeszt– Erdélyi Magar Filmszemle Október 02. szerda 20:00 órától IIon Besoiu Kulturális Központ Emil Cioran u., 1. sz., Nagyszeben, Nagyjátékfilm Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 (2018, 96′, felirat: RO, 12+) Október 03. csütörtök 20:00…
Nagyszebeni Református Templom és Galériaban szeptember 15-én 11 órától. A kiállítás november 1-ig látogatható minden vasárnap istentisztelet után: 11:30.
Hétvégén kezdődik Nagyszebenben az 53. Fazekasvásár. Idén is sok sok korondi és magyarországi fazekas mesterrel találkozzunk majd a Nagypiac Téren.