”Nehéz idők járnak az erdélyi magyar közművelődésre…”, hangzott el az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közgyűlésén dr. Széman Péter elnöki beszámolójában.
A magyar nemzetpolitika tevékenységét és eredményeit ismertette a civil szervezet közgyűlésén Potápi Árpád János, hangsúlyozva: a magyar kormány és az EMKE közös célja, hogy legyenek magyar emberek ötven és száz év múlva is. „Szeretnénk a közösségeket is hálózati szinten öszekötni: iskolákat, vállalkozásokat, a kulturális és sportegyesületek világát. Úgy kell elképzelni a nemzet szövetét, mint az egyes hálózatok szövetét” – fejtette ki az EMKE-közgyűlésen tartott előadásában a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Előadását követően Potápi Árpád János átvette Széman Péter elnöktől az EMKE Kötő József-díját, amelyben a kárpát-medencei magyar civil szervezetek és közösségek következetes támogatásáért részesült. Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője laudációjában úgy fogalmazott: a díjazott a kárpát-medencei magyar közösségek “minden szívdobbanását ismeri”, ami bukovinai székelyként nem meglepő. A kitüntetett elmondta: a díj nemcsak az ő és munkatársai munkáját ismeri el, hanem a magyar kormány azon erőfeszítéseit, hogy egységes magyar nemzetről lehessen beszélni a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.
Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a romániai népszámlálás eredményeiből adódó legnagyobb „problémacsomag” a szövetség számára a nagyvárosi szórványközösség, az interetnikus nagyvárosok – többek között Kolozsvár, Brassó, Nagybánya, Arad – lakótelepeinek felkutatása, ahol sok fiatal került az identitásválság küszöbére. „Alapkérdés a fiatalok nemzeti identitásának biztosítása, ami nagyvárosi környzetben távolról sem megoldott. Talán ez a legfontosabb program a következő években, meg kell szólítani a nagyvárosi lakótelepek szórványát, ebben kínál partnerséget az RMDSZ az EMKÉ-nek” – húzta alá Székely István.
Nem tudta folytatni az EMKE karbantartási és felújítási terveit az EMKE a kolozsvári Szabédi Emlékházban, valamint a Pusztakamaráson működő Sütő Emlékházban, ugyanakkor – szintén anyagiak hiányában – elkezdeni sem tudták az erdélyi civil szervezetek újrainditására kidolgozott cselekvési tervet sem. „Tavaly részt vállaltunk az erdélyi magyar közösség számára igencsak fontos feladatban, népszerűsítettük és elősegítettük a népszámlálás folyamatát. Azért is tartottuk ezt fontosnak, mert magyarok nélkül EMKE sem létezne” – hangsúlyozta az egyesület elnöke, dr. Széman Péter a nyugalmazott tüdőgyógyász szakorvos.
Az idei díjazottak: Fejes Ildikó szociológus, hitoktató, Sári Zsolt muzeológus, Szélyes Ferenc színművész, Hristea Erika-Elisabeta vállalkozó, Tóth István fotóművész, Sára Ferenc koreográfus és Varga Zsuzsanna táncoktató, Varga Balázs színművész, Köllő Enikő könyvtáros, Czakó Gabriella zenetanár-karnagy, Tokai Andrea színművész, Csinta Samu újságíró, Erős István, a Budapesti Képzőművészeti Egyetem rektora. Életműdíjban Albert Júlia színművész, Gaal György helytörténész, László Miklós fotóművész, Meister Éva színművész és Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató részesült.
Az ünnepségen közreműködött a Hídelvei Evangéliumi-Református Földész Énekkar, Gombár Árpád karnagy vezényletével, valamint a Szent Cecília Kórus, Potyó István karnagy vezényletével.
További részletek a KrónikaOnline és a Szabadság honlapokon.
Források: kronikaonline.ro , szabadsag.ro