Öröm a léleknek látni embereket akik vigyáznak arra hogy a kulturális örökség ne merüljön feledésbe, próbálják ezt a „vagyont” megmenteni és a szépet szerető nagyközönség elé tárni.
Köszönettel, Bánffy Béla
A Bánffy család öröksége Erdélyben kiállítás korabeli és jelenkori képek által mutatja be a teljesség igénye nélkül a nemzeti kulturális örökség egyes épületeinek állapotát. Az épületek nagyrésze a Losonczi Bánffy-ak bárói és grófi ágainak egykori történelmi birtokain találhatók. Egyesek Bánffy tulajdonba kerültek házasság vagy örökösödés révén, mások felvásárlás következtében. Néhányat közülük a Bánffy család tagjai sokszáz éven át megszakítás nélkül otthonukként élveztek, eképpen felhalmozva számtalan művészi értéket. A kolozsvári palota jelenleg is stílusos városi életmódról tanúskodik. Nehéz lenne bemutatni a korabeli rafinált ízlésnek megfelelő belső berendezéseket, ha nem tanúskodnának erről dokumentumok és fényképek. Elkerültük a Bánffy család minden egyes ágának bemutatását mivel az épületek kulturális örökségét óhajtottuk kihangsúlyozni – természetesen, ez csak egy része a jelenlegi társadalom valóságának – mely egy átfogó megvilágítást igényelne azért, hogy a jövő generációknak megfelelően adódhasson át. A Bánffy örökség nemcsak az egyik legfontosabb erdélyi arisztokrata család politikai, gazdasági vagy kulturális sikereinek sorozatát tükrözi, hanem főként ennek alakulását és fejlődését a szépség égisze alatt. Sajnos majd minden, amit valaha megépítettek, romba dőlt, megcsonkult vagy szertefoszlott a Második Világháború után. A hanyatlás lassú volt és sok esetben most is folyik. Minekutána különböző intézmények, állami gazdasági egységek, elmebeteg szanatóriumok, elemi iskolák, kisegítő iskolák vagy éppen gyermekotthonok székhelyeként szolgáltak, ezek az épületek még jelenleg is szenvednek. Mégis, túlélésük vagy egyes esetekben a felújításuk annak bizonyítéka, hogy az épített örökség túlélheti a történelmet.
A kiállítást a Romániai Építészek Szövetség (Uniunea Arhitecților din România, filiala Cluj) szervezésében Dan-Ionuț Julean és Dana Julean állították össze.
A kiállítás 2023 február közepéig látogatható Nagyszebenben a Kispiac téri 24. szám alatt működő UAR székházban, pontosabban az Aranyművesek lépcsősor közepén (Pasajul Aurarilor).