Megnyílt az Ideje az építésnek – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című kiállítás.
A nagyszebeni megnyitón Dr. Chituță Alexandru, a múzeum marketing főosztályának vezetője, a kiállítást a nyitottság kontextusába helyezte és hangsúlyozta, hogy a restaurálás egyik fő feltétele a jó szakemberek megtalálása és a tervek gazdasági támogatása. Az Ideje az építésnek c. kiállításban mindkettőt bőven észleli és csak örülni tud, hogy a bemutatott anyag példát statuál. Gratulált a Magyar Államnak, hogy a határon túli műemlékekre is gondol, majd megköszönte a szervező partnereknek az együttműködést.
A helyi szervező intézmény nevében Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke, EMKE alelnök örömét fejezte ki, hogy újból összekötő, „híd” szerepe lehetett a nagyszebeni magyar egyesületnek két nagy intézmény között: a budapesti Teleki Alapítvány – és ezen keresztül a Magyar Kormány – és a Brukenthal Múzeum között. Magyar és román nyelven is megköszönte a megtisztelő felkérést és a fogadó intézmény együttműködését, nyitottságát. Hangsúlyozta, hogy a nagyszebeni magyar egyesület, működésének első percétől nyitott volt és a továbbiakban is az marad a hasonló megkeresések esetében: „A helyi magyar közösség számára nagyon fontosak a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok, a nemzeti értékek és teljesítmények bemutatása.”
Kiss Lóránd festőrestaurátor mutatta be szakmailag a kiállítást és a Magyar Miniszterelnökség által támogatott Rómer Flóris Tervet. Számokban is hangsúlyozta, hogy az első évben 500 ezer eurós költségvetéssel indult projekt mára már meghaladta a másfél millió euró értékű befektetéseket. Hangsúlyozta, hogy ez az összeg arra volt elegendő, hogy sok épület esetében kisebb restaurálásokat, sürgős beavatkozásokat lehessen megvalósítani. Viszont, ezeknek sok helyzetben mentő szerepük volt, hisz elég sok helyen más forrásokat nehezen lehetett volna lehívni és félő, hogy igen fontos értékek teljesen elvesztek volna.
A kiállított anyag megtekintése és interaktív jellege nagyszerű lehetőség a legkisebbeknek is bemutatni mit jelentenek a történelmi épületek, úgy ahogy a szakemberek számára inspiráló jellegű. Több, mint 30 személy volt jelen a megnyitón és, ahogy ezt a képeken is látni lehet örömmel fogadták a kiállítást.
A magyar és román nyelven feliratozott kiállítás augusztus 29-ig tekinthető meg a nagyszebeni Brukenthal Nemzeti Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban (Tribunei utca, 6. Sz.).
Fotók: Louis Guermond és Klaus Philippi
Az Ideje az építésnek a budapesti Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közös projektje. A tárlat a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a Teleki Alapítvány szervezésében működő Rómer Flóris-terv keretében megvalósult felújításokat mutat be.
A 2018-ban megnyitott vándorkiállítás a Kárpát-medence minden szegletébe eljuttatott, így az járt már – a teljesség igénye nélkül – Budapesten, a kárpátaljai Visken, Ungváron és Beregszászon, a romániai Szatmárnémetiben, a felvidéki Zselízen, látható volt Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Nagyszebenbe Vajdahunyadról érkezett és Szovátára, illetve Gyergyószentmiklósra jut el a következő hónapban.