“Hol van már az az idő, amikor Keresztes Kálmánék református fiúcsapata a katolikus magyar srácokkal vívta futballcsatáit a nagyszebeni magyar iskolában? A közben tanárrá, s tanfelügyelővé lett egykori nagyszebeni diák ma már ökumenikus csapatot sem tud egykönnyen kiállítani. Pedig Szeben ma is sokszínű, elfogadó város. Ám az ott élő magyarok vegyes házasságaiból gyakran német iskolába kerülnek a gyerek.Tarnóczi László riportja.”
Keresztes Kálmán
1992 óta tagja az RMDSZ Szeben Megyei Szervezete vezetőségének. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) országos választmányának tagja, a szervezet Szeben megyei kirendeltségének elnöke. Irodalmi tevékenységéért az RMPSZ Apáczai-díjának tulajdonosa 2014-től.
Nagyszebenben született 1952-ben. Az elemi iskolát, gimnáziumot és a magyar tagozatos líceumot szülővárosában végezte el, majd tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán folytatta. Tanított Makfalván, Etéden, Nagyszebenben román és magyar nyelven egyaránt. Az 1990-es fordulat után igazgatóhelyettes lett a nagyszebeni Octavian Goga Főgimnáziumban. 2005-től a Szeben Megyei Tanfelügyelőségen tevékenykedik, 2012-től pedig, miniszteri rendelet alapján, oktatási szakértő. 2009-ben Gheorghe Lazăr II. érdemfokozatban, 2017-ben Ezüstfenyő díjban részesült.
A Nagyszeben és vidéke helyi újság szerkesztője a megjelenésétől, 1995-től kezdve, 2014-től pedig főszerkesztője és terjesztője. Több mint 120 cikk szerzője román és magyar nyelvű lapokban egyaránt. Fő kutatási témája a Bolyaiak öröksége Szeben megyében, könyvet is írt a jeles matematikusokról Geniiale matematicii la Sibiu: Bolyai János şi Bolyai Farkas címen.
Az írott sajtóban való tevékenykedés mellett rádió- és tévériportokkal is foglalkozott, kiemelt figyelmet szentelve a szórványiskoláknak, a magyar nyelvű oktatásnak, a Bolyaiak örökségének, valamint városának, Nagyszebennek.