A Szeben megyei Somogyom szász evangélikus templomában található 38 négyzetméteres Szent László-falképet restaurálták a magyar kormány finanszírozta Rómer Flóris-terv keretéből – közölte a projektet lebonyolító Teleki László Alapítvány.

Kiss Lóránd erdélyi falkép-restaurátor 2017 októberében ismerte fel, hogy a középkori templom belső falain a fehér mészréteg alatt Erdély egyik legösszefüggőbb középkori falkép-együttese bújik meg, ennek egyik regisztere pedig a Szent László-legendát ábrázolja. A 2019-ben és 2020-ban zajló restaurálási munkálatok alatt Kiss Lóránd és munkatársai 40 négyzetméteren feltárták és konzerválták a hajó északi falán a legfelső regisztert, amelyet a Szent László falkép-ciklus tölt ki.Forrás: a Teleki László Alapítvány Facebook-oldala

A Teleki László Alapítvány közleménye szerint a somogyomi Szent László-legenda rendkívüli részletgazdagságával (építészeti elemek, fegyverzetek, páncélok stb.), illetve néhány olyan részlettel tűnik ki, melyekkel az eddig ismert legenda-ábrázolásoknál nem találkoztak a szakértők, ilyen például a Szent László bárdját hordozó apród.

Somogyom 850 lelkes település, magyar lakosainak száma kevéssel 200 fölötti. A 14. században már állt a temploma, amelyet 1859-ben alapjaitól helyreállítottak, ekkor meszelték le külső és belső falképeit.

2002-ben a falképek nagy felületeken váltak láthatóvá a hámló mészrétegek alól. A most felújított Szent László-ciklus mellett a templomban látható még két jelenet Szent Katalin életéből, Szent Péter vértanúsága, az Utolsó ítélet jelenete, Szent Kristóf és a gyermek Jézus töredékes alakja, egy feltételezett Pieta-ábrázolás, valamint egy ún. „élő kereszt”-jelenetet, amelynek egyetlen megfelelője a középkori magyar királyság területén a felvidéki Pónyik római katolikus templomában található.

Forrás: közlemény/Maszol.ro

Fotó Forrása: a Teleki László Alapítvány Facebook-oldala