Szeptember 19- én este kihirdettük a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait.
A Filmtett Egyesület filmkritikusi díját ezúttal a Kolozsváron élő Ferenczi Szilárd (film)történész, filmkritikus kapta, aki a nyomtatott korszak óta rendszeres és hűséges együttműködője a Filmtett folyóiratnak.
A Sárga Csikó Díjat, amint azt korábban kihirdettük, Szederkényi Miklós gyártásvezető kapta. A méltatást Buglya Sándor producer fogalmazta meg, aki évtizedek óta Szederkényi munkatársa. Hangsúlyozta, hogy a díjazott több, mint száz film gyártásvezetőjeként, illetve producereként kapcsolódik erdélyi filmesekhez, erdélyi témákhoz. Kiemelte azt is, hogy a díj Szederkényi emberi nagyságát is méltatja, a dokumentumfilmes ugyanis karitatív céllal jár vissza több korábbi, forgatási helyszínére.
A Filmtettfeszt versenyprogramjában idén kilenc, műfaji és technikai szempontból sokszínű, fikciós rövidfilm versenyzett. A szekció fődíját megosztva kapta Incze Kata Csendet kérünk és Sós Timothy és Nagy Márton Szabad Románia című filmje. Utóbbi a közönség díját is elnyerte. A zsűri három tagja Cristina Groșan filmrendező, Pálffy Tibor színművész és Lichter Péter filmrendező, filmesztéta volt. A versenyfilmek szeptember 20.-ig vasárnap estig voltak megtekinthetők a Filmtettfeszt.ro oldalon. (Részletek: http://
A Sárga Csikó Díj idén is egy kerámiaszobrocskából (támogatója a Balassi Intézet) és egymillió forintból áll (támogatója a Nemzeti Filmintézet), a Filmgalopp fődíja szintén trófea, a Sárga Csikó Díj kisebb mása és egymillió forint (támogatója szintén a Balassi Intézet, illetve a Nemzeti Filmintézet), a közönségdíj pedig 1000 lej (felajánlója a Nobila Casa).
Az öt napos filmfesztivál kolozsvári programját a szervezők csütörtökön leállították, mivel egy stábtag koronavírus-tesztje pozitív lett, így az online díjátadó videója is fél nap alatt, home-office-ban készült el. A díjakat fizikai valójukban később fogják átadni a kitüntetetteknek. A vetítések szeptember 20.-ig vasárnap 20.00 -óráig zajlottak 14 városban, illetve az online program sem maradt el: ennek legutolsó állomása Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje, amely szeptember 20.-ig vasárnap estétól éjfélig volt megtekinthető romániai IP-címekről.
A szeptember 16-án, a kolozsvári megnyitó vendége Visky Ábel filmrendező volt, akinek a Mesék a zárkából című kreatív dokumentumfilmje nyitotta a fesztivált.