A három napos nagyszebeni Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat záró műsora Orth István Nagyszeben története rajzokban című kiállítás megnyitót vasárnap délelőtt szervezte meg a HÍD Egyesület. A Nagyszebeni Református Templom Galériában Istentisztelettel egybekötött ünnepségre került sor.
Varró Sándor református lelkipásztor ezekkel a szavakkal összegezte a helyi magyar intézmények együttműködését: „több eseménynek mozgatói, szervezői a HÍD Egyesület és a Nagyszebeni Református Egyházközség, amelyek kultúrházakat és lelkiházakat működtetnek.”
“Minden nap értéket adunk”
A Dél-erdélyi térségnek jelenlegi helyzetének felmérése rejlik a nagyszebeni lelkipásztor mondatában. A legtöbb közösségi élmény megélése, magyar nemzeti szempontból a templomokban és a kulturális terekben, házakban történik.
A Kultúrházak éjjel-nappal című fesztivált tavasszal szokták megrendezni, viszont a helyzet miatt 2021 szeptemberére kellett halasztani az események sorozatát. A Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett fesztiválnak a célja, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek, értékelvűségnek. A „Mindennap értéket adunk” szlogennel a szervezők azt üzenik, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít és teremt.
Megnyitó rendezvény Magyarországon
2021. szeptember 24-én Pomáz adott helyet a Kultúrházak éjjel-nappal országos megnyitó eseményének a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtárban. A háromnapos országos eseménysorozatot Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára indította útjára. A megjelenteket Novák Péter zenész-színész, a rendezvény védnöke, Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a Kultúrházak éjjel-nappal főszervezője, valamint Nyári Darinka, a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója köszöntötte. www.kulturhazak.hu
A fesztivál védnöke Novák Péter, a megnyitón így fogalmazott: „Mindenki legyen Kossuth-díjas közönség! Mi tartjuk életben azokat a művészeket, a legkisebbektől egészen az idősekig, a különböző műfajokat képviselő művészekig, vagy amatőrökig, akik fölmennek a színpadra!”
Táncház és koncert, kicsiknek és nagyoknak Nagyszebenben
A Kultúrházak éjjel-nappal című, Kárpát-medencei kiterjedésű program Nagyszebenben is partnerre talált a HÍD Egyesület szervezésében. Három nap, három célközönségnek, három kulturális és közösségi műsor került megszervezésre.
Pénteken, 2021. szeptember 24-én a nagyszebeniek által jól ismert és kedvelt Góbé Zenekar biztosította a talpalávalót a táncházban. 18 órától Gresa Dávid és Márton Csilla táncoktatók játékos, hangulatos foglalkoztatással szórakoztatták és tanítottak pár néptánc lépést a gyermekeknek. Ezt követte a Góbé Zenekar koncertje, amely a legfrissebb szerzemények mellett a már jól ismert zeneszámokat is bemutatta.
A szigorított szabályok betartása miatt, korlátozott számú közönség vett részt az eseményen, mint a terem befogadó kapacitása megengedte volna. Ennek ellenére a több, mint 20 hangszert megszólaltató előadás nagyon tetszett a közönségnek. Ahogy egyik zenész megjegyezte: „kevesebben, de annál lelkesebben…”. A visszatapsolás és ráadás magától érthető mozzanata volt a koncertnek.
Kis szünet után táncház kezdődött, amelyen főleg az ifjúság maradt a teremben. Megjegyzendő, hogy a Hunyad megyei Csernakeresztúrról is vendégek érkeztek Nagyszebenbe, akik a jó médiakampánynak köszönhető hallottak az eseményről és lelkesen eljöttek. A táncház éjjel 2 óráig tartott, de korlátozás nélkül akár reggelig maradt volna mindenki, hisz nem mindennapi élmény a magyarországi zenekar kíséretében táncolni. S főképp egyedi alkalom Nagyszebenben.
Közösségi programok a HÍD – Magyar Házban
Kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel érkeztek másnap, szombaton délelőtt a könyvtári műsorra, majd az ezt követő asztalitenisz bajnokságra olyan fiatalok is, akik a táncot éjjelig ropták. De még anyukák és gyermekeik is megjelentek a sport- és közösségi eseményen. A jó hangulatnak-, a tartalmas beszélgetéseknek- és a kellemes hangulatnak köszönhető, hogy késő estig maradtak vendégek a HÍD – Magyar Házban. Este kilenckor kezdődött a Két keréken Szászföldön című filmnek vetítése. A film rendezője Ferkó Zoltán, Petőfi Sándor Programos ösztöndíjas. Második filmjét tekinthette meg a nagyszebeni közönség, a Kóbor című dokumentum és figyelemre felkeltő alkotás után.
Nagyon kellemes szombati nap volt az ifjúságot megcélzó esemény. Késő este, a vetítés és beszélgetés után a társasjátékok is előkerültek.
Kiállítás megnyitó: Orth István – Nagyszeben története rajzokban
Vasárnap a Református Templom Galériában Orth István, helyi grafikusművész kiállításának megnyitójára került sor. Az Istentisztelettel egybekötött esemény házigazdája Varró Sándor református lelkipásztor megköszönte a kiállítást és üdvözölte a meghívottakat. Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke, az EMKE alelnöke a partnereknek köszönte meg a lehetőséget és a lelkes együttműködést. Röviden ismertette az egybegyűlteknek, hogy milyen eseménynek része a kiállítás és hangsúlyozta mennyire fontos, főleg most a magyar intézmények működése, fenntartása. Megköszönte a Magyar Népművelők Egyesületének, hogy befogadja és felkarolja a nagyszebeni eseményeket, a helyi közösséget, továbbá minden támogatónak.
Dr. Derzsi Júlia, a Román Akadémia Nagyszebeni Humán- és Társadalomkutató Intézetének munkatársa történelmi szempontból közelítette meg a kiállítás anyagát. Érdekesen hangsúlyozta, hogy a több, mint nyolcszáz éves történelmi események közöt, a kiállításban ábrázolt legfontosabb történések alanyai nem is nagyszebeniek. Ahogy ő maga sem helybéli és az alkotó művész sem Nagyszeben szülöttje. Kiemelve ezt a tényt arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a Cibin-parti szászok várát, a számtalan megbélyegző kijelentések ellenére egy európai, szellemileg dinamikus, befogadó és fejlődő városnak kell tekinteni. Nagyszeben, főleg a tizenötödik századtól kezdve majdnem tárva nyitotta kapuit a kereskedők, a művészek, a különböző népek előtt.
Természetesen, egy kiállítás megnyitón nehéz egy ilyen múltú város történetét terjedelmesen bemutatni, emiatt csak pár fontosabb eseményekre tért ki a kutató és megköszönte, hogy először beszélhet, hivatalosan a nagyszebeni református templomban.
Orth István művész is a város dinamikájáról beszélt. Viccesen mutatta be, hogy a nagyszebeni Nagypiac tér, a város legfontosabb közösségi tere az évszázadokon keresztül milyen sokat változott. Konkrét példák segítségével hangsúlyozta, hogy a köztéri alkotások milyen érdekesen megjelentek, majd eltűntek a városból. A művész nagyon sok ábrázolásban jelenítette meg Nagyszebent, a köztereit, de bevallotta, hogy egy Gh. Lazar fehér szobrot nem is volt ideje megörökíteni munkáiban, mert eltűntették, lebontották a Nagypiac térről, ahogy a legfrissebben avatott Brukenthal szobrot sem találjuk meg a rajzaiban, mert…még nem alkotta meg.
A három napos Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat, ha számbelileg nem is annyira sikeresen, mint az előző években értékes, könnyed kikapcsolódási lehetőséget kínált a nagyszebeni kisközösségnek.
Az esemény támogatói: A Magyar Népművelők Egyesülete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet, A Nagyszebeni Egyetemisták Háza és az Rmdsz-Communitas Alapítvány.