Nagyszebenben két magyar film tekinthető meg a huszadik FilmtettFeszt keretén belül, a Thalia Filharmónia teraszán, 2020. szeptember 19. és 20.-án este.
2020. szeptember 19. szombaton 20.30 órától a Thalia Filharmónia teraszán
Akik maradtak / r. Tóth Barnabás, 2019, 83’
Miről szól?
A negyvenes éveiben járó nőgyógyász, Aldó és a cserfes kamaszlány, Klára magára marad a második világháború után, miután elveszítik a családjukat a holokausztban. Mély barátság, különleges pótapa–lánya kapcsolat szövődik közöttük, de a környezetük a korkülönbség miatt ezt nem nézi jó szemmel. A háttérben közben kibontakozik az ötvenes évek vörösterrorja.
Mitől különleges?
Az Akik maradtak túllép a holokausztfilmek bevett toposzain, amikor a borzalmak helyett a gyógyulás folyamatára fókuszál.
Csendes, visszafogott, jó ízlésű melodráma, amely kapcsán nem tévedés Szabó István filmjeit emlegetni, hiszen ugyanarról a tőről fakadó humanizmus, a történelemben megroppanó kisember iránti rokonszenv hatja át. Tóth Barnabás poszt-holokausztfilmjében minden fontos esemény belül zajlik, finom gesztusokból, kimondatlan szavakból bomlik ki. Az Akik maradtak így veretes színészfilm is egyben, amit a fiatal Szőke Abigél és a rutinos Hajduk Károly alakítása emel az átlag fölé. Szőke hihetően játssza el a cserfes, tüskés kamaszlány megannyi arcát, aki „5 és 70 között bármennyi tud lenni”: szeretetéhes kisgyerek, konok kamasz, csábító nő és koraérett bölcs egyaránt. Hajduké pedig pompásan visszafogott, nüánszokban élő színészet, amire tényleg csak a legnagyobbak képesek.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
Tóth Barnabás nem a haláltáborok, hanem az azt túlélők vagy épp elkerülők szenvedését vitte vászonra, ami csak érintőlegesen (Herskó János: Párbeszéd, Szabó István: Apa) és jobbára dokumentumfilmekben (Nádasy László: Éva A 5116, Gazdag Gyula: Társasutazás) került szóba a magyar filmtörténetben. A filmet különösen jól fogadták Amerikában: nemzetközi premierje a coloradói Telluride Filmfesztiválon volt, később több amerikai fesztivál is meghívta programjába, és az amerikai szaklapok egységesen dicsérték Szőke Abigél érzékeny alakítását. Bár eredetileg tévéfilmnek készült, az amerikai siker hatására Magyarország az Akik maradtakot nevezte az Oscarra. Fel is került a tíz filmet tartalmazó szűkített listára, de jelölést végül nem kapott. A Magyar Filmdíjon négy elismerést is besöpört, a legjobb film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendező és a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. (forrás: filmarchiv.hu/)
2020. szeptember 20. vasárnap 20.30 órától a Thalia Filharmónia teraszán
Fotográfia / r. Zolnay Pál, 1972, 77’
Miről szól?
Két fiatalember, egy fényképész és egy retusőr járja a vidéki Magyarország falvait. Hol hivatalos eseményeken, esküvőkön, lakodalmakon fotóznak, hol természetes, hétköznapi pillanatokat örökítenek meg. Útjuk során kiderül, hogy a retusálatlan felvételek nem kelendőek, alanyaik nem akarnak a nyers valósággal szembesülni. A film utolsó harmadában, egy szokványosan induló beszélgetés során tudomásukra jut egy régi családi tragédia, és megpróbálnak utánajárni a történteknek.
Mitől különleges?
Zolnay Pál filmje beskatulyázhatatlan. Definíció szerint fikciós dokumentumfilm, a két minőség azonban nincs egyensúlyban, hol az egyik, hol a másik hangsúlyosabb. A rendező a film alapkonfliktusát a „Fotós és a Retusőr törvényszerű megütközéseként” képzelte el, hiszen előbbi a kendőzetlen valóságot szeretné megörökíteni, utóbbi a reménybeli kuncsatok kívánságait akarja teljesíteni, vagyis „minél hűségesebb képet fotografál a Fotós, annál több dolgot ad a Retusőrnek…” A Fotográfiában ez a konfliktus valójában csak a háttérben, szinte kimondatlanul jelenik meg, két színész (Zala Márk, Iglódi István) és a Sebő Ferenc által alakított Regős leginkább megfigyelőként, riporterként, narrátorként van jelen,
a barázdált emberi arcoknak és a felvillantott sorstöredékeknek jut az igazi főszerep.
Az eredeti koncepció az utolsó harmadban végképp zárójelbe kerül, amikor egy különösen megrázó családtörténet bontakozik ki egy megsárgult fénykép nyomán.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A Fotográfiát a gyártó Hunnia Stúdió (amelynek Zolnay volt az egyik alapítója) és a Filmfőigazgatóság is kedvezőtlenül fogadta, de miután a Moszkvai Filmfesztiválon díjat kapott, megúszta a betiltást, sőt elnyerte az 1973-as Pécsi Játékfilmszemle fődíját. A dokumentarista játékfilmeket készítő Budapesti Iskola alkotói közül sokan Zolnay munkásságát, és kiemelten a Fotográfiát tekintették előképüknek, s noha maga a rendező elutasította ezt a párhuzamot, filmjének hatása elvitathatatlan. A Fotográfia ugyanolyan friss és izgalmas, mint a bemutatója idején volt. A valóság és a fikció viszonyát boncolgató kérdései ma is érvényesek, de drámai erejű filmszociográfiaként és kordokumentumként is nézhető. (forrás: filmarchiv.hu/)
