Rákász Gergely – Lords of the Organ III. – Bach, Vivaldi, Italy
Orgonakoncert a Nagyszebeni Református Templom Galériában – 2019. május 17-én, 19 órakor
Mozgalmas év volt a tavalyi Rákász Gergely orgonaművész életében. 85 koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, elindult a Rákász Gergely alapítvány és nyáron szülővárosában Győrben nagyszabású szabadtéri koncerttel ünnepelték 25 éves jubileumát a színpadon. Ugyancsak tavaly mutatkozott be először a nagyszebeni közönségnek és május 17-én ismét a Református Templom Galériában találkozhatunk a művésszel.
A jegyek ára: 20 lej. Elővételes jegyek a Kompostor.ro honlapon vásárolhatók, de a helyszínen a koncert előtt is lesz jegyértékesítés a helyek számának függvényében.
A koncertek az általa kigondolt “Látványkoncert” műfajában átütő sikerűek. Nagy számban vonzzák a hallgatókat, kínosan ügyelve az esztétikai arányokra. Zenetörténeti narráció és vetítés keveredik az előadott művekkel olyan produkciót hozva létre, amely feltölt, szórakoztat, elgondolkoztat, de az előadás mégis megmarad azon a borotvaélen, aminek az egyik oldalán az érdektelenség, a másikon a csinnadratta irányába lehet leesni. “Lords of the Organ” sorozata harmadik évadához érkezett idén, és már számos rangos fesztivál a műsorára tűzte. A koncepció az, hogy ha az orgona a hangszerek királya akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik. Bach természetesen az asztalfőn ül, és minden éveben azok kerülnek a műsorba akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz. Idén Vivaldi és Bach művek, Gustav Holst legendás Bolygók szvitjéből a Jupiter, Berlioz Rákóczi indulója, és francia romantikusok kaptak helyet a műsorban, mindegyik Rákász saját átiratában.
A frissen indult “Rákász Gergely Alapítvány” határon túli és anyaországi magyar területekre, valamint magyar közösségeknek szervez hangversenyeket magyar művészekkel. Minden megvalósult koncertre onnan ide – innen oda úgy tekint, mint egy-egy öltésre két elszakított nemzetrész között a művészet erejével. Rákász Gergely és csapata öt éve térnek vissza minden évben Erdélybe, és látva az ottani hangversenyek különleges erejét született meg az alapítvány gondolata. Jó volna ilyen hangversenyekből több, és nem csak Erdélyben, hanem például Kárpátalján.