Együtt az úton – online konferencia

Lehetséges-e, ami szükséges?

Surján László

elnök, Charta XXI Egyesület

Románok és magyarok évszázadokon át nagy felületen érintkeztek egymással. Normális együttélésüket immár mintegy kétszáz éve folyamatos etnikai konfliktusok mérgezik. Legjobbjaink újra, meg újra megpróbálkoztak a minden józan ember által szükségesnek ítélt közeledéssel, de ezek a föllángolások rendre elhamvadtak. Mintha lehetetlen lenne minden érdemi közeledés.

A történelmi kiegyezést igénylő és remélő konferenciánk ezen bevezető előadása röviden áttekinti a magyar-román konfliktusok okait és a közeledési kísérletek sorát, és keresi, hogy mi okozta ez utóbbiak kudarcát. Hitet tesz amellett, hogy a kölcsönös gyanakvás okozta félelem és az ebből fakadó agresszivitás megszüntetése csak akkor lehetséges, ha megtörténik az egymástól való őszinte bocsánatkérés és a másiknak való megbocsátás, bármily nehezére esik ez mindkét félnek.

A prezentáció kitér azokra a sérelmekre, amelyeket a magyar politika okozott a XIX. században, és rámutat azokra a szórványos román megnyilatkozásokra, amelyekre a közeledést építeni lehet. A gazdasági téren létező kapcsolatokat követnie kell a tudomány és a kultúra világának is, hogy végül a politika se a feszültségre, hanem az együttműködésre támaszkodjék. Ezt a folyamatot próbálja a maga eszközeivel segíteni ez a SZEBENI HÍDVERÉS.

 Actori care promovează ostilitatea față de Ungaria și minoritatea maghiară

Gabriel Andreescu

profesor universitar

Școala Națională de Studii Politice și Administrative, București

 Lucrarea investighează teze și strategii ale unor actori afiliați instituțional care identifică Ungaria și minoritatea maghiară cu un potențial pericol pentru siguranța României. Am restrâns cercetarea la foștii ofițeri de securitate activi astăzi în cadrul Asociaţiei Cadrelor Militare în Rezervă şi în Retragere din SRI, la măsuri și acțiuni ale Serviciului Român de Informații și la agenți decizionali din Academia Română.

Am documentat convergența până la detaliu a tezelor antimaghiare din cărțile unor foști înalți ofițeri din Securitatea ceaușistă, activi în ultimii ani în spațiul public. Am făcut un inventar al acțiunilor SRI și a mijloacelor prin care Serviciul susține tensiunea româno-maghiară. Am trecut în revistă manifestările unor academicieni ori cercetători din instituțiile afiliate Academiei care s-au distins prin mesaje antimaghiare.

Cercetarea demonstrează că acordarea de puteri decizionale elitelor fostului regim Ceaușescu, după revoluția din decembrie 1989, explică persistența politicii antimaghiare.

 Az ókor ki- és felhasználása a román nemzetépítési diskurzusban

Szabó Csaba

egyetemi tanársegéd – Lucian Blaga Egyetem, Nagyszeben

tudományos segédmunkatárs – Szegedi Tudományegyetem

A román nemzetépités mítoszteremtő narratíváinak egyik történeti alappillére a dáko-román kontinuitás elve. Ez, a XVIII. század végén, XIX. század első felében megjelenő és a XIX. század végén kikristályosodó elmélet visszatérő motívuma a román történetírásnak a XX és XXI. században is.

A román nép etnogenézisének egyik alaptétele, a dák népességet Kr.u. 106-ban meghódító latinizált római népesség összekeveredése az őshonos lakossággal és azok erdélyi túlélése közel nyolc évszázadon át. Míg a román történetírás változatos politikai célokra is felhasználta ezt az elméletet az etnikai elsőbbség és területi legitimitás igazolására, a magyar és nemzetközi szakirodalom nagy része elvetette a dáko-román kontinuitás elméletét.

Az előadásban az elmélet historiográfiai útvonalát – keletkezését és változatait – valamint a sebzett kollektív identitás elméletéből kiindulva, az ókor, mint metahistória ki és felhasználásáról értekezek, rávilágítva ugyanakkor az említett elmélet és az ellenérvek által felsorakoztatott elsődleges történeti és régészeti források kortárs helyzetére is.

 Elitele medievale din Transilvania. Istoriografia românească şi construcţia respingerilor

Adrian Andrei Rusu

Cercetător principal, arheolog

Institutul de Arheologie și Istoria Artei al Academiei Române, Cluj-Napoca

Anul 1918 a fost cel care a adăugat un grav dezechilibru de atenţie istoriografică. Se cimenta ideea că modestia non-elitară ar fi marca istorică a poporului român din Transilvania, drept pentru care orice altă orientare de studiu nu se cuvenea făcută decât dintr-o necesitate lipsită de simpatie, exprimată doar din vârful buzelor şi fără vreo temeinicie.

Într-o societate încă fundamental bazată pe funcţiile multiplu prestatoare ale elitelor, – chipurile cel mai puţin remarcate în sfera materială, exprimările istoriografice sunt uşor de dovedit ca emanând din concepţiile unor foarte proaspeţi istorici extraşi din medii modeste, pentru care nostalgiile ţărăneşti erau viguroase, atingând cel mult înţelegerea unei clase de mijloc, de tip mic-burghez. Pentru respectarea adevărului, trebuie subliniat apăsat că mentalitatea se clădise deja în Monarhia austro-ungară.

Responsabilii istoriografiei româneşti interbelice, au pregătit, fără să o ştie, ceea ce comunismul avea să exacerbeze, adică cel puţin o marginalizare majoră a interesului pentru înfăptuirile de vârf, de la nivel cultural. Dar, se pare, chiar dacă nimeni nu a atras atenţia asupra bizarei continuităţi de istoriografie, între cele două perioade „antagonice”, din avion văzut, lucrul a apărut „sănătos” de tradiţional. Sub presiune sovietică, „internaţionalismul” de sorginte slavă, ortodox şi postbizantin, s-a descoperit în valuri, ca apoi să fie abandonat în favoarea unei alte linii de gândire care propaga autarhismul şi nemaivăzutele lui performanţe.

Din nenorocire, nu s-au găsit niciun fel de solide mândrii medievale, aşa încât, sarcina excitării ori satisfacerii patriotismul românesc a căzut în seama bieţilor daci. Despre care se putea scrie foarte puţin, însă imagina foarte mult şi, mai ales, necontrolat.

A Hunyadi-per

Miskolczy Ambrus

nyugalmazott egyetemi tanár

Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest

 A per tárgya: Hunyadi János etnikai és társadalmi eredete. A római pogány főistentől a Népig (fajig) lefelé tagolt a vélt Hunyadi-ősök státusza: Jupiter és Zsigmond király a két legelőkelőbb ős, aztán jönnek a következők: havaselvi bojár, netán fejedelmi rokonsággal, erdélyi középnemes, kisnemes, román vajda vagy kenéz, egyszerű paraszt. Ami pedig a teljes vagy részleges etnikai hovatartozást illeti ábécé sorrendben: albán, bolgár, görög, kun, lengyel, magyar, (székely), román, szerb.

A per mai szemmel a képtelenségek orgiájának tűnhet. Az idevágó történetírás hatalmas periratnak, amelyen minden kor rajtahagyja a maga újlenyomatát. Valójában minden egyes állítás valamit legitimál és delegitimál. A Hunyadi eredet történetét és modern mitoszépités változatait járja körül az előadás.

A pozitiv szomszédságkép(ek) formálása a regáti magyar sajtóban (1860-1918)

Makkai Béla

egyetemi docens

Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest

Jancsó Benedek óta tudjuk, hogy a hazai román sajtó meglehetősen vehemensen ostorozta a magyarországi viszonyokat, a szerkesztők ezért kisebb-nagyobb perekben elítéltettek, általában a Regátban telepedtek le (Ion Slavici, Lucaciu) s ott és külföldön is terjesztették a „magyar barbárság” képét. A hazai magyar sajtó sem maradt adós, hálátlansággal vádolták a románságot és lekezelő hangnemben írtak róluk (pl. a vámháború idején: „egy pigmeus öklöt mutatott a Monarchiának”).

A romániai sajtó részben feltételezés alapján (hogy ti. a románság helyzete épp oly mostoha a Monarchiában, mint a török, vagy orosz fennhatóság alatt), részben a sérelmekkel teli erdélyi román emigránsok híradásaiból eltúlzottan negatív képet alakítottak ki „erdélyi testvéreik elnyomóiról”. Mindezekhez képest üdítő kivétel a regáti magyar sajtó, amelyet az 1849-es emigráció hívott életre a szláv és germán tengerben társtalanul álló két nép szövetkezésének reményében.

A sorsközösség politikai megfontolásai mellett, a Regátba érkező s egyre gyarapodó magyarság (iparosok, idénymunkások, cselédek) mind zökkenő mentesebb beilleszkedése reménye alakította konstruktív viszonyulásukat. E mellett szólt a korlátozott sajtószabadság viszonyai közötti óvatosság, amit erősített az eltartó olvasó közönség elvesztése miatti aggodalom is. Ezért a magyar lapok a xenofób karakterű befogadó hazával szemben kezdettől igen lojális hangot ütöttek meg.

Szemlézték az ó- és új haza sajtóját, s szembesültek a kölcsönösen negatív szomszédságkép formálásának romboló gyakorlatával. S felvették a harcot a tévhitekkel és előítéletekkel, tompították a szélsőséges megfogalmazások élét, és józan hangon próbálták azokat a tényeket, ismereteket tapintatosan hangsúlyozni, amelyek közelítették a két népet egymáshoz.

Kulturális közvetítő szerepkört is vállaltak, s még a Balkán-háborúk idején látványosan megromló szomszédsági viszonyok közepette is próbáltak békítő írásokkal elfogadható párbeszédet folytatni, persze saját túlélésük érdekében is. A világháború végjátékában egy magyar–román szövetség, de legalább közeledés tervét is felvetette Feleky József szerkesztő, de ennek már a győztesekre és vesztesekre tagolt Kelet-Közép-Európában nem volt sok realitása.

A recept azonban elkészült, a mai újságíróknak mindkét oldalon csak ki kellene próbálni, akkor, amikor már világosan látszik, hogy az idegen vallások és kultúrák hordozói, a jelen kori migránsok mennyivel veszélyesebbek az európai népekre és kultúrákra, mint a több évszázados együttélésben a többség nyelvét, szokásait, kultúráját ismerő történelmi kisebbségek.