Együtt az úton – erdélyi kiegyezés-perspektívák konferenciája

A budapesti Charta XXI. Egyesület a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével együttműködve online konferenciát szervezett Együtt az úton – A történelmi kiegyezés perspektívái Erdélyben címmel november 14-én, amelynek előadásai  minden érdeklődő számára hozzáférhetők voltak, sőt a szervezők nem titkolt célul tűzték ki az konferencia interaktívvá tételét, a párbeszéd lehetőségének megteremtését.

A rendezvény illeszkedett a Charta XXI. korábbi konferenciáihoz, de még inkább ahhoz a szinte már megszámlálhatatlan próbálkozáshoz, amelyek célja az erdélyi románság és magyarság egymáshoz közelítése, illetve Magyarország és Románia közötti jobb megértés volt. Noha a valódi áttörés mindeddig váratott magára, mindig akadnak, akik szerint a békés jövendő érdekében újra meg újra neki kell futni a feladatnak. A nagyszebeniek bevonásával zajló konferenciát is ebben a szellemben szervezték, a járványhelyzet miatt online.

Elsőként Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesület elnöke köszöntötte az előadókat és megköszönte a bizalmat a magyarországi társszervezőknek és a szakmai segítséget T. Szabó Csaba történésznek, a rendezvény moderátorának. Majd néhány technikai tudnivalót vázolt a konferencia követőinek.

Ciprian Stefan a nagyszebeni Astra Múzeum főigazgatója az általa vezetett intézmény közönsége felé is közvetített kulturális sokszínűség fontosságát hangsúlyozta. Úgy vélte, kötelességük mindenkivel megismertetni a történelmi igazságokat, hogy ne az iskolában, egyetemen tanított történelem képezze az ismeretek alapját. – A HÍD egyesülettel való együttműködésünk sokéves, és a közösen szervezett programoknak eddig 70-80 ezer kedvezményezettje volt. Idén például 12 ezren vettek részt a közösen szervezett programjainkon – mutatott rá az közös munka eredményességére a múzeumigazgató. Elmondta: a múzeum beindított egy Astra multicultural (Multikulturális Astra) elnevezésű programot is, amelynek lényege, hogy bemutassa a változatos országos értéktárhoz hozzájáruló nemzeti kisebbségek értékeit. – Az elkövetkező programok is az egység, az együttélés, a kulturális sokszínűség fontosságának üzenetét közvetítik majd, annál is inkább, mert az Astra múzeum valószínűleg az egyetlen olyan falumúzeum az országban, amelynek bemutatott háztartásai között a legtöbb magyar etnikumú fellelhető. De terveik között szerepelnek további átfogó, vidéki életre összpontosító programok lebonyolítása, amelyek elsősorban a veszélyeztetett falusi közösségekre összpontosítnak – részletezte a múzeumigazgató.

Széman Péter az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke kiemelte: mint közművelődéssel foglalkozó személynek, számára elsődlegesnek látszik az egymás megismerésének feladata. Úgy véli, fontos megismerni egymás kultúráját, szokásait, erényeit és hibáit. – Persze az is kell, hogy a saját hibáinkat is megismerjük és elismerjük, mert csak így juthatunk közelebb egymáshoz, így kerülhetjük el, hogy nem a másikat kizárva, hanem a másikkal közösen cselekedve, segítve egymást tudjunk együtt élni, megoldani a mindennapi élet újabb és újabb kihívásait – fogalmazott az EMKE-elnök. – A kultúrával, tudománnyal, hitvilággal, tehát a közművelődéssel foglalkozó embereknek – egyszóval az értelmiségieknek – óriási a felelőssége abban, hogy a jövőben a román-magyar együttélés miképpen alakul. A felelősség mindig is nagyobb a többség oldalán, lévén, hogy az ő többségi szavazataik nyomán alakulnak ki az együttélési normák. Az utóbbi években – mindnyájunk szerencséjére – javuló a tendencia, növekszik az egymás elfogadása, főleg kultúrkörökben. Tudjuk, hogy már számos területen – elsősorban a művészetekben – nagyon komoly és előremutató az együttműködés (lásd, zene, film, színház), és ezek segítenek lebontani a bizalmatlanság falait. Ebben az irányban kell továbbhaladni, ezt a kört kell szélesíteni. Ez a konferencia, valamint a nagyszebeni magyar-román együttműködés nagyon jó példa erre – beszélt a bizakodásra okot adó irányvonalról.

Surján László a Charta XXI. Egyesület elnökének bevezető előadása a román-magyar együttélés etnikai konfliktusaira világított rá. A történelmi kiegyezést igénylő és remélő konferencia értekezése röviden áttekintette a magyar-román konfliktusok okait és a közeledési kísérletek sorát, és keresi, hogy mi okozta ez utóbbiak kudarcát. Hitet tesz amellett, hogy a kölcsönös gyanakvás okozta félelem és az ebből fakadó agresszivitás megszüntetése csak akkor lehetséges, ha megtörténik az egymástól való őszinte bocsánatkérés és a másiknak való megbocsátás, bármily nehezére esik ez mindkét félnek. Az előadás kitért azokra a sérelmekre is, amelyeket a magyar politika okozott a XIX. században, és rámutatott azokra a szórványos román megnyilatkozásokra, amelyekre a közeledést építeni lehet. A gazdasági téren létező kapcsolatokat követnie kellene a tudomány és a kultúra világának is, hogy végül a politika se a feszültségre, hanem az együttműködésre támaszkodjék. Ezt a folyamatot próbálta a maga eszközeivel segíteni a szebeni HÍDverés.

Gabriel Andreescu a bukaresti Politika- és Közigazgatástudományi Országos Iskolájának egyetemi professzora a Magyarország- és magyarellenességet elősegítő szereplőkről beszélt. Előadása olyan intézményes szinten tevékenykedő szereplők stratégiáit és téziseit vizsgálta, akik a magyar kisebbséget lehetséges kockázati tényezőnek tekintették Románia nemzetbiztonsága szempontjából. A kutatást olyan, ma is tevékeny egykori ügynökök körére szűkítette, akik a SRI-től visszavonult és tartalék katonai szolgálatot teljesítők egyesületének tagjai voltak, a Román Hírszerző Szolgálat végrehajtóiként, és a Román Akadémia döntéshozóiként tevékenykedtek. Andreescu részletesen dokumentálta a Ceausescu érában magas beosztásban dolgozó Securitate-ügynökök könyveiben szereplő magyarellenes tézisek konvergenciáját, olyanokét, aki az elmúlt évek tevékeny közéleti szereplői közé tartoztak. Elkészítette azon SRI akciók és eszközök jegyzékét, amelyek a román-magyar feszültséget táplálták. Szerepelnek a listán olyan, az akadémiával kapcsolatban álló intézetek akadémikusai és kutatói is, akik kitűntek magyarellenes üzeneteikkel. A kutatás azt bizonyítja, hogy a Ceausescu rezsim egykori elitjének döntéshozó hatalommal való felruházása, az 1989-es forradalom után, megmagyarázza a magyarellenes politika folyamatosságát.

T. Szabó Csaba történész, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem tanársegédje Az ókor ki- és felhasználása a román nemzetépítési diskurzusban címmel tartott előadást. A román nemzetépítés mítoszteremtő narratíváinak egyik történeti alappillére a dáko-román kontinuitás elve. Ez, a XVIII. század végén, XIX. század első felében megjelenő és a XIX. század végén kikristályosodó elmélet visszatérő motívuma a román történetírásnak a XX és XXI. században is. A román nép etnogenézisének egyik alaptétele, a dák népességet Kr.u. 106-ban meghódító latinizált római népesség összekeveredése az őshonos lakossággal és azok erdélyi túlélése közel nyolc évszázadon át. Míg a román történetírás változatos politikai célokra is felhasználta ezt az elméletet az etnikai elsőbbség és területi legitimitás igazolására, a magyar és nemzetközi szakirodalom nagy része elvetette a dáko-román kontinuitás elméletét. Előadásában az elmélet historiográfiai útvonalát – keletkezését és változatait – valamint a sebzett kollektív identitás elméletéből kiindulva, az ókor, mint metahistória ki- és felhasználásáról értekezett, rávilágítva ugyanakkor az említett elmélet és az ellenérvek által felsorakoztatott elsődleges történeti és régészeti források kortárs helyzetére is.

Adrian Andrei Rusu a Román Akadémia kolozsvári Archeológia és Művészettörténeti Intézetének vezető kutatója, archeológusa az

erdélyi középkori elitről beszélt. Előadása rávilágított arra, hogy 1918-ban a történettudományi figyelmet súlyos egyensúlyhiány jellemezte. Bebetonozták azt az elméletet, miszerint a nem elit réteg szerénysége számít az erdélyi román nép történelmi jelentőségének, amelynek eredményeként bármely más tanulmányi orientáció csak szimpátiátlan szükségszerűségből, összeszorított szájjal, megalapozatlanul születhetett meg. Egy olyan társadalomban, amely továbbra is alapvetően az elit réteg többféle szerepére alapoz – az anyagi szféra legkevésbé meghatározó résztvevőire  –, könnyű bizonyítani, hogy a történetírás a szerény közegből kiragadott történészek koncepciójából fakad, amelyekben élénken élt még a paraszti nosztalgia, és legfeljebb egy kispolgári típusú középosztály értelmi szintjéig érhet fel. Az archeológus szerint az igazság kedvéért, nyomatékosítani kell, hogy ez a mentalitás már az Osztrák-Magyar Monarchia idejére is jellemző volt. A két világháború közötti román történetírók, tudtukon kívül, előkészítették, amit a kommunizmus súlyosbított, azaz az érdeklődés jelentős marginalizációját a legfontosabb kulturális megvalósítások iránt. Szovjet nyomásra a szláv, ortodox és poszt-bizánci eredetű „nemzetköziség” hullámai következtek, hogy aztán azt felszámolják az autarkiát és annak soha nem látott teljesítményét népszerűsítő irányvonal miatt. Sajnos, nincs semmi, szilárd alapokon álló középkori büszkeségre okot adó bizonyíték, így a román patriotizmus gyakorlása és kötelességeinek teljesítése szegény dákokra maradt. Akikről nagyon keveset írtak, de annál többet képzeltek róluk, ellenőrizhetetlenül – mutat rá az előadás.

Miskolczy Ambrus a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára a Hunyadi-perről, azaz Hunyadi János etnikai és társadalmi eredetéről értekezett. Úgy véli, a római pogány főistentől a Népig (fajig) lefelé tagolt a vélt Hunyadi-ősök státusza: Jupiter és Zsigmond király a két legelőkelőbb ős, aztán jönnek a következők: havaselvi bojár, netán fejedelmi rokonsággal, erdélyi középnemes, kisnemes, román vajda vagy kenéz, egyszerű paraszt. Ami pedig a teljes vagy részleges etnikai hovatartozást illeti ábécé sorrendben: albán, bolgár, görög, kun, lengyel, magyar, (székely), román, szerb. A per mai szemmel a képtelenségek orgiájának tűnhet. Az idevágó történetírás hatalmas periratnak, amelyen minden kor rajtahagyja a maga újlenyomatát. Valójában minden egyes állítás valamit legitimál és delegitimál. A Hunyadi eredet történetét és modern mítoszépítés változatait járja körül az előadás.

Sabin Gherman egyetemi tanár, publicista Közép-Európa jelentőségéről beszélt. Úgy gondolja, hogy a mostani Közép-Európa a 100-120 évvel ezelőtti Európának felel meg. Rámutatott: az akkori százpengősön hatnyelvű felirat állt, beleértve a románt is, ami példaértékű lehet a ma társadalma számára. – 120 évvel ezelőtt biztosítva volt a szabad mozgáshoz való jog, egységes volt a fizetőeszköz, közös a piac, minden szabályozva volt a megfelelő működéshez, míg az EU még mindig nem bírta megoldani az egységes pénznem bevezetését – fogalmazott. – Akadnak olyanok, akik azt hiszik, ha Közép-Európáról beszélek, EU-ellenes vagyok, de ez nem így van, éppen ellenkezőleg, hiszen Közép-Európa történelmi és kulturális örökségétől is gazdagabbá válik az Európai Unió. Emellett Közép-Európa sikerei és sikertelenségei, és annak okai is támpontul szolgálhatnak az EU-nak. – Közösen kell megtanulnunk, mit jelent a közép-európai történelem, kultúra, társadalom, stb. Meg kell mutatnunk, hogy hagyománya van az autonómiának, de nem a szeparatizmusként, hanem a közösségek önbecsüléseként értelmezett autonómiának – fogalmazott Sabin Gherman. Hozzátette: abban a pillanatban, amikor a különböző kultúrák békében élnek egymás mellett, remélhetjük azt, hogy Erdély ismét az lehet, mint a történelem során egykor. Az erdélyiek Erdélye, ahol a Buna ziua, a Jó napot, a Guten tag egyenértékű. Ahol a sokszínűség a másik kultúrájának ünneplését jelentené.

Makkai Béla a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem docense a regáti magyar sajtóban 1860-1918 között fellelhető pozitív szomszédságkép(ek) formálásáról értekezett. Jancsó Benedek óta tudjuk, hogy a hazai román sajtó meglehetősen vehemensen ostorozta a magyarországi viszonyokat, a szerkesztők ezért kisebb-nagyobb perekben elítéltettek, általában a Regátban telepedtek le (Ion Slavici, Lucaciu) s ott és külföldön is terjesztették a „magyar barbárság” képét. A magyar sajtó sem maradt adós, hálátlansággal vádolták a románságot és lekezelő hangnemben írtak róluk (pl. a vámháború idején: „egy pigmeus öklöt mutatott a Monarchiának”). A romániai sajtó részben feltételezés alapján (hogy ti. a románság helyzete épp oly mostoha a Monarchiában, mint a török, vagy orosz fennhatóság alatt), részben a sérelmekkel teli erdélyi román emigránsok híradásaiból eltúlzottan negatív képet alakítottak ki „erdélyi testvéreik elnyomóiról”. Mindezekhez képest üdítő kivétel a regáti magyar sajtó, amelyet az 1849-es emigráció hívott életre a szláv és germán tengerben társtalanul álló két nép szövetkezésének reményében. A sorsközösség politikai megfontolásai mellett, a Regátba érkező s egyre gyarapodó magyarság (iparosok, idénymunkások, cselédek) mind zökkenő mentesebb beilleszkedésének reménye alakította konstruktív viszonyulásukat. Emellett szólt a korlátozott sajtószabadság viszonyai közötti óvatosság, amit erősített az eltartó olvasó közönség elvesztése miatti aggodalom is. Ezért a magyar lapok a xenofób karakterű befogadó hazával szemben kezdettől igen lojális hangot ütöttek meg. Szemlézték az ó- és új haza sajtóját, s szembesültek a kölcsönösen negatív szomszédságkép formálásának romboló gyakorlatával. S felvették a harcot a tévhitekkel és előítéletekkel, tompították a szélsőséges megfogalmazások élét, és józan hangon próbálták azokat a tényeket, ismereteket tapintatosan hangsúlyozni, amelyek közelítették a két népet egymáshoz. Kulturális közvetítő szerepkört is vállaltak, s még a Balkán-háborúk idején látványosan megromló szomszédsági viszonyok közepette is próbáltak békítő írásokkal elfogadható párbeszédet folytatni, persze saját túlélésük érdekében is. A világháború végjátékában egy magyar-román szövetség, de legalább közeledés tervét is felvetette Feleky József szerkesztő, de ennek már a győztesekre és vesztesekre tagolt Kelet-Közép-Európában nem volt sok realitása.

A recept azonban elkészült, a mai újságíróknak mindkét oldalon csak ki kellene próbálni, akkor, amikor már világosan látszik, hogy az idegen vallások és kultúrák hordozói, a jelenkori migránsok mennyivel veszélyesebbek az európai népekre és kultúrákra, mint a több évszázados együttélésben a többség nyelvét, szokásait, kultúráját ismerő történelmi kisebbségek – derült ki az előadás során.

Az előadások után a hozzászólók kérdéseire is válaszoltak a szakértők, így a szervezők sikeres konferenciát tudhatnak maguk mögött, hiszen a párbeszédre, a románság és magyarság egymáshoz való közelítésére is lehetőség adódott.

Ez is érdekelhet

Bálint-napi Táncház

Bálint-napi Táncház

Bálint-napi táncház! Sok szeretettel várunk mindenkit, 2025. február 14-én 20:00-tól a nagyszebeni...

Baba-mama Klub

Baba-mama Klub

Újraindult a baba-mama klub Nagyszebenben!   A baba-mama klub célja, hogy támogassa a szülőket a babáik első...