A nagyszebeni Hungarikum Napok célja, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a magyar jellegzetességeket, értékeket.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) TÖBBSINCS című fotókiállítás megnyitóval kezdődött a tizenkettedik nagyszebeni Hungarikum Napok 2021. június 27-én, mely a Református Templom Galériában augusztus végéig megtekinthető. Az istentiszteletet követően Varró Sándor református lelkipásztor és házigazda két képre utalt, amelyek megragadták őt. Értékes örökségünk ápolása és a keresztyén hitélet megélése köszönt vissza számára a képekben…
Kézműves forgatag az ASTRA Múzeumban A vásárok mindig fontos eseményei voltak a vidéki és városi életnek, hiszen itt gyűltek össze a mesteremberek s bocsátották áruba portékájukat. A kézműves vásár célja felidézni és megélni ma is a sokadalom hangulatát a Hungarikum Napokon. Így, olyan kézművesek vesznek részt a vásári forgatagban, akik kézzel készített, természetesen alapanyagokból összeállított,…
Kézműves foglalkozás és mesterségbemutatók tarkították az idei Hungarikum Napokat az ASTRA Szabadtéri Múzeumban, kedden és szerdán a korondi ház udvarán. A gyerekek életkoruknak megfelelő elfoglaltságot találhattak: csuhéfonás, kerámia díszítés, gyurmázás, taplózás, nemezelés, fafaragás, aragonit csiszolás, hímzés, vaskovácsolás tevékenységekkel csábították a kicsiket és nagyokat a korondi ház udvarába. Nem maradtak el, igyekeztek is. A kézművesek vasárnapig…
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján, a főszervező HÍD – Szebeni Magyarok Egyesület nevében Serfőző Levente, elnök köszöntötte a vendégeket. Beszédében a kultúra fontosságát, a magyar örökség megőrzését és bemutatását hangsúlyozta. Megköszönte a támogatóknak, partnereknek, önkénteseknek a támogatást, majd Kalu filozúfust idézte: „Azok a dolgok, amelyeket csak magadnak teszel veled együtt eltűnnek, de amit másokért cselekszel örökké…
Tizenkettedik alkalommal szervezi meg Nagyszebenben a hungarikumokat bemutató fesztivált a HÍD Egyesület 2021. június 27 és július 4. között. Nagyszebeni HUNGARIKUM Napok–hagyományőrző és gasztro–kulturális fesztivál, az ASTRA Múzeum Skanzenben szervezzünk meg 2009-tól minden évben, időjárástól föggetlenül.
Tizenkettedik alkalommal szervezi meg a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete a már hagyományossá vált Nagyszebeni Hungarikum Napok fesztivált, amelyre szeretettel meghívja a magyar kézműveseket, az őstermelőket és az eredeti magyar termékek forgalmazóit. Köszönjük szépen a jelentkezéseket, az űrlapot és a benevezési lehetőséget lezártuk. A Hungarikum Napok kézműves vásár szervezője a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete ás…
Jazzkívánságműsor magyarul 2. – lemezbemutató koncert. Nagyszeben, ASTRA Szabadtéri Múzeum – vasárnap, 2021. július 4., 15 órakor Folytatódik a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Fonogram-díjas sikersorozata, a Jazzkívánságműsor magyarul! Magyar slágerek jazz-feldolgozásai a közönség kérései alapján, például Olyan ő, Vigyél el, Nagy utazás, Várj, míg felkel majd a nap. A koncerten a hamarosan megjelenő új CD dalai mellett az előző műsorból is válogat a csapat.
Nyitó koncert a Thalia Filharmónia Disztermében június 27-én 19 órától meghívott Borbély Dresch Quartet. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A formáció a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának, Borbély Mihálynak és Dresch Mihálynak a közös zenekara, ahol a „két dudás” nem csak, hogy jól megfér egymással, de olyan új minőséget hoz létre, melynél a szokásos formulák, műfaji meghatározások érvényüket vesztik. Közös zenei világuk néhol melankolikus, ugyanakkor határtalan zenei íz és érzelmi gazdagság jellemzi, ugyanúgy jelen vannak benne a jazz elemek, mint a Kárpát-medence népzenéjének motívumai.
Tizenkettedik alkalommal szervezi meg a hungarikumokat bemutató fesztivált a HÍD Egyesület, 2021. július 1. és 4. között. Természetesen a hangsúly megmarad és a gasztronómiára fókuszál. A HUNGARIKUM Napok hivatalos műsor lehetett. Az előző években meghonosított, kedvelt és ismert műsorszámok igyekszünk, hogy ne hiányozzanak.