Ünnepre hangolódás Nagyszebenben
Ünnepre hangolódás Nagyszebenben, CsodaVár módra – a gyermekek és a szülők örömére ismét megrendezésre került az adventi foglalkozás.
Ünnepre hangolódás Nagyszebenben, CsodaVár módra – a gyermekek és a szülők örömére ismét megrendezésre került az adventi foglalkozás.
Karácsonyi CsodaVár ünnepváró – csütörtökön, 2021. december 16-án, 18 órától a HÍD – Magyar Házban, az egyesület székhelyén, Sörház utca 2/a szám alatt.
Sikeres volt a nagyszebeni gyermekműsor, amelyet nagyobb létszámmal és szervezetten lehetett megtartani, a hosszas lezárások és korlátozások után. A magyar hagyományban minden május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Gyermeknapot, nemzetközileg június 1. a számon tartott. Ennek apropóján született meg a HÍD Egyesület vezetőségének kezdeményezése, amelyet a volt Petőfi Sándor Program, előző években Nagyszeben és környékén szolgáló…
Május 29-én ismét a kicsiké a főszerep, Astra Falumúzeumban a korondi ház udvarán 10:45-kor gyülekező CsodaVár Baba-Mama foglalkozás Bucz Júlia a kicsiket várja, majd 12 órától a nagyobbakkal folytatódik a mókázás, népi játékok citera kíséretében – Bucz Júliával, vetélkedők, kézműves foglalkoztatás Angyal Réka Sárával. A belépés, tizenegy óráig ingyenes. A rendezvények legbecsesebb vendégei természetesen a gyerekek.
A Marosvásárhelyi ARIEL Bábszínház jóvoltából 2021. április 8-ig online tekinthetők meg gyermekelőadások. Minden előadás élőben, live stream indul majd április 8-ig bármikor megtekinthető. A szervezők külön megkértek, hogy bárki számára elérhető online felületeken ne osszuk meg a linkeket. Emiatt a különböző gyermekcsoportokban (FB) és hírlevélben elküldött értesítőben fogjuk ezeket elküldeni. Megértésüket köszönjük szépen! Az előadások…
Mesével és citerakoncerttel zárult a Petőfi-évad Nagyszebenben szabadtéri citerakoncerttel zárult a hétvégén a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program 2019/20-as évadja. Az utóbbi két hónapban a programban részt vevő ösztöndíjasok a virtuális térbe költöztek.
A nagyszebeni citeraoktatás 2020. január 16-tól indult mind gyermekek, mind felnőttek számára. A karantén beálltával az online citeraoktatás először ismétlő YouTube videókkal indult, majd a tavaszi szünet után a ZOOM-on folytattuk az órákat a gyerekekkel hét héten át.
A Szebeni HiStory nevet viselő történelmi előadássorozat második évada filmvetítéssel folytatódik. Párhuzamos múlt. Mítoszok és régészeti leletek Székelyföldön rövidfilm tekinthető meg Nagyszebenben december 10- én a Sörház utcai HÍD – Magyar Házbana. A sorozatot a HÍD Egyesület és az Erdélyi Krónika portál közösen szerveznek meg, RMDSZ-Communitas Alapítvány pályázati támogatásnak örvend és dr. T. Szabó Csaba történész szakmai vezetésével havonta fog jelentkezni.
Az ARS HUNGARICA fesztivál – Nov. 10., 14 órakor a nagyszebeni Tanács Toronyban Szentes Zágon kortárs művész kiállításmegnyitója megtekinthetők december 31-ig. Szentes Zágon Kolozsváron élő grafikus, fotográfus, festőművész neve jól ismert az erdélyi kortárs művészet és irodalom kedvelői körében. Festményein „szerepet kap a talány, az archaikus világból, mesékből, álmokból, félelmekből és vágyakozásokból kivetülő látomás – mindegyiknek szerves része a művész kézjegye, itt nincs rögzült gyakorlat, hogy a kép melyik sarkában találhatjuk a festő aláírását.
A Szebeni HiStory nevet viselő történelmi előadássorozat második évadja a Nagyszebenben október 25- én. A sorozatot a HÍD Egyesület és az Erdélyi Krónika portál közösen szerveznek meg, RMDSZ-Communitas Alapítvány pályázati támogatásnak örvend és dr. T. Szabó Csaba történész szakmai vezetésével havonta fog jelentkezni.