HÍD a Szebeni Magyar Egyesület a térség magyar honlapja, nagyobb műsorai : ARS HUNGARICA, HUNGARIKUM Napok, A CsodaVár Gyerekfoglalkozás, Magyar Film Napok, tematikus konferenciák – művészet, építészet és turizmus témakörökben.
Gyerek- és folklórműsorral, kamarakoncerttel zárul az Ars HUNGARICA
Online közvetítésekkel zárja idei, a járványhelyzet miatt szűkebbre sikeredett, Ars HUNGARICA fesztiváljának programsorozatát a nagyszebeni HÍD Egyesület. Ma a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínházának Mátyás király igazságai című gyerekelőadását, pénteken (2020. dec. 11-én) a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes kamarakoncertje, szombaton (dec. 12-én) pedig ugyancsak a Bekecs Néptáncszínházának Reliktum című előadása lesz látható a HÍD Egyesület Youtube csatornáján és a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán 17-24 óra között.
A budapesti Charta XXI. Egyesület a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével együttműködve online konferenciát szervezett Együtt az úton – A történelmi kiegyezés perspektívái Erdélyben címmel november 14-én, amelynek előadásai minden érdeklődő számára hozzáférhetők voltak, sőt a szervezők nem titkolt célul tűzték ki az konferencia interaktívvá tételét, a párbeszéd lehetőségének megteremtését.
Látogathatók a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztivál kiállításai. „A közösségi együttlét a helyi társadalom kovásza, éltető ereje” – Závogyán Magdolna a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója rendhagyó módon – videoüzenetben – köszöntötte a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztivál szervezőit, látogatóit.
A budapesti Charta XXI. Egyesület a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével együttműködve OnLine konferenciát rendez “Együtt az úton – A történelmi kiegyezés perspektívái Erdélyben” címmel.
A 2020-as évben, a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt két alkalommal kellett elhalasztanunk közgyűlésünket és az Erdélyi Oscarnak is nevezett EMKE Díjak átadását. Hagyományosan az EMKE 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén tartjuk ünnepségünket, ez idén április 4-én lett volna.
Pályázati felhívás Molnár Attila (a Csenkey Baranta vezetője) „ Az Arany ló gyermekei“címmel meseíró pályázatot hirdet 77 magyar történelmi témában a Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű alapiskolái
felső tagozatos diákjai részére.
A 15. ARS HUNGARICA Fesztivált a Kájoni Kódex kiállítással indítja, a 10 napos eseménysorozatot a BEKECS Táncszínház: Reliktum néptáncelőadásával folytatódik. A gálaműsor – házigazdája –színésznő . A gálaműsort állófogadás követi magyar termékekkel a Thália színház alagsori helyiségében. November 6., péntek 15:00 Kiállítás megnyitó – Kájoni Kódex / Brukenthal Történelmi Múzeum udvara 19:00 Hivatalos megnyitó 19:30 Néptáncelőadás – BEKECS…
A interkulturális párbeszédről szóló előadás, a román-magyar kapcsolatok bizarrságáról beszél, tíz kissé abszurd jeleneten keresztül. Az események Erdélyben játszódnak, ahol gyakran találkozunk az etnikai büszkeség és kisebbrendűségi komplexussal, uralmi és valódi elégedetlenség érzésekkel valamint őszinte fájdalommal és humorral… természetesen sok veszekedéssel és zúzódással fűszerezve.
A próbák során egyik művész nem sérült meg, etnikai hovatartozástól függetlenül.
Először valósul meg a legendás István, a király rockopera csak székelyföldi/erdélyi szereplőkkel és közreműködőkkel! Végre itt az alkalom, hogy TE legyél a főszereplője az első székelyföldi István, a király nagyprodukciónak!
A vetélkedő központi témái: Mondák, valamint mítoszok és legendák a Kárpát-medencéből. Díjak: A járványhelyzetre való tekintettel eszköznyeremények, laptop és egyéb értékes számítástechnikai eszközök várják majd a legjobban teljesítő diákokat. A jelentkezés és a regisztrációs feladat teljesítésének határideje: 2020. október 26.