2018. július 6., 18:30 – Johannes templom (az Erasmus mellett)
Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták. Bornemissza Elmerné Szilvássy Karola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják, főzni …
A receptes könyvet Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiók igazgatónő mutatja be.
Egy modern és társadalmi felelősségvállaló asszony szerepei a századfordulón.
Szilvássy Carola báróné (1876-1948) Kolozsvár emblematikus személyisége. Édesapja Szilvássy Béla földbirtokos, édesanyja báró Wass Antónia. Carola báró Bornemissza Elemérnek lett a felesége. Egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. Hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron. Sírjára a jelenlevők emlékezete szerint Bánffy Miklós helyezett egy vörös rózsacsokrot.
Kemény János, az Erdélyi Helikon írói kör létrehívója és fő szervezője. A Kemény család számára Carola a vécsi találkozók során nyújtott felbecsülhetetlen támogatást. Az író, aki Kakukkfiókák című regényében külön fejezetet szentel gyermeke keresztanyjának, – Szilvássy Carolának – akiről így emlékezik:
„Carola már akkor azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni vagy mellette, vagy ellene. A legújabb divat szerint öltözködött, ízléssel ugyan, de jóval modernebbül, mint mások. Internacionalistának vallotta magát.„
Carola nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében, rendkívül szép, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszony – Bánffy Miklós múzsája, s bár az író nem vehette feleségül, élete végéig csodálta és szerette, róla mintázta az Erdélyi Trilógia főhősnőjét. Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták. Bornemissza Elmerné Szilvássy Karola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják, főzni …
A művészet és a szegények pártfogója Szilvássy Carola aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári-szalon mozgatórugója, az Erzsébet-rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója.
Az első világháborúban a sebészeti különítmény ápolónője, nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében, rendkívül szép, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszony – Bánffy Miklós múzsája, s bár az író nem vehette feleségül, élete végéig csodálta és szerette, róla mintázta az Erdélyi Trilógia főhősnőjét.
Bornemissza Elmerné Szilvássy Carola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A rendkívül szép, vállalkozó szellemű, intelligens, a kor társadalmi normáival szembemenő nemesasszony aktív közéleti tevékenységet folytatott mindezeken túl komoly szerepet vállalt a betegek, a szegények megsegítésében. Az öntörvényű, különc asszony persze mindenekfelett NŐ volt.
„Élete példaértékű lehet a mai kor hölgyei számára is. Élete azonban tele volt kereszt-hordozással, de mindig vállalta a terhet, melyet a sors mért rá.”
Carola esetében nem elkényeztetett nemesasszonyról volt szó, hanem olyan felvilágosult ífjú hölgyről, aki a bábaképzőt végezte el, Svájcban neves és modern nevelőintézetben tanult. Számos nyelven hibátlanul beszélt, fáradhatatlnul járta Erdély és a monarchia hegyeit sátoros kirándulásokon és számára a hegymászás napi gyakorlat volt. hetente edzte magát és heti gyümölcskúrát tartott egészsége és fittsége érdekében. Kedvelte a Kneipp féle hidegvizes kúrát is, melyet edzettsége végett gyakorolt.
Ő, Szilvássy Carola, aki Bánffy nagy művében, az Erdélyi Történetben Adrienne néven szerepel, s akinek fő jellemvonása a törhetetlen akaratosság.
Hűséges és megbízható ember, egyéni gondolkodású, mélyen érző, igazi asszony, aki sok arcát ismeri az életnek, fájdalmait, örömeit, vágyait és emlékeit sohasem rejti pózok alá.
„A reformáció 501. évében különösen fontos, hogy munkássága és hagyatéka kapcsán ráirányítsuk a figyelmet egyrészt arra, milyen tevékenységet folytatott ő maga a diakionisszák körében, valamint olyan cselekedeteire, amelyek a diakónia szellemiségét képviselik. Hiszen a korabeli legjelentősebb iparművészeti folyóiratok hasábjain szereplő art deco stílusú otthonában fogadta nyaranta az árva gyermekeket, vagyonának nagy részét fordította kisdedóvók alapítására és a tehetséges, de szegény sorsú gyermekek jutalmazására és szociális ellátására. Élete utolsó gesztusa is a jótékonyság jegyében fogant: minden vagyonát az erdélyi diakonisszaintézetre hagyta”
